Az arány mértéke nyilván fontos lenne, nem tudjuk pontosan mekkora, azonban a piac keresleti oldala már érzi, hogy egyre több az új cég és ezek egy része kínál is valami olyant, ami eddig nem volt a piacon. Izgalmas, hogy pontosan mit is, de ez hamarosan kiderül.

Van diagnózis

Ez nem egy forradalom, nem folyik vér, ez egy csendes átalakulás (van, akinek elmúlás), aminek a vége az lesz, hogy bizonyos dolgok spontán fognak kialakulni. Ezek nem mindegyike lesz kedvező, de jelenleg úgy néz ki a szakmában nincs olyan törekvés, de igazából erő sem arra, hogy bizonyos szabályozásokat megfogalmazzon és keresztülvigyen a rendszeren. Bár tévednék, de sajnos az jól látszik, hogy az új vállalkozások egy jó nagy része igazából csak sodródik az árral. Nagy hangsúlyt fektetnek a marketingre, de nem érzik, hogy pontosan mi lenne az, ami a vállalkozási környezetet tenné kedvezőbbé. Egyszerűen nem látják, és ha látnák is, nem hiszik, hogy mindaz, ami fontos lenne, keresztül lehetne vinni a rendszeren. Ez a generáció egyáltalán nem gondolkodik áldozatokban.

Mindez nem feltétlenül probléma. Van egy érési folyamat is és természetesen maguk a megrendelők és ezzel együtt a követelmények is változnak. A változás nyugaton már körülbelül 10 - 15 éve kezdődött és ez idő alatt, elképesztő fejlődés valósult meg. Az értékesítés, szolgáltatástervezés-végrehajtás és a minőségmérés, ma már olyan szinten van, hogy a piacra való belépés rendkívüli erőfeszítéseket igényel. Nem lehetetlen, de egyáltalán nem egyszerű. Nálunk ez az időszak még nem következett be, mi még a tapogatódzási fázisban vagyunk. Bármilyen is legyen a helyzet 2018-ban minimum 300 ember gondolta, hogy jó lépés lehet egy takarító cég alapítása.

Mindenekelőtt és mindezek mellett tisztán kell látni, hogy a helyzetünk nem egyszerű.

Először is, Kelet Európai takarítószektorban bizonyos, a vállalkozói gondolkodást meghatározó piaci modellek nem működnek. Ez dióhéjban a munkaadók és munkavállalók érdekképviseletének párbeszédé és ennek a hiányából fakadó problémakör, kezdve az ágazati fluktuációval, kollektív szerződéssel, a szakmai követelményeken keresztül és befejezve a bértarifával. Ennek nálunk nincs semmilyen hagyománya tehát ez nem egy kapcsoló, amit elfelejtettünk volna bekapcsolni. Ez egy gát, amin rendkívül nehéz átlépni, mert ebben senki nem partner, senkivel. Olyannyira, hogy ennek a hiányosságnak a negatív hatását a legtöbben fel sem fogják, és csak legyintenek. Ezen nem kesereg senki és nem álma egyetlen cégvezetőnek sem, mert fogalma sincs, hogy ez valójában mit hoz, és mit visz.

Második probléma az szektor irányelveinek (szakmai kultúrájának) nemléte vagy hát valami van, viszont az nem ismert széles körben, tehát annyi mintha nem is lenne. Nyilván ez a sem az kategória, hogy hórukk fogjuk meg és csináljuk, mert lehet, hogy évtizedek kellenek arra, hogy azok kialakuljanak, megfelelő fejlettségi szintre jussanak és elfogadottakká váljanak. Persze itt a szakképzésnek lenne szerepe, ha lenne ilyen szándék és követelmény a takarítócég menedzsment körökben – a megrendelői követelményektől függetlenül. Nyilván nagy probléma a munkaerőhelyzet, minek azt tetézni betarthatatlan követelményekkel ugyanakkor a jelenlegi álláspont a fejlődés legbiztosabb gátja.

A harmadik probléma, hogy nyilván nem vagyunk a sivatag közepén, az elmúlt 20 évben voltak egyéni törekvések a saját személyi és szakmai fejlődés irányéban, és vannak is a szektornak ragyogó szakemberei csak éppen szakmapolitikai összefogás és együttműködés nincs a láthatáron sem. Viszont van egymással való kitolás, presztízsháború és nagyképűség.

Ezekkel az adottságokkal lépünk be az új korszakba!

A legfontosabb, hogy ez a furcsa háromság. Tudja valaki, hogy mi a szent ellentéte? Szóval ez a „nem szent” háromság eredményez egy olyan helyzetet, ami elsőre nem is látszik, vagy nem látszik annak, ami. A felsorolt problémák metszéspontjaiban is van egy-egy negatív jelenség. Azonban azt már nemjelentetem meg blogon, hanem ha bejelentkezel, elküldöm neked. Ez egy nagyobb lélegzetű anyag nem egy bejegyzés szintű, annál több.