Természetesen a dolgok nem ennyire egyszerűek, még hosszú rehabilitációs időszak vár rám, a korábbi problémák miatt is, de dolgozni – ha csak óvatosan is - azért már tudok.

A szakmai területen a három hét nagyon sok előrelépést hozott, mert volt időm átgondolni egy csomó dolgot. Továbbá a három kórházban olyan szobatársakat kaptam, akikkel beszélgetve, jó néhány felismerés is jött. Ezen kívül sok emberrel beszéltem telefonon is. Ennek megfelelően bizonyos dolgok mentén kívülállóknak is érthető válaszokat kellett megfogalmaznom és ez az én saját belső megértéseimet is sokat javította.

Ami viszont nem változott az, az én célom megfogalmazása. Ennek kapcsán még inkább úgy látom, hogy nekem egy dologban lehet szerepem a jövőben. Ez pedig nem más, mint a tananyag fejlesztés és oktatás. A szakmapolitika továbbra is szívem csücske, de azt is kristálytisztán látom, hogy addig amig a szakma termeli ki azokat a hatékony közösségeket, ami ezen terület céljaihoz szükségesek nem lesz előrelépés.

Minden kívülálló azt mondta, hogy a takarítók alacsony társadalmi megítélésért, csak és kizárólag a takarító szakma tehet. Minden más szöveg, csak egy gyenge önigazolás.

Mit lehet tenni?

A szakma résztvevői szakemberek kell legyenek a saját szintjükön. Ez egyrészt alkalmasság kérdése, másrészt folyamatos tudás/készség szerzés. A szolgáltatáskánk pedig hozni kell azt a minőséget, amiről ma álmodni sem mer egy takarítócég vezető. Persze ígér a szak fűt és fát, de nem tuja hozni a XXI. századi elvárásokat.