Második hullám, második rész
Ha van egy nagy átfogó képünk, akkor van mihez hasonlítanunk a saját helyzetünket és a saját kilátásainkat. A politika ma már sokkal óvatosabb és az a terv kezd körvonalazódni, hogy a vírust „lábon hordjuk ki”. A takarítási szektor, tehát jobban előtérbe kerülhet.
A hangsúly a kerülhet, szón van, mert a szakma az elmúlt 30 évben a szükséges házi feladatokat nem végezte el és pillanatnyilag bukásra áll. Ennek megfelelően megítélése nem hajlott el oda, nem jutott fel arra a társadalmi megítélési polcra, ahol most, a kialakult helyzet szerint optimális lenne. Viszont nincs minden veszve.
Ez a cikk most egyszerre szól munkavállalónak és munkaadóknak egyaránt!
Ez igen nagy kihívás, mert nem mindenkinek van ugyanott a kapcsolója és nem mindenki érti a dolgokat egyformán, de most ezen megpróbálunk felülkerekedni.
Első és alapvető akadály és egyben lehetőség
Az állam nem gondolja, hogy ezt a szektort szabályozni kell. Ez egy nagy szerencse, mert azt jelenti, hogy van ideje a szakmának önmagát megszervezni. Az akadály azonban az, hogy úgy látszik, hogy erre képtelenek vagyunk. Vajon, tényleg?
Az okosok azt mondják, hogy a társadalmi megítélés lényege a megbízhatóság. A megbízhatóságnak sok féle értelmezése lehet, végső soron mindegyik körülbelül ugyan azt jelenti, csak a megközelítés más. A megbízhatóság tehát egyrészt azt jelenti, hogy valakinek nyugodtan adható megbízás, mert azt biztos teljesíteni fogja. Másrészt azt is, hogy a megbízás kapcsán történő egyeztetések során a megbízót biztosan nem verik át, még akkor sem, ha nem elég tapasztalt és nem is lát minden összefüggést. Tehát a szolgáltató megbízható, nem beszél mellé. Ugyanakkor a megbízhatóságnak van egy olyan jelentése is, különösen a takarítási szolgáltatások szempontjából, hogy a bizalmi pozícióba is meg fogja állni a helyét, azt fogja csinálni és úgy, ahogy azt elvárják tőle.
Ha ezt értjük, akkor felmerül az újabb kulcskérdés, hogy megbízhatóság szempontjából – és tényleg, úgy, hogy a kezemet a szívemre teszem – én magam mennyire vagyok megbízható, vagy ha cégvezető és/vagy cégtulajdonos vagyok mennyire megbízható a cégem (tényleg őszintén, legalább magunkat ne verjük át) és bármilyen legyen ez a szint fokozható-e?
Akkor kapcsoljuk össze a megbízhatóságot a szakma megszervezésével
Ami Amerikában működik, abból Európába nem minden importálható sikerrel. Ugyanígy elmondhatjuk, hogy ami Nyugat-Európában, az elmúlt 75 – 80 évben kialakult, abból nem minden honosítható meg Kelet-Európában. Továbbá persze vannak olyan dolgok is, amik látszólag a nyugatot követve, nyugati modell szerint működnek, de ez csak elvileg van így. Ha egy kicsit megkapargatjuk a felszínt és a mélyére nézünk a dolgoknak, látni fogjuk, hogy mégsem.
A takarítási szektor alapvető állami szabályozás hiányában maga kéne, hogy megszervezze magát és megalkossa az első és alapvető szabványát. Ez a szabvány a jogi szabályozást kéne, hogy helyettesítse és/vagy adott esetben megfelelő alapot kellene, hogy képezzen egy esetleges állami szabályozás számára.
Ez lenne a szakma megszervezésének lényege, hogy konszenzusra tud-e jutni abban, hogy ez a bizonyos alapszabvány mit és hogyan szabályozzon? Végső soron ez olyan lenne, mint egy szakmai alkotmány, aminek alapvetően van egy szakmai és szakmapolitikai oldala, és nyilvánvalóan ezeket az eltérő szakmai felkészültség és vélt érdekek mentén, sokan sokféleképpen látnak. Ugyanakkor a feladat megoldása elkerülhetetlennek látszik, mert a dzsungelharc soha nem szűnik meg. Ezt éppen maga a szabályozatlanság táplálja, hiszen a piacra lépésnek nincs semmilyen minőségi vagy szakmai, vagy akár adminisztratív küszöbje sem.
Nézzük az alapszabvány valamilyen megközelítését
A szabványnak ki kell mondani, hogy két féle takarítási szolgáltatás létezik. Egy fajta az, amikor egy takarító vállalkozó vagy szervezet, magánembernek vagy magánemberek egy csoportjának szolgáltat, és másik pedig az, amikor egy jogi személynek, vagyis egy szervezetnek.
A határvonal ott van, hogy a magánemberek számára nyújtott szolgáltatások esetében a kockázatok kisebbek és alapvetően a fogyasztóvédelem felügyelete alá rendelhetőek. Míg a cégeknek nyújtott szolgáltatások esetében a kockázatok lényegesebben nagyobbak és sokrétűek. Tehát a szakma kell, hogy adjon valamilyen általános szektor szintű garanciát arra vonatkozóan, hogy a szervezet megfelelően felkészült szakmailag és emberileg a szolgáltatás ellátására.
A szabványnak ki kell mondani, hogy szervezeti szintű szolgáltatást csak az a cég nyújthat, akinek van formálisan is kinevezett, bizonyos szakmai végzetségi és tapasztalati követelményeknek megfelelő, teljes körű személyes felelősséggel felruházott szakmai igazgatója.
Ennek persze kell, hogy legyenek részletszabályai is, de ezt majd menet közben. Itt kezelhető az is, hogy ki és milyen tudás birtokában takaríthat hivatásszerűen. Különös tekintettel a takarítóképzés szabályozás változására és az abban rejlő, újonnan megjelenő lehetőségekre is.
Ha minden megvan, jön a következő lépés.
A szabványnak ki kell mondani, hogy a takarítási szolgáltatások miként definiálhatóak és miként kell ezekre ajánlatot kérni és adni, illetve mik a szolgáltatási szerződés alapvető és elhagyhatatlan szerződési elemei.
Ha mindezek meg vannak, akkor majd másik szabványokban szabályozhatóak az eljárások és a tárgyi normák, ez is fontos, de ez egy második lépés. Viszont ekkor már kimondható, hogy minden feltétel adott, hogy az MSZ EN 13539: 2004 szabvány alkalmazható legyen. Ugyanis akkor már ténylegesen is megvalósítható lenne a szolgáltatások minőségmérése. Természetesen tudjuk, hogy ez a szabvány is átnézésre szorul és a német, osztrák és francia, ebből a szabványból levezetett nemzeti szabványai szerint is ki kel azt egészíteni.
Tehát mi legyen a következő lépés?
Hogyan tudjuk azt megszervezni, hogy a munkába a lehető legtöbben bekapcsolódjanak?