2020 év sztorija, nekem legalábbis, nem volt negatív. Az évet alapvetően 3 szakaszra bontanám és mindegyik szakasznak meg volt a maga tanulsága és mellbevágó felismerése. Azonban tudjuk, hogy a felismerés bármennyire sokkoló, az minden esetben felfelé váltást jelent az elme sebváltóján. Egy szónak is száz a vége, ha semmi más nem történt volna, csak ez a három felismerés, akkor is megérte volna.

Azonban ennél sokkal több történt!

Kezdjük azzal, hogy január – április első szakasz. Felismerés: a takarító szektornak nincs felhalmozott szakmai tőkéje! Az elmúlt 30 év nem hozott elég tudást, sem a szolgáltatói oldalon, sem pedig a megrendelői oldalon. Minden másra pedig ott van a marketing, ami viszont legalább nem működik. A vészhelyzet főpróbája sokkoló volt és nem mindenki találta meg a helyét. Sem az állam, sem a társadalom nem emlékezett arra, hogy a takarítás már 15 éve államilag elismert szakma. Ennek oka, az, hogy a szakma, ami valójában nem az, nem töltötte meg tartalommal, az elmúl 15 év vívmányait, fel sem fogta, hogy mi történt ebben a másfél évtizedben. Tehát az igazság az, hogy a takarító ma sem több mint egy cseléd. Általában hasznos, de nem kulcsfigura.

Ebben az időszakban sok emberrel és hosszan beszélgettem, elsősorban telefonon. Sok féle kiút verzió hangzott el és valahogy mindig oda kanyarodtunk vissza, hogy a világ megváltozik, a világ átalakul, a társadalom egy része majd alkalmazkodik, egy része meg nem…

A jövő szakmapolitikai kérdés is, de leginkább egyéni túlélési. Mit tehet a személy, hogy nagyobb biztonságba legyen?

Második menet május – augusztus a két értelmű nyár. Bár ebben az időszakban a kommunikáció tömege kisebb lett, viszont sokkal célzottabb. Felpörgött az online konferencia és hirtelen mindenki sokkal nyitottabbá vált. A négy hónap meghatározó felismerése: a takarító szektorban van potenciál, de nem képes az önmaga, szektor szintű kiaknázására. Ugyanakkor ez nem menedzsment probléma, ennek nem elég az élére állni, sőt nincs is minek az élére állni. A potenciál csak egy tulajdonság, ami önmagában nem ér semmit, a deficit egyéni szinten van. Be kell hozni egy iszonyatos lemaradást és ez mindenkinél más, ami különböző mentorállási stratégiákat is igényel. Ugyanakkor, ha a beteg nem fogadja el gyógymódot, hagyni kell meghalni?

Ebben az időszakmában létrehoztam az ÖNKÉPZŐ KLUB nevű FB csoportot, aminek jelenleg több mint 600 tagja van intenzív szakmai élet és kommunikáció zajlik benne, rajta. Mindez online, a csoport of line élete még romokban hever. Több program is elindult, vannak már felmutatható eredmények is, de a szakmai társadalom nem hitt a második hullában és nem is készült rá.

Harmadik fázis szeptember – december az ébredések és „a lemaradok a vonatról” érzések energiái. Újra felfutott a kommunikáció tömege, az emberek egyre többet beszélnek, de nincs koncepció, nagy részüknél nem voltak programalkotó felismerések. A négy hónap meghatározó felismerése: hatalmas egyéni potenciálok vannak és vannak hozzá egyéni képességek is a kiaknázásukhoz. A kérdés, hogy mit építsünk? Sok féle piaci modell ismert, vannak egyéni elképzelések is, azonban igen nagy probléma, hogy nincs érdemi párbeszéd, ezért aztán nem tud kiforrni egy mindenki számára elfogadható és követhető eszme.

Ugyanakkor lehet, hogy erre nem is érdemes várni, mert ide 100 év alatt sem jutunk el. Ebben az az esetben sokkal inkább, azzal kéne foglalkozni, hogy a szektor és a keresleti piac miképpen kaphatna objektív visszajelzéseket. Hangsúlyozom: objektív visszajelzéseket az egyének a cégek állapotáról. Ez felfogható önkritikának és fajta speciális marketingnek is, és ezen még gondolkodni kéne.

2021-re vannak konkrét ötleteim, illetve a 2020-ban elindított projektek is új fejlődési szakaszba lépnek. Aki követte az írásaimat sejtheti, hogy 2021 egy különleges év lesz, ami kihat majd a követőző évtizedre is. Ez az év megtanított arra, hogy a hosszú távú tervek fontosak, függetlenül attól, hogy a vírus a rövidtávúakat néha meglepetésszerűen átírja.

Hamarosan folytatatom a gondolatmenet!