Az új képzés, ami nem is annyira új
Most, hogy már mind a négy szakmai szint anyag majdnem teljesen készen van, egy kicsit más lehet a képzés, mint eddig. Vagyis ha van egy jó „tankönyv” akkor a tanárnak nem biztos, hogy pontosan azt kell követnie. Ne essünk pánikba, mindjárt megmagyarázom.
Kezdjük a szolgáltatásvezetővel
A szolgáltatásvezető program szerint 100 óra elmélet és 100 óra gyakorlat. Azonban a 100 óra elmélet annak függvényében, hogy a jelentkező milyen tudással és tapasztalattal ül be a tanfolyamra, és mennyit hajlandó még olvasni a tanfolyamon kívül, akár 8 vagy 6 órára is lecsökkenthető.
Hoppácska! Miről van itt szó?
Nyilván a tanártól is függ, meg ne utolsó sorban a hallgatótól, azonban ha egy könyv jól van megírva pár óra alatt áttekinthető. Az idén elindított nyílt napok célja éppen ez. Nem akarom rabolni senki idejét és abban sem hiszek, hogy az emberek nagy százaléka megveszi a könyvet és abból saját maga segítség nélkül felkészül a vizsgára. Biztos vannak vagy lesznek ilyenek is, de a nagy többség nem ennyire céltudatos és nem is ennyire szigorú önmagával szemben.
Tehát a nyílt nap képbe helyezi a hallgatót, hogy mi az elvárás, arra milyen eszközrendszer áll rendelkezésre, mi az, ami nem kerülhető ki és mi az, amire lehet alternatíva is.
Ok, rászánok 6 órát vagy egy kicsit többet és mivel megyek haza?
Egy tiszta képpel azt illetően, hogy a szolgáltatásvezető sztenderd pontosan hogyan néz ki formálisan és informálisan is. Ez az egyik, a másik van a kezembe egy könyv, amibe minden lényeges adat és módszer benne van. Nem utolsó sorban van egy időfaktor helyzet/korlát/lehetőség, ami pályán tart, vagyis 4 hónap alatt kell ezt az egész rendszert feldolgozni. Ez elvileg 25 óra gyakorlat lenne havonta és végül is három nap egy hónapból és hát, amit nem tudok, azt el tudom olvasni, ami így sem megoldás felhívom a mentorom. Mindenkinek szüksége van egy mentorra. Mindez a tapasztalatok tükrében belefér napi néhány, de legalábbis heti 4 – 6 órába.
Miért érdemes belevágni?
Mert ha szolgáltatásvezetőként dolgozom, ez a tanulás nem fog plusz időt elvenni, pusztán csak tudatosabban kell végeznem a munkám. Aztán négy hónapon belül ennek sok eredménye lesz, abból a bizonyítvány csak az egyik!