Irányelv kezdeményezés
A piac egyik alapvető szakmai, de ugyanakkor emberi vonatkozású kérdése is, hogy amennyiben a megrendelők nagyon sokféle szolgáltatási jegyzék típussal állnak elő, az miképpen tudja lekövetni a takarító szektor. Ez egyrészt szolgáltatás minőségi kérdés, de ugyanakkor a személyzet megszokott szakmai rutinja is, vagy nem.
A „Minőség” irányelv célja, hogy olyan irányelv legyen, ami alkalmas legyen minden megrendelő igényeinek kielégítésére és ennek megfelelően a pályázatok már nem kell, hogy tartalmazzanak szolgáltatási jegyzékeket, hanem csak hivatkozzanak az irányelvére és határozzák meg az adott helyiség funkcióját, elsődleges kockázatát és a megrendelői igényességet.
Ezzel a három szemponttal pontosan meghatározható, hogy az adott területen mi a takarítási feladat (milyen eljárásokra van szükség) és milyen gyakoriságokat kell alkalmazni. Ennek a gyakorlatnak két markán előnye is lenne. Az egyik, hogy szabványossá válnának a takarítási szolgálatok és ennek megfelelően a minőségmérés is sokkal egyszerűbb lenne. A másik pedig, hogy ha takarítók megtanulnák az irányelvet, akkor kevesebb vita lenne arról, hogy adott napon valamit csinálni kell, vagy nem.
A területek funkció szerinti osztályozása már talán ismert, ez viszonylag régen forgalomban van, de még nem irányelv. Ez lenne, az ÖTK új javaslati csomagjában az eső irányelv. Ez a mester szakanyagon belül, szakmunkás szintű tudás.
Az elsődleges kockázatok szintén ismertek, hiszen ez már a 2000-es képzéseknek része volt. Azóta ez bővült egy kicsit, különösen az EuroSkills tapasztalatok alapján. A 2018-as Szolgáltatásvezető könyvben ez részletesen ismertetve is lett.
Ennek megfelelően fel tudunk állítani egy olyan mátrixot, ami a soraiban az területek funkció szerinti besorolását jelenti és oszlopaiban pedig az elsődleges kockázatokat. Ebben az értelemben ez már egy harmadik irányelv lenne.
Ha mindezek egyértelműek, akkor kell megfogalmaznunk a „Minőség” irányelvet, aminek először is tisztázni kéne, hogy mi a különbség a „tevékenység alapú” és az „eredményalapú” szolgáltatás között.
A tevékenység alapú szolgáltatás azt jelenti, hogy a megrendelő meghatározott feladatokat ír elő a takarító szolgáltatónak és azokat valamilyen szinten, leginkább szúrópróbaszerűen ellenőrzi. Ilyenkor persze szoktak viták is lenni, ha a megrendelő nem azt vizsgálja, hogy adott feladatot elvégeztek-e vagy nem a meghatározott határidőre, hanem az általános minőséget.
Az eredményalapú szolgáltatás lényege, hogy a megrendelő nem határoz meg szolgáltatási jegyzéket, hanem csak eredményt és ennek megfelelően azt ellenőrzi, hogy ez az eredmény megvalósul-e vagy nem. Ez is felvet néhány problémát, leginkább azt, hogy ezt a bizonyos eredményt, hogyan fogalmazzák meg pontosan és aztán miként vizsgálják, hogy az megvalósult-e? Itt bejöhetnek a különböző mérő és megfigyelő eszközök használata, ami az ellenőrzést formálissá (meghatározott protokollok követése) teszik és nem utolsó sorban költségessé is.
Tehát mindkét rendszernek van előnye és hátrányai, azért a Minőség irányelvnek a jelentősége abban állna, hogy valamiféle követhető gyakorlatot írna elő. Ennek a jegyében kulcskérdés, hogy a takarítandó tárgyakat miképpen osztályozzuk. Ez egy következő irányelv és alapvetően az a lényege, hogy a szolgáltatási jegyzékben nem kell felsorolni minden tisztítandó tárgyat, hanem csak ezek lokációját.
A lokáció azt jelenti, hogy pontosan tudjuk, a tisztítandó tárgy hol helyezkedik el a helyiségen belül és ebből következtetni lehet, hogy mik a szennyeződési sajátosságai és mennyire van szem előtt. Ez alapvetően meghatározza, hogy milyen gyakran kell azt tisztítani.