A betegség persze nem csak az, ha valami egy kicsit vagy nagyon fáj, hanem az is, ha az „irányi toronyban” van a baj. Az agy viszont olyan szerv, ami nem panaszkodik, nem nyavalyog, hanem csak irányvesztetten elindul…

Ugyanakkor lehet, hogy szó sincs itt betegségről, egyszerűen csak egy út elején vagyunk. Lassan érünk és 30 év kevés volt arra, hogy felépítsük az ideális rendszert. Ettől persze ami nincs, az hiányzik is.

Konkrétan rátérve a lényegre!

Pontosan nem tudjuk, hogy a szakma mennyire szenved, vagy csak panaszkodik, esetleg az is lehet, hogy a panasz nem onnan jön és azt jeleníti meg, ami és ahol éppen a legnagyobb baj. Tehát ez egy olyan terület, amiről nem készülnek objektív felmérések, nincsenek használható adatok és az is lehet, hogy mindez valóján senkit sem érdekel, mert senki nem gondolja, hogy itt bármiféle olyon dolog lenne, amit egymaga meg tudna oldani.

Tehát alkalmazkodni kell!

Nézzük a tényeket!

Jelen pillanatban a takarítási szolgáltatás nem szabályozott tevékenység. Érdekes módon Nyugaton pedig mindenhol. Vajon ki meg szembe az autópályán?

A piacra bárki beléphet és a megrendelőknek kevés lehetősége van a tisztánlátásra. Ez valóban nagy hiányosság, de ez nem zavarja a piaci szereplőket. Négyszemközti beszélgetések során persze megfogalmazódnak panaszok és pont. Tehát ezen a ponton senki nem lép át, tehát nem követel senki egy jól átgondolt úgynevezett „Takarítási szolgáltatások szabályozása törvényt” vagy legalább egy minisztériumi rendeletet. Ugyanakkor nem csak a piac kínálati oldala áll bénán, hanem a keresleti oldal is. A megrendelők sem gondolkodnak el azon, hogy a francba nincsenek hozzáértő takarítók a területeken?

A kérdés tehát pontoskodik és szaporodik is. Az első, hogy tényleg beteg-e a szakma? Illetve akár beteg, akár csak gyengélkedik akkor kell-e ezt szabályozni vagy nem és továbbra maradjon úgy, hogy ezt csak a piac szabályozza (vagy nem?). Ez csak a szakma érdeke, vagy a megrendelőké is?