Keresztútnál, vagy csak egy kilométerkőnél állunk?
Amikor a projekt eljut egy bizonyos fejletségi szintre, szinte minden esetben felmerül egy nagy kérdés. Ilyenkor előbújik a kisördög és azt kérdi: van-e ennek értelme? Az, hogy erre, ki és milyen választ ad, az nem csak személyiségi kérdés, hanem a körülmények is befolyásolják.
Májusban kezdtem el az intenzív munkát és bár az eredeti elképzelésem az volt, hogy nem csinálok mást, csak újragondolom az intézménytakarító tudás, írott anyagait. Persze nem ezt történt és valahogy csak most jutottam oda, hogy ennek igazából nekifoghatok. Ez persze azt is jelenti, hogy az eredetileg megfogalmazott 4 hónapos terv szigorúan vett eredménye még kérdéses, bár lényegében, attól sokkal több minden valósult meg. Minden esetre továbbra is cél, hogy augusztus végére készen legyen az a könyv, aminek 100%-os ismerete kell, ahhoz, hogy valakit felelősséggel engedjünk be, a megbízó területére. Ez az Osztrák modell szerint ténylegesen is és elsősorban a felelős szakmai vezető döntése. Tehát az alapok is meg vannak, mert mondhatni, hogy az egész a szolgáltatásvezető könyvre épül.
Mindezekhez képest, most augusztus nyolcadikán úgy állok, hogy:
- létrehoztam az ÖNKÉPZŐ KLUB nevű FB zárt csoportot,
- megkezdtem a takaritz pont hu honlap drasztikus átalakítását,
- meghirdetésre került egy FELÜLETSPECIALISTA tréning,
- meghirdetésre került és el is indult a QUAD program, Ennek elemei: ÉRTELMEZŐ, PEL, TÁDÉ, MEGRENDELŐ KÖNYVE
- kezd kibontakozni egy SZABVÁNY projekt, aminek célja az lenne, hogy bizonyos szakmai tudáselemek megértek a szabványosításra,
- elkezdtem a javításokat az INTÉZMÉNYTAKARÍTÓ könyven.
Kezdjük az elején, ez egy 9 pontos csomag:
- Az ÖNKÉPZŐ CSOPORT május harmadikán jött létre és nagyjából négy hónap alatt 430-an csatlakoztak hozzá. A tagok relatíve aktívak, de természetesen nagy különbségek vannak. Élénk párbeszéd folyik az oldalon, összességében pozitív a helyzet, de még nem vagyunk egy igazi csapat.
- A takaritz pont hu már elavult volt, ezért kapóra jött, hogy a honlap pont hu is fejlesztésbe fogott és ehhez mindjárt az elején csatlakoztam. Minden szolgáltatás még nem működik a rendszerben, de hamarosan fog. Ezért aztán a hírlevelek, még a régi rendszerrel mennek ki és lesz néhány új funkció is, de erre még várni kell. Addig is fejlesztem a tartalmat.
- Bizonyos szempontból terven felül, de valójában teljesen a körülmények alakulásának megfelelően meghirdettem egy FELÜLETSPECIALISTA tréninget. A tréning egyrészt már két éve nem volt, másrészt pedig egy csomó új fejlemény történt és van egy fontos gondolat is, ami szorosan csatlakozik az alapképzéshez, aminek megformálása volt, ennek a 4 hónapnak a legfőbb célja. Nem akarok erről most túl sokat elárulni, de lényege a dolognak az, hogy a Felületspecialista értékesítési kultúrájába bekerült egy új meghatározó szempont és ez a demonstráción túl, a kivitelezés szakmai szintje. A szakmai szint lehet, hogy magyarázatra szorul, de visszatérek rá. A kommentekben jelezzétek, hogy ez fontos, miközben nem teljesen érthető.
- A QUAD program első lépése volt az ÉRTELMEZŐ SZAKMAI SZÓTÁR „A fogalom ereje” életre hívása. Ez el is indult, az első kiadást már megkapták a támogató lektorok és 800 alkalmazott tudományi és szakmai fogalom körül kezdődött meg az egyeztetés. Várom a további támogató lektorok jelentkezését is. A dolog most úgy áll, hogy szerintem szeptember elején kijön, a nevezzük úgy, hogy a második hivatalos verzió, a valójában már 10 pont 1 állapot. Közben sok minden történt, román és olasz barátaink is bekapcsolódtak a munkába és nehezen, de mennek az egyeztetések.
- A QUAD program második projektje a PEL piktogramok rendszer, egyrészt azért került előtérbe, mert egy német takarítócég kérésére bizonyos elemeit újra kellett gondolni, másrészt a könyvtárszerkezete elmaradt, a ma alkalmazott rendszerhez képest és azt is aktualizálni kellett. Végül is meglepő módon nem sok új piktogram született és úgy néz ki, hogy a jelenleg körülbelül 1 200 piktogram lefedi a mai szükségleteket.
- A QUAD program harmadik projektje, talán a legnagyobb durranás. A TÁDÉ (A hangok a fejben) projekt célja, hogy egy hangalapú „szakirodalom” is létrejöjjön. Ennek alapja az a technológia, hogy képesek vagyunk az írott szöveget gépi hanggal felmondani és gyorsan hatékonyan előállítani, 3 és 15 perc közötti hanganyagokat, aminek a jövőben kiemelt szerepük lesz a képzésben. A projekt elindult, már vannak mintaanyagok, vannak visszajelzése és statisztikák is, csak finanszírozás kérdése, hogy mikor kapcsoljunk „fénysebességre”.
- A QUAD program negyedik projektje a legnagyobb falat, mert ez egy olyan könyv, amit a megrendelőknek szánunk. Ez is közösségi együttműködésre és finanszírozásra épül, és itt vagyunk a leginkább lemaradva. Az egyeztetések megkezdődtek és még a különböző álláspontok össze-vissza állnak, de azt gondolom, felülkerekedünk rajtuk. Most a legutóbbi fő irány, hogy egy integrált MI, MMI, KI, MEBI, IBI rendszer szerint keretei között kerül megfogalmazásra 15 – 18 belső szakmai sztenderd és ebből áll majd össze a körülbelül 250 oldalas, Á négyes méretű könyv.
- Fontos, hogy az előbbi könyv azt a célt is szolgálja majd, hogy kiindulási alapja legyen annak, hogy a belső szakmai sztenderdeket milyen ütemben és milyen mélységben kell szabványosítani és milyen megvalósítási alternatívák lesznek majd a felhasználók kreativitására bízva. Utóbbi egy verseny szempont, tehát rendkívül nagy jelentőséggel bír.
- Mindezek után és ezzel együtt, a nagy kérdés, hogy az OKJ megszűnését követően a szakmai képzések maradjanak-e az eddig alkalmazott három kategóriában. Vagyis INTÉZMÉNYTAKARÍTÓ, ÖNJÁRÓ (VEZETŐÜLÉSES) FELÜLETTISZTÍTÓ GÉPKEZELŐ és TISZTÍTÁS-TECHNOLÓGIAI SZAKMUNKÁS legyen a rendszer, vagy most az állam bedobta a gyeplőt a lovak közzé és megvárja, megnézi azt, hogy a piac, spontán evolúciója mit hoz majd. Ebből a bizonytalan helyzetből nehéz állást foglalni, de azt azért egész Európa szerte látjuk, hogy a harangőrbe közepe az INTÉZMÉNYTAKARÍTÓ tudásszint és nyilván erre a tudásra van a legnagyobb szükség és a legnagyobb számban. Itt Magyarországon legalább 30 000 embernek. Az OKJ-ban megfogalmazott 70 30%-os aránnyal is egyetértek és a 160 órában sem látok semmi kivetnivalót. Lehet, hogy sok cégvezető ennél kevesebbel is beérné, de szerintem 48 óra elmélet még a könyv anyagát sem fedi le, tehát itt mindenképpen, egy hosszabb folyamatról beszélünk. Amiben van önálló tanulás is. Szerintem ezt a szintet két lépcsőben kéne elérnie az embereknek és ez 6 hónap alatt tudna megvalósulni. A második vizsga kemény kell, hogy legyen, de olyan fizetési kategória kell tartozzon hozzá, ami elég motivációt jelent és csak ezzel a vizsgával érhető el. Ez egy elég komplex kihívás a takarító szektor számára.
Itt tartunk most, az első 4 hónapos terv lezárását megelőzően. Még van 4 hét és azalatt sok minden történik mind a 9 témában. Az űrlapok folyamatosan jönnek, tehát mondhatni van egy tízedik fejezet is, a párbeszédek sokasága. Eközben persze vannak még vizsgák, van mentori munka és van az Osztrák program (erről majd később) és izo tanúsítások meg egy kis kikapcsolódás is időnként, egyszóval nem unatkozom. Az adataim rendszerezéséről nem is beszélve és a mentésekről, mert az néha egy rémálom, ugyanis 15 – 20 évvel ezelőtt nem voltam még elég tudatos abban, hogy miként kell rendszerezni az adatokat. A 20 évvel ezelőttiek nagy része meg sincs, csak nyomtatott formában és fényképeken. Aztán van olyan is, amiből csak a negatív van meg és ezek feldolgozása őrület. Persze van ebből, ami teljesen elavult, de ettől függetlenül mindent át kell nézni.
A szeptember-december második 4 hónapos terv alapjai tehát megvannak. Nem nagyon gondolom, hogy valami újat kell még kitalálnom. Itt még belép 3 vagy 4 konferencia előadás, annak függvényében, hogy a járvány miként alakul és van egy új félig-meddig még titkos projekt is a REFERENCIATÁR.
Kövessék tehát a honlapot és figyeljék a fejleményeket. A honlap minden oldalán kérdőívek vannak, ha bármilyen észrevételetek van, ne habozzatok írni.
Erőt, s erényt! Maximális szakmai tisztelettel. Értetek, de csak veletek! Tibor