Az igazság egyik fele, a bérszakadék mértéke a nyugat és köztünk. Remélem azzal is mindenki tisztában van, hogy a bérszakadék továbbra is fennáll még Németország nyugati és keleti tartományai között is, évtizedekkel a német újraegyesítés után (1990). Pedig az elvileg egy ország.

Ami fontos közgazdasági tény, hogy ha nem lennének, bérkülönbségek a világgazdaság leállna! Ugyanis akkor a tőke áramlásának/mozgásának egyik meghatározó motivációja szűnne meg. Ok, de ez senkit nem tesz megértővé, ha az ö fizetése relatíve alacsonyabb.

Ebből nincs más kiút, mint az egyre hatékonyabb és valódi értékteremtés.

Az elmúlt napokban sok takarításra jelentkező emberrel beszéltem és ezek között több mint 80% volt az, akinek határozott nettó 1 000 forint feletti órabér igénye volt, de egyáltalán nem tudta megfogalmazni, hogy ezért cserébe milyen munkateljesítményt tudna adni. Továbbá fogalma sem volt arról, hogy mit és mennyire értékel a megrendelő. Nehéz szavak/fogalmak: pontos - nem késik; precíz – mindent elvégez, nem hagy kis semmit; fejlődőképes; tudatosan végzi a munkáját…

Lépjünk egyet előre és fel

A béreket a kereslet-kínálat is meghatározza, azonban ha ennek a összefüggésrendszer túllépi a megrendelő realitását, akkor az emberek többsége elkezd alternatív megoldásokat keresni. Például a barkácsáruházak sikere éppen annak köszönhető, hogy a szakipari munkás, a valódi mester ritka és drága lett, ezért aztán a potenciális megrendelő fogta magát, elment és megvette az anyagot, szerszámot és megcsinálta maga azt a dolgot, amit esetleg olcsóbban talán megvett volna. Van tehát alapvetően a kényelem, de kényszer is.

Tehát minden mindennel összefügg

Az alacsony kínálat nem feltétlenül hat a minőség irányában, sőt. A ma takarításra jelentkezők egy részének fogalma sincs a szakmáról és az elvárt teljesítményekről. Azonban pontosan tudja, hogy jelenlegi igényszintjén milyen bérre van szüksége. Ebben neki pontosan igaza van és ezt támogatni is kell. De ezzel párhuzamosan meg kell fogalmazni a megrendelői értékrendből fakadó teljesítménykényszereket és a takarítás esetében is, rendkívül fontos kérdés a takarító viselkedése és szolgáltatói attitűdje is. Ez utóbbi kapcsán jön majd létre az a bizonyos érték, amire vágyik a megrendelő, és amiért aztán hajlandó lesz majd többet is fizetni, mint eddig…

Tehát van egyszer egy tervezés, szervezés és fejlesztés TUDÁS és ezt követően még nagy kérdés, hogy a rendszerbe lévő emberek képesek-e nap, mint nap, óráról, órára megvalósítani a kitűzött feladataikat. Nyilván mindez technológiai és eszköz vagy gép és kezelőszer kérdése is, de ugyanakkor tudás és készség. Pont. Egyik sem fontosabb a másiknál, mert mindkettő nélkülözhetetlen.

Vissza a gyökerekhez

A szektor szintű bértarifa nagyon hiányzik és az, hogy ennek legyen valamiféle fóruma, az még inkább. Tisztán kell látni azonban, hogy a bér mértéke nem diktálható. Lehet tendencia a növekedés, de azt a piacnak el kell fogadni. A piac pedig csak azt fogadja el, ami a pillanatnyi realitása szerint MEGÉRI. Persze van olyan, hogy néha összeszorítjuk a fogunkat és átlépünk a korlátainkon, mert azt gondoljuk, hogy majd hosszútávon megéri. Ezek azért különleges helyzetek. Nyilván erre épít a tudatos marketing is.

Tehát a bér mértéke nem egyezség kérdése csak, hanem konkrét ígéret is kell a megvalósítandó érték vonatkozásában és nem utolsó sorban garanciák. Ma nekem az a feladatom, hogy megtaláljam azokat az embereket, akik hajlandók befektetni saját jövőjükbe, a majdani MESTERBE. Nem egyszerű feladat, mert a munkavállalók többsége egyszerű napszámos és nem gondolkodik a saját lényének fejlődésében.

A kérdés tehát az, hogy meddig tart a túlélés szintje és hol kezdődik az elismerés?

Azt gondolom, de erről vitatkozhatunk is, hogy a minimálbér az a minimum. Ebben biztos nincs vita, azonban az izgalmas része most jön. A garantált bérminimum (rendkívül hülye neve van) vagyis az úgynevezett szakmunkás bér ennél csak 30%-al magasabb és persze ez is egy fajta minimum. Viszont itt már van egy képzettségi előírás is. Ami a takarító szektor szempontjából izgalmas, hogy az elmúlt egy évben Budapesten elértük, hogy a munkavállalói realitás valahol a minimálbér +100% környékén áll. Ez messze a szakmunkásbér felett van és fontos tudni, hogy ez alapvetően nem társul semmilyen elvárható szaktudással és felelősség vállalással. Ez egy alapigény, mondhatni, hogy alanyi jogon jár. Ezért aztán a munkaadó öngyilkosságának biztos receptje, ha ebbe belemegy.

Mégis fontos kérdés, hogy miként tudjuk feloldani a helyzetet?

Erre jelenleg egy új látszik járhatónak. Ennek az útnak viszont két szintje van. Az egyik a szolgáltatásszervezés minősége, a másik pedig a takarító kompetenciája. Lényegében meg kell találni mi az a szolgáltatástartalom/minőségi szint, ami maradéktalanul kielégíti a megrendelőt. Ez egyrészt kreativitás és egyedi fejlesztések kérdése, másrészt azonban ezzel párhuzamosan alkalmassá kell tenni a munkavállalót arra, hogy ebben az újszerű és szokatlan rendszerben tudjon maradéktalanul teljesíteni.

Várom a hozzászólásokat!