A takarítási szolgáltatás értéke két oldalról közelíthető meg:

1) Az elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatok minimalizálásának oldaláról

2) Az adott szakképzettségi szinten, adott eszközparkkal szolgáltatott órák mennyisége oldaláról

Mindkettő nagyon fontos lehet a megrendelőnek, de az ajánlat pillanatában csak ígérvény és nem tény ezért meghatározó szempont a garanciavállalás mértéke, minősége, vagyis mi van, ha mégse…

Vagy az első szempont tulajdonképpen a szolgáltatott minőség és a második pedig ehetne a garancia, vagyis az a protokoll, ahogy az ígért minőség megvalósítható. Ezek után már csak egy kérdés van: ki dönti el, hogy annyi és olyan eszközzel, adott szintű képzettségek elérhető-e az ígért eredmény?

Illetve miben lesz a verseny?

Klasszikusan, az kéne, hogy a rendelhető technológiákra legyenek egységes protokollok. Továbbá legyen garancia arra, hogy ezt valamilyen szinten ellenőrzik is. Például a kereskedelemben csak hitelesített mérleg használható és ezt a hatóság ellenőrzi is. Ha ezek a protokollok precízek, akkor minden szolgáltatás egyforma lesz a szakmai területen és a verseny marad az ügyfélszolgálat minőségében vagy a cég más egyéni hozzáadott értékében.

Nagyon fontos tény, hogy az úgynevezett fogyasztóvédelem csak a szervezet és a magánember viszonylatban működik. Az, hogy két szervezet miképpen állapodik, meg az kívül esik a fogyasztóvédelem hatókörén, az a cégek egyéni felelőssége és problémája. Olyannyira, hogy a hiába volt elszámoltatás a bankokkal a devizaügyben, ez csak a magánszerződéseket érintette, a cégek kapcsán semmi nem történt. Hiába állapították meg, hogy a bankok tisztességtelenül jártak el.

Tehát az érték és a cserearányok megállapítása nem csak szakmai-üzleti kérdés, hanem szakmapolitikai is. A másik fontos szempont a GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL, ami árgus szemekkel figyeli, hogy ténylegesen van-e versen.

Tehát a szabályozás olyan kell, hogy legyen, hogy pontosan hol nem lehet, és hol lehet verseny. Például ott ne lehet verseny, hogy valakinek a mérlege másképpen mér. Ott sem lehet verseny, hogy valaki olcsóbban ad mind amennyiért vesz. Ez persze mind kereskedelmi szabályozás és a szolgáltatásoknál nem ennyire egyértelmű. Itt van jelentősége a MATISZ rezsióradíjnak (TOD – Takarítási Óradíj) és az idő- illetve anyagnormáknak.

Hol lehet verseny?

A cég megjelenésében, a munkaruha dizájnjában, az alkalmazottak viselkedésében vagy kommunikációjában, az alkalmazott központi költség és nyeréség mértékében, a szervezet hatékonyságában, az alkalmazott technológiák újszerűségében, a pénzügyi befektetések mértékében és az ebből adódó technikai lehetőségekben vagy hatékonyságban, a belső ellenőrzési és minőségmérés rendszerében, a felajánlott garanciákban, stb.

Ez egy régebbi cikkem, amit aktualizáltam egy kicsit, mert fontos feleleveníteni azt, hogy milyen korlátok között van szabad mozgásterünk. A cikkhez kapcsoltam néhány régebbi bejegyzést is és indulhat a vita.