100 éve a cselédeknek nem volt semmilyen érdekképviseletük, a takarítóknak ma sincs.

Az első cselédtörvény 1876-os XIII. törvénycikkely volt, amit aztán a második 1907-es XLV. törvénycikkely írt felül. Az, hogy ezek a törvények milyen mélyen és mennyire jól vagy kevésbé jól szabályozták a cselédek életét az egy hosszabb cikk témája lesz, viszont a tény keretet adtak egy foglalkoztatásnak rendkívül fontos.

A törvények és a mindennapi gyakorlat nem mindig voltak összhangban, de a reánk maradt cselédkönyvekből sok kulturális sajátosság érhető tetten. Ez is lehet egy külön tanulmány célja.

100 évvel ezelőtt a cselédek tulajdonképpen a jobbágyok egy speciális fajtái voltak, de lehet, hogy jobban érthető, ha azt mondjuk, hogy rabszolgák és egy modern korban. A szabályozások adtak bizonyos jogokat, de betartásuk senki nem ellenőrizte és a kor arisztokratikus berendezkedéséből adódóan a cseléd esetleges panasza, semmit nem ért, sőt. Fontos, hogy a cseléd bizonyos szempontból elzárt volt, tehát nem volt délutáni szabadideje, mint a munkásosztály többi tagjának és ennek megfelelően nem tudott, de valószínű, hogy nem is akart részt venni semmilyen munkásmozgalmi szervezkedésben.  

Európában is a takarítók csak a 60-as éveket követően kezdtek csatlakozni a szakszervezetekhez. Önálló takarító szakszervezet sehol nem jött létre.

Nyilván a munkaadói kérdéskör is izgalmas változáson ment keresztül. A második világháborút követően a világ átalakult és az lehetőségek, de igények is megváltoztak. A takarító cégek megjelenésével a foglalkoztatás rendszere is átalakult. Tulajdonképpen a cégek nagy része a cselédközvetítés gyakorlatát folytatta és csak kevés cég emelkedett ki ezek közül, akik már szakmaként tekintettek a takarításra. Ebben az időben az iparszövetségek kamarákká alakultak és próbálták feltámasztani a céhes hagyományokat, bár az újkori politika félt attól, hogy a régi előjogokat visszakapják.

A keleti blokkban a helyzet ennél sokkal rosszabb volt.

Folytatás hamarosan!