Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több száz bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

Interclean 2018 sorozat II.

Interclean 2018 sorozat II.
2018.02.19.

A világkiállítás méretei (kb. 40 000 m2) olyanok, hogy azt egyszerűen azt nem lehet áttekinteni, ezért kell egy látogatási stratégia. Én most ezt egy takarító cégvezető szemszögéből fogom vizsgálni. Mit hasznosíthat egy Magyar, az amszterdami 7 csarnok meglátogatásból?

Mire elég a négy nap?

Semmire és mindenre. Ha át akarjuk látni a 2018-as kínálatot, ismerni kell a térképet. A kiállítás 7 csarnokban zajlik. Én sajnos utolsó nap már nem tudok kinn lenni, tehát mindent amit a kiállítás 4 napra kínál, azt 3 nap alatt kell megoldani.

Ebből a legnagyobb, a főcsarnok több részből áll (Hall 1 – 6), és itt csak olyanok állíthatnak ki, akik már nagyon régi vendégei az INTERCLEAN-nek és általában mindig ugyanott találjuk őket. Ez tehát alapvetően „A” csoport és presztízskérdés. Itt vannak a legnagyobb és a legimpozánsabb standok is.

  •          Karcher (Német családi vállalkozás) – 697 m2
  •          IPC (Nyilt RT) – 570 m2
  •          Diversey (Nyilt RT) – 450 m2
  •          Comac (Olasz családi vállalkozás) – 434 m2
  •          Fimap (Olasz családi vállalkozás) – 433 m2
  •          Hako (Német) – 432 m2
  •          Ghibli & Wirbel (Olasz) – 330 m2.

Ezek azok a cégek, amelyeket meg kell nézni, mert itt a maga területén mindegyik átfogó képet kíván adni és mindegyiknek van magyarországi képviselete. Mint látjuk ezek közül csak kettő az, aki tisztítószerben is érdekelt, a többi „csak” gépgyártó.

Természetesen nem minden a standméret. Vannak még meghatározó cégek a piacon, amelyeket érdemes felkeresni. Meg aztán az is meghatározó kérdés, hogy egy cég csak Európára koncentrál vagy igazi világi szereplő.

  •          Numatic – 250 m2
  •          IMPACS – 225 m2
  •          Fiorentini – 210 m2
  •          TSS – 187 m2
  •          Vileda professional – 198 m2
  •          Ecolab – 190 m2
  •          Johaness Kiehl – 150 m2
  •          Hagleitner Hyhiene – 145 m2
  •          Columbus – 140 m2
  •          Wermer & Mertz professional (Tana) – 126 m2
  •          Unger – 126 m2
  •          Duplex International – 110 m2
  •          Cleanfix – 110 m2
  •          Tecnovap – 105 m2
  •          Sucitesa – 100 m2
  •          Haug Bürsten – 81 m2
  •          Greensped – 68 m2
  •          Vermop Salmon – 55 m2
  •          Sebo – 41 m2
  •          Reflex System – 24 m2

Ezen kívül itt van néhány tematikus csoportosítás is. A legnagyobb a nagynyomású szekció (Hall 5 és kb. 3 000 m2), itt többnyire kisebb standok vannak. Aztán jönnek az amerikai gyártók (Hall 2 és kb. 1 000 m2). Ilyen a különböző egyesületek is csoportjai is. Ez utóbbi most nem olyan jelentős, mert fizetősek voltak a standok, így aztán nem volt nagy tolongás.

Ide B vagy C kategóriás cégnek nagyon időben kellett ébredni, hogy bekerülhessenek. Ezek a cégek jellemzően kis standokon állítanak, ki viszont érdekesek lehetnek újdonság szempontjából, a fal mentén találjuk őket leginkább. Én általában mindig ezekkel kezdem a túrát és ilyenkor szánok időt a kínai kínálat áttekintésére is. Aztán megnézem az amerikaiakat, ugyanis itt semmi nem az európai piacra készül és mégis érdekes látni, hogy miként látják a takarítás az óceán másik partján. Ezután veszem sorra azokat a cégeket, ahol valami ismeretség van és kezdetét veszi a pletyka délután. Erre a 6 teremre rá lehet szánni egy napot.

A kiállítás fokozatosan aktualizált alaprajzát és a kiállítókat itt tekintheted meg.

Az ingyenes regisztráció itt lehetséges. Május 8-ig. Aztán az már 40€ lesz, és ha valaki csak a vásár napján gondolja, hogy regisztrál, akkor az már egy 70 eurós költség lesz. 

Vissza

Szakanyag megrendelő









A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől












A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!
Kapcsolat

+36-70-317-5641

tiborritz@gmail.com

Kövessen minket