

III. Kreditadó Esemény
- Ez a harmadik ilyen tipusú rendezvényűnk. A legnagyobb kihívás elsősorban az, hogy mi az a tudásmennyiség, amit egy ilyen rendezvény képes adni és miért éri meg takarítóként ide eljönni, illetve ha valaki cégvezető miért éri meg neki elküldeni ide az embereit.
- Ezért aztán a programot úgy állítottuk össze, hogy az elöször is tisztázzon bizonyos tudáselemeket és csak azután mérjünk.
- Tehát a terv az, hogy egy nagy és komoly elméleti tudásanyagot adunk át és vagy frissítünk.
- Az rendezvény gerince ezuttal a képzési mester anyag, a beton csiszolása és polírozása, nem utolsó sorban pedig egy kis robotika.
- A rendezvényen felszollalnak a szakmai szervezetek elnökei és saját keretikbe helyezik a rendezvényt.
- A cél, hogy a takarító társadalmi megítélését javítsuk, ezért a változtatást magunkon kell kezdeni.
- A verseny egyben üzenet a piacnak is, lám vannak itt olyan szakemberek, akik képesek a minőségi és hatékony munkát tudnak végezni. Tehát a szakmunkás szakmailag jó és nem feltételnül drága.
A versenyek
A nyilvános teszten elvárás, hogy minden résztvevő vegyen részt.
- A nyilvános teszteknél női és férfi nyertest is hírdetünk
- A fődíj egy egyedi bögre és egy oklevél illetve 1 Kredit.
- Az első 10 helyzett 0,5 kreditet kap és egy oklevelet.
- A vizsgákat a KAHOOT rendszer felügyeli.
A gyakorlati versenyekre külön kell nevezni. Ez egy jelzés arra, hogy a gyakorlatot értékesebnek gondoljuk.
- A gyakorlati versenyeknél is női és férfi nyertest is hírdetünk
- A fődíj egy egyedi bögre egyedi bögre és egy oklevél illetve 2 Kredit.
- A nevezési díj 1.000 Ft./verseny és a gyöztes mindent visz
- Az első 10 helyezett 1 kreditet kap és egy oklevelet.
- A versenyt szakmai bírók felügyelik.


(süti, üdítő, kávé, tea)
Előadók és Témák az első Fejezetben (09.00 - 12.00)
A teljes folyamat száraz technológián alapszik, nem keletkezik sem iszap sem szálló por, a kivitelezés akár üzem közben is végezhető. Minden környezetben tökéletesen megállják a helyüket, legyen szó raktárhelyiségről, ipari vagy kereskedelmi létesítményről, de akár egy otthonnak is letisztult, minimalista kisugárzást kölcsönöz.
EZShine Gyémántpad technológia + EZshine Természetes kő és beton rapid felújító rendszerek (Vizes technológia): Az EzShine gyémántpad technológia rendszere segít megtalálni a megfelelő megoldást a különböző típusú padló karbantartásához, tisztításához, polírozásához és fényezéséhez. Minden EZshine termék képes vegyszermentesen csupán víz használatával magas fényű és kiváló végeredményeket elérni.
AZ EZshine Vizes csiszolás rapid felújító rendszereink használatakor a végeredmény mindenkor a kiinduló felület állapotának és minőségének tükrében határozható meg.


Az én nevem
REFORM ROBOTICS
- A Lionsbot Ipari Robot Takarítógépek kizárólagos forgalmazása Magyarországon!
- Robot takarítógépeink olyan modern, a jövőhöz idomuló technológiát képviselnek, amely segítségével könnyedén, környezettudatosan, és rendkívül hatékonyan folyhat az ipari takarítás.
- Ezek az önjáró takarító berendezések segítik hozzá a takarító személyzetet és vállalkozásokat, illetve a létesítmény üzemeltetőket és tulajdonosokat ahhoz, hogy a takarítás minőségében és időhatékonyságában szintet ugorjanak és megtegyék az első lépéseket egy fenntartható Jövő felé.
- A portfólióban elérhető robotok a felhasználási környezetet figyelembe véve, több méretben elérhetőek.
KAHOOT NYILT TESZT
Minden versenyző felinstalálja a KAHOOT aplikációt a telefonjára és azon vizsgázik. A kérdéseket a központi kivetítőn lehet majd megtekinteni. A megadott reakcióidőn belül. Minden versenyző a hivatalos nevén vizsgázik.GYAKORLATI VERSENY
A versenyző helyesen hajtja végre a feladatot és ezt igyekszik minél gyorsabban megtenni. A sebesség nem mehet a szakmaiság rovására. Minden azonosított hiba 0,5 - 1 másodperc közötti bünteéssel jár.Első versenyBLOKK (11.30 - 13.00)
KREDITVADÁSZAT (1 + 1 Kredit)
2 db. 30 kérdéses KAHOOT nyilt teszt. Három fajta kérdéssel fogunk dolgozni. Megfelelő szó beírása (30 másodperces reakcióidő), feleltválasztásos minden esetben 4 kérdésből 1 vagy 2 jó válasz (20 másodperces) és igaz/hamis állítások (10 másodperces)Gyakorlati verseny (2 Kredit)
Nyirkos feltörlés verseny a 18 m2 pályán. Három különböző márkájú kétvödrös rendszerből lehet választani. Az előkészítés nem számít bele az időbe. A feladatokat szakmailag helyesen kell végrehajtani, ezt 2 biró figyeli és bűntető másodpecekkel szankciónálja.
MÁSODIK VersenyBLOKK (14.00 - 15.30)
KREDITVADÁSZAT (1 + 1 Kredit)
2 db. 30 kérdéses KAHOOT nyilt teszt. Három fajta kérdéssel fogunk dolgozni. Megfelelő szó beírása (30 másodperces reakcióidő), feleltválasztásos minden esetben 4 kérdésből 1 vagy 2 jó válasz (20 másodperces) és igaz/hamis állítások (10 másodperces)Gyakorlati verseny
Impregnált mikroszálasz feltörlés a 18 m2 pályán. Verenyeszköz Reflex. Az előkészítés nem számít bele az időbe. A feladatokat szakmailag helyesen kell végrehajtani, ezt 2 biró figyeli és bűntető másodpecekkel szankciónálja.
Két fontos célt tűztünk ki!
Ugyanakkor nagyon fontos, hogy az új generációt be kell tanítani és ez nem csak szakmai kérdés, hanem kultúrális is. A szakma presztizse a személyeken múlik, lépjünk tehát egy nagyot és mutassuk meg mire vagyunk képesek!
Ahogy a mondás mondja: "Ha változást akarsz, akkor azt magadon kell kezdened és a világ is megváltozik"
*
