2018 a tudás éve a tisztítás-technológiában
Szerintem bárki bármit mond, minden problémánk alapja, hogy a kevés tudás van a piacon. Ennek okán aztán sok rossz döntés. Aminek eredménye a jelenlegi helyzet, és amiből egy kiút van. Azonban mielőtt bármit is tennénk, fel kell ismerni és be kell látni, hogy mi a legnagyobb gond.
2000 – 2004 között
Az első 5 év alatt majd 1 500 cégvezető és középvezető vett részt a 40 órás képzésben. Ezt a programot a takarítás szakmává válása törte meg. Az emberek az első 5 évben tényleges a tudásért tanultak, a második 5 évben és azóta is a legtöbben a papírért.
2005 – 2015 között
Az államilag elismert szakmává vallás első 10 évében sok minden történt. Oly sok minden, hogy azt le sem lehet írni egy szuszra, azonban az egyes ember élete nem változott. A cégek nem lettek szakmaiabbak és a megkérdezett takarítóipari dolgozók sem érzik magukat szakembernek. Egyszóval elméletben kiépült a képzési rendszer és talán még jónak is tekinthető, de piac nem csapott le rá. Vagyis azt is mondhatjuk, hogy ez a dolog nem a megoldás a problémáinkra. Persze az is lehet, hogy a piac tévedésben van és a mókuskerék szűk kémlelőnyílásán nem jól látja a helyzetet.
Mit hozhat 2018?
A krízishelyzet még nincs itt. Egyelőre a munkaerő-problémák azokon a területeken csúcsosodtak ki, ahol a termelési érték lényegesebben nagyobb, mint a takarítóiparban. Ezek kezelése megkezdődött, és ha a terápiák beválnak, akkor kezdődik majd az igazi elszívás a takarítóiparból. Ez már egyszer bekövetkezett a 60-as évek végén Európában. Akkor ott, a helyzetet a török vendégmunkások „oldották” meg. Ezért is van nyugatnak az az érzése, hogy most így lesz. Még akkor is, ha ez rengeteg új problémát vet fel és hát az 50 éve tartó bevándorlásnak is meg voltak a negatív hozadékai.
Visszatérve kis hazánkra, a helyzet egyszerre rejt három féle kihívást!
1) A szakma nem vonzó, mert a cégek nem tudják jól eladni a szolgáltatásaikat és ezért nem marad fedezetük a személyzetük megfelelő járandóságára.
2) A szolgáltatásnak nincs különösebb értéke, vagyis nem nagyon akarják megfizetni, mert az alkalmazott személyzet képzetlen és motiválatlan, nagy ívben tesz arra, hogy a vevő elégedett-e vagy sem.
3) A szolgáltató cégvezetőknek nincs semmilyen előremutató stratégiája, beszorultak az árversenybe és nap, mint nap csak egyetlen gondolatuk van, az, hogy miképpen tudnának olcsóbb szolgáltatást nyújtani. Nagyon kevés cég van, aki azon gondolkodik, hogy miképpen lehetne jobb és szinte senki sincs, aki tenne is ezért valamit.
A helyzet azért tűnik stabilnak, mert minden cégvezető azzal hitegeti magát, hogy a megrendelőnek nincsenek igényei és nem akar fizetni. A mai szolgáltatási színvonalat egy fajta megrendelő büntetésnek fogják fel, és majd ha fizet a megrendelő, akkor majd megszervezik a szolgáltatást.
Ez persze hatalmas baromság
A Trabant gyárat nem lehetett autógyárrá alakítani, az le kellett gyalulni a föld színéről.
Akkor mit hozhat 2018?
A három kihívást egyszerre kell kezelni. Nincs ennél nehezebb dolog és mégis csak ez az egyetlen járható út.
Ne azt nézzük, ami elsőre is látszik!
Vagyis az első szempont, ami érdekes, ami a VONZÓ SZAKMA és az ÉRTÉKES SZOLGÁLTATÁS határán/átfedésében van. Ez nem más, mind az a kényszer, ami a munkavállalót arra sarkalja, hogy minél felkészültebb legyen és minél értékesebb szolgáltatást tudjon nyújtani, mert abból részesedik a legjobban. Ha a dolgozó felismeri ezt a helyzetet, akkor olyan belső motivációk ébrednek, amik ma elképzelhetetlenek. Higgyétek el, nekem van tapasztalatom minden féle emberrel és ezt a lehetőséget pontosan látom. A kérdés tehát: kinek van itt meghatározó felelőssége? A válasz pedig egyszerű: a cégvezetőnek! Ez csak egy valódi emberi erőforrás menedzsmenttel valósítható meg.
A második szempont, ami a VONZÓ SZAKMA és a SZÜKSÉGES SZOLGÁLTATÁS határán/átfedésében van. Tehát, ha tény, hogy a szolgáltatás szükséges akkor nyerő helyzetbe kerül a szakma. Mitől lesz szükséges a szolgáltatás? Ahol van valódi szolgáltatás, ott nagyon minimális szennyezettség is erősen zavarja a megrendelőt, ahol pedig nincs, egy lényegesebben rosszabb helyzetben is mindenki megalkuszik az állapotokkal. Tehát a kérdés így hangzik, kinek van itt felelőssége? A válasz itt is egyszerű: a cégvezetőnek! Ez alapvetően szakmai kérdés, de ugyanakkor logisztika és minőségmérés is.
A harmadik szempont az ÉRTÉKES SZOLGÁLTATÁS é a SZÜKSÉGES SZOLGÁLTATÁS határán/átfedésében van. Talán ez a legértékesebb szempont, mert itt már csak szakma és szakmapolitika van. A szolgáltatásnak olyan értékesnek kell lenni, hogy annak szükségessége megkérdőjelezhetetlen legyen és ugyanakkor az is egyértelmű legyen a vevő részére, hogy ezt a szintet ki tudja neki nyújtani. A vevőnek éreznie kell, hogy e mögött azért van egy olyan know-how, amit saját szervezésben nem tudna megcsinálni.
