Ez egy olyan szakmai műhelymunka volt, amiben több mint 100 szakember vagy szakmában dolgozó, vagy a szakmával szoros kapcsolatban lévő, de más terület szakembere vett rész. Voltak ebben takarítók, kis és nagy cégek vezetői, magyarok és külföldiek, megrendelő döntéshozói, létesítménygazdák és azok adminisztratív munkatársai is. Ezek közül sokan tudatosan és visszatérően és volt, aki csak egyszerűen jelen voltak a munkában. Fontos azonban az, hogy az ilyenkor megfogalmazódott vélemények közül egy sem veszett el.

A kutatás jelenleg is folytatódik, de mára már vannak, a tapasztalatok értelmezésből származó szakmapolitikai eredmények is. Ezeket a jövőben majd belső szakmai sztenderdeknek nevezzük. Rendkívül fontos szempont, hogy a BELSŐ SZAKMAI SZTENDERD, nem irányelv, nem szabvány és nyilván nem jogszabály sem és mégis egy fajta, vagy mondhatnánk különleges szabályozás. Amit pedig ez a szabályozás képvisel, az a különböző osztályozások és alternatívák kapcsán megfogalmazható értékítéletek.

Nézzünk egy példát!

A szakma egyik nagy dilemmája, hogy mi okoz kisebb feszültséget? Ha mindenkinek egyforma a bére, pedig nem egyforma a tudása, teljesítménye, vagy ha a bérek differenciáltak képesség és felmutatott eredmény szerint? Nehéz eldönteni, bá ma a szakma inkább az elsőre hajlik. Ugyanakkor lehet, hogy a dilemma mögött van egy másik probléma is. Ez pedig az, hogy ha differenciálni szeretnénk, akkor azt pontosan miszerint tegyük? Ehhez aztán társul az a félelem is, hogy nem tudunk olyan objektívnak értékelhető rendszert felalítani, amit a takarítók elfogadnak és igazságosnak tartanak. Vagy fordítva. Az egyenlet, tehát több ismeretlenes.

Nyilvánvalóan nehéz állást foglalni és a BSZSZ jelentősége éppen ebbe rejlik, hogy felépíti a lehetőségeket, kidolgozza a módszertant és megteremti az alternatívák lehetőségét. Ez egy lehetőség, nem kötelező elem. Tehát egy eszköz, amivel a szakma él vagy nem, vagy amire a piac rákényszeríti a szakmát vagy nem.

Fontos szempont az is, hogy minden eszköznek ára van, és ha a piacnak kell, az az eszköz, ha olyan szolgáltatási minőség kell neki, amiben azt az eszköz szerepel, akkor annak az árát meg fogja fizetni. Azonban fontos látni azt is, hogy az egy fajsúlyos marketing kihívás, hogy tradicionálisan alacsony hozzáadott értékkel dolgozó szektor egyszer csak elkezd valamiket ígérni, amiben nem igazán hiteles. Ezért van az, hogy a BSZSZ nem cégszintű innováció, hanem szektor szintű belső szakmai sztenderd kell, hogy legyen, valamilyen központi kontrollal. Ez utóbbi afféle B2B világban is értelmezhető fogyasztóvédelmi rendszer, ami a szerződésen kívül is védi a megrendelőt.

Tehát ebben az esetben a BELSŐ SZAKMAI SZTENDERD egy bértarifa rendszer lenne, ami figyelembe veszi a tudás, a képzettséget és a tapasztalatot is. Aminknek a vonatkozásban két nagy kérdés is van és egyik nagyobb, mint a másik:

1)      Mi a reális munkabér a takarító szektorban? Nyilvánvalóan itt belép a régiók közti különbség is.

2)      Hogyan tudunk nem egy egységes bérben gondolkodni? Túl a regionális különbségeken, mikképpen értékeljük a szakmai tudást, tapasztalatot és jó szolgáltatói attitűdöt?