Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több mint 600 bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

Visszajelzések a csúcs felé

Visszajelzések a csúcs felé
2020.09.16.

A takaritz.hu honlap rendszere úgy lett kialakítva, hogy rengeteg visszajelzési hely van rajta. Ennek eredményeképpen elég szépen kezdenek jönni a visszajelzések. Ma már, naponta 10 – 15. Ez pontosan elég arra, hogy meglegyen a napi új kapcsolatfelvétel. Imádom a helyzetet, bár nem teljesen tudatosan alakult így.

Amikor belevágtam a honlap megújításába még nem gondoltam, hogy a dolog ide fejlődik. Igazából akkor csak az volt az elképzelés, hogy az ezernél is több blog bejegyzésemet valahogy strukturáljam, mert attól talán áttekinthetőbb lesz a rendszer. Közben bizonyos technikai lehetőségek megszűntek és mások pedig megjelentek, az új szerkezet új utakat nyitott.

Ez volt az az ok, amiért intenzívebben használom az űrlapokat és ez abból a szempontból is jónak bizonyult, hogy sokkal jobban tudom kezelni az egyéni megkereséseket. Most ha valaki kitölt egy űrlapot, annak mindjárt lesz egy kinyomtatott munkalapja, ami bekerül egy mappába, ami mindig velem van.

Szóval, ha kitöltesz egy űrlapot, várhatod, hogy hamarosan jelentkezem.

Mi történik most a piacon?

Különleges hangulat van. Annak függvényében, hogy régi vagy új cégről beszélünk, egészen más helyzetek vannak. Ugyanakkor ez a felosztás sem, elég mert a régi cégek közül sokan el vannak maradva házi feladataikkal és sokán azt sem tudják hányadán állnak, merre induljanak. Ezzel szemben az újaknak annyival egyszerűbb a helyzetük, hogy ők pontosan tisztában vannak azzal, hogy nincs semmiféle kiépített rendszerük, tehát építkezniük kell.

Persze van önmagában a vírushelyzet is, ami egyelőre a takarító szektornak nem feltétlenül hozta meg a konjunktúrát. Aztán ott van a már korábban megkezdett szakképzés átalakítás, ami aztán, az év végére elér egy pontra, ahonnan már nem sok lehetőség marad. Itt nyilván mondhatjuk, hogy az elmúlt években sok minden történt szakmafejlesztés és társadalmi elfogadottság terén, csak nem elég. Ebben elévülhetetlen bűne van minden takarítócég vezetőnek. Minél régebben alakult a cég, annál nagyobb.

Nem gondolom, hogy magamat ki kéne vonni ebből, tehát a hibáimat én is elkövettem, ugyanúgy, mint mindenki más és bízom benne, hogy tanultam belőlük.

Mi történhet a jövőben?

Nehéz jósolni, de van néhány dolog, ami nagyon jól látszik. A MAGYAR TAKARÍTÓSZEKTOR 4 500 cége, az igaziak és a fantomcégek is, illetve a sok ezer egyéni vállalkozó rendkívül heterogén képet mutat magáról. Ennek eredményeképpen a piac nem feltétlen bízik bennük. A nagyok elmenekültek az FM felé és sokkal inkább ott exponálják magukat, a közepesek kínlódnak vagy pillanatnyilag nem is mozdulnak és a kicsik pedig rendesen nyüzsögnek, de mindez nem áll össze egy egységes és professzionális szakmai képpé. Mindenki gondolhatja, hogy szakmailag toppon van, de ez messze nem így van.

Ennek sok féle kimenetele lehet:

  1. HR: nincs bértarifa, nincs karrierterv, nincs életpálya modell. A jövőben egyre kevesebb értékes ember jön majd a szektorba.
  2. ÁR/ÉRTÉK: a szektor egyre rosszabb emberekkel, egyre drágábban és egyre gyengébb minőséget képes szolgáltatni.
  3. PENETRÁCIÓ: csökken a kiszervezés, csökken a piac és nő az árharc. Csökken a profit és erősödik az első és a második pont is.
  4. TECHNOLÓGIA: visszaesik a technológia iránt az igény, ezért annak elkezd emelkedni az ára, jó néhány kereskedő bezár vagy profilt vált. Csökken kínálat és tovább nőnek az árak. Ez a csökkenő profit mellett egészen katasztrofális is lehet egyes cégek számára.

A kiútnak nem titka van, hanem ára!

Évtizedek óta tudjuk mi a megoldás, csak senki nem mozdul, mert még annyira nem fáj, hogy a komfortzónájából kilépjen. Egy híres kísérletben veszünk részt, amikor a hőfok egész lassú emelésével a békát elevenen meg lehet főzni, amikor már kiugrana a forró vízből, nem marad rá ereje. Ezen mindenki elgondolkodhat.

Vissza

Szakanyag megrendelő






















A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!