
Sokkoló kép
A válaszokból is látszik, az egységes stratégia még nem körvonalazódik, de ami késik, nem múlik. A kulcséréseket meg kell válaszolni, különben falnak megyünk. Nézzük hogyan tovább, …
A válaszokból is látszik, az egységes stratégia még nem körvonalazódik, de ami késik, nem múlik. A kulcséréseket meg kell válaszolni, különben falnak megyünk. Nézzük hogyan tovább, …
Két, majdnem 3 hónap kihagyás után, most nagyon belehúzok. Ebben az időszakban, újragondoltam, újragondoltuk a takarítási szolgáltatást és az a módot is, ahogy az kezelni kéne az …
A múlt hét pénteken izgalmas vita bontakozott ki a vezetők szerepéről és helyesnek tekinthető attitűdjéről. Ennek megfelelően aztán magam is megfogalmaztam az álláspontomat. Ünnepek …
A piacgazdaság egyik alappillére a verseny, ami, amennyiben megfelelő keretek között zajlik, kitermeli a legjobb ár/érték arányt. Ezzel párhuzamosan pedig leképezi a társadalmi igényeket …
Kicsit előreugrottunk az időben, jelenleg 2045-öt írunk és a történetünk főhőse Sámuel, aki jelenleg 29 éves. Apja a takarítói körökben jól ismert László 2035 távozott közölünk …
Sámuel a cégvezető, egy hideg csípős februári reggelen szembesült a saját vállalásával. Kinézett az ablakon és semmit nem látót, amiben a gondolata megkapaszkodhatna. Nem nagyon …
Sokak számára ismeretlen fogalmak. Azt hiszem érdemben akkor léphetünk tovább, ha bizonyos szakkifejezések tisztáznunk kell, mert ezek adott esetben erőteljesen megváltoztatják a …
Azt gondolom, hogy az alapvető probléma nem is kifejezetten a dolog alakulásának irányában vagy sebességében van, hanem sokkal inkább abban, hogy pontosan látjuk-e azt, hogy mi az, ami …
A kérdés itt van, nyilvánvaló, hogy gond van. Mert miközben teljesen logikus, hogy mit kéne tenni, és mellesleg négyszemközt ezzel mindenki egyet is ér, mégsem tesszük meg. Talán jelen …
Ha nagyon precízek akarunk lenni, valami skálán kéne ezt ábrázolni. Azonban ilyen nincs. Valamihez képest is beszélhetnénk róla, de vajon mivel kéne/lehetne összehasonlítani? Továbbá …
Nyilván képzésben és a technológiában, vagy fordítva. Azonban alapvető kérdés továbbra is, hogy a takarító bére és fajlagos teljesítménye milyen szinten lenne elfogadható és mit …
Az utóbbi időben úgy adódott, hogy egy kicsit többet kellett foglalkoznom a bérkérdéssel és az elmúlt egy évben megélt bérrobbanás kellős közepében több törvényszerűség is …
Ebben a megközelítésben a takarítási szolgáltatás vezénylése alapvetően egyszerre fegyelmi és közben szolgáltatási minőségi kérdés. A takarító szektorban ez sok féle képen van …
Egy takarítónak mindig érdekfeszítő szempont, hogy a társaknákkal való integráció miképpen alakul. Az egészségügyi takarítás esetében talán ez még hatványozottan is fontos. Egy …
Az emberek bérigénye jogos. A piac ellenállása, hogy az ilyen béren keletkező szolgáltatást kifizesse reális. A szolgáltatások menedzsmentje nem képes lépést tartani a változó …
A jelenlegi helyzetben már nem érvényes a 25 éves gyakorlat. Takarítási szolgáltatást vásárolni ma már messze nem olyan egyszerű, Igazából soha nem volt az, de ma ez egyenesen …
Bárhonnan nézzük a dolgokat alapvető kérdés, hogy ha valaki beteg, vagy egy rendszer alacsony fejlettségi fokon áll, akkor szembe kell nézni az igazsággal és döntést kell hozni, hogy mi …
Bárhogy is látjuk a piacot, mint keresletet és bárhogy is látjuk magunkat, mint kínálatot. Van azért egy fontos szempont, ami viszont kulcskérdés: vajon milyennek lát minket a potenciális …
A mai megrendelői gondolkodás szerint egy létesítmény felmérése nem fontos szempont az szolgáltatási díj meghatározása során. A megrendelők döntő többsége azt képzeli, hogy egy 5 …
A visszajelzések alapján az egyes számú probléma, ami egyben a legnagyobb kihívás is, az, hogy bizonyos fogalmak nincsenek tisztázva. Ez egyrészt a szakmai nyelv kialakulásának gátja, …
Több lehetőség is áll előttünk. Az, hogy ezek közül melyik és kinek kézenfekvő, az egyéni dolog. Azonban ami szektor szinten is eredményre vezet, az már kötött-pályás. Nagy dilemma, …
A vállalkozás egyik alappillére az önbizalom és a saját csalhatatlanságunkba vetett hit. E nélkül nehezen lehetne bárminek nekifogni, e nélkül egy vezető sem maradna sokáig a posztján. …
A szakma vagy nem szakma kérdéskör, azt gondolom, alapvetően nem más, mint, hogy a szektor meg tudja-e mutatni, hogy mire képes vagy ezzel ellentétben nem lesz fejlődés. Természetesen a …
A takarító szektor a következő 5 évben olyan átalakuláson megy majd át, amit eddig senki el nem tudott képzelni, és amivel senki nem számolt. A világgazdaság és ezen belül az Európai, …
Honlapunk cookie-kat használ, hogy a honlapunkon tett lépéseiről statisztikákat készíthessünk. Ha tovább használja honlapunkat, azzal hozzájárul a cookie-k használatához. Ezzel a tevékenységünkkel mi nem tudjuk Önt személyesen beazonosítani.