Az év elején még arra szerződtem, hogy az Operában fel kell építeni egy belső szolgáltatási rendszert. Eleinte 50 – 60 fővel, aztán az Andrássy úti épület átadásáig fel kell készülni ennek a megduplázására is. Ez egy nagyon szép és tartalmas szakmai feladatnak látszott, tele technológiai fejlesztéssel és képzéssel. Azonban a szervezet komoly belső ellentmondásokkal küzdött és ezen, néhány középvezető el is vérzett és végül a projekt nem valósulhatott meg.

Ezért aztán májusban már újra szabad (a saját magam főnöke) voltam.

Hirtelen iszonyatosan nagy szabadságot éreztem és ebben benne volt az is, hogy a kecskeméti több mint egy éves tanulás és munka is sok mindentől elvette az időt. Így nagyjából 18 hónapig 3 nagy szervezetnél végzett belső rendszertanulmányok és szervezési munka után újra szabadon szárnyalhattam.

Nem bánom ezt az időt, nehogy félreértse valaki. Nyilván volt ebben siker és kudarc is egyaránt, de a legnagyobb eredmény az volt, hogy mára talán sokkal jobban értem a nagy szervezetek működését. Függetlenül attól, hogy a szervezetek az állami vagy versenyszféra részei, van egy nagyon izgalmas, a szervezet számára is kritikus, de leginkább az alkalmazottak számára nehezen felfogható kérdés: hogyan térítik el a felső vezető szándékot?

Közben azért gyorsan beindult a QUAD program, az ausztriai szakmai minősítésem és közben, nem mellékesen Önképző klub meg képzések minden szinten és még mentorállások is.

Az elmúlt 5 hónap kegyetlenül tartalmas volt és az év utolsó 4 hónapja még ennél is durvábbnak ígérkezik. Lesz pár vizsga, készülnek új programok és a meglévőket is életben kell tartani. Kiállítás nem lesz, de konferencia talán igen, de ez még ma nem látszik pontosan és a szándékok is borzasztó zavarosak.

Én minden esetre nem unatkozom és a szándékom az, hogy ezt az évet egy komoly szakmai eredménnyel zárjam. A jövő év pedig ezek hasznosítása lesz itthon is és Ausztriában is, de bontogatja a szárnyait egy romániai program is, mert a szolgáltatásvezető könyvem román fordítása is elkészült.

A felső vezetők is, emberek.

Ennek megfelelően nem tévedhetetlenek és nem is biztos, hogy minden folyamat kapcsán egyből meg tudják fogni azt a lényeget, amire az adott időszakban leginkább szükség van. Ennek megfelelően a szándékaik is, néha érthetőek, néha pedig, nem igazán.

Olyan is van, amikor ezek, bizonytalanok és nem egyértelműek és ezen belül még az is előfordul, hogy szándékosan nem egyértelműek, ugyanis a felső vezető számára, adott esetben fontos lehet az is, hogy a középvezetők miképpen értelmezik és dolgozzák fel az adott helyzetet.

Az elmúlt 18 hónapban beleláttam néhány nagy és jó nevű szervezet életébe, folyamataiba és ezek közül két terület izgatott a legjobban. Az első a legfelsőbb vezető szándéka, és a második pedig az alkalmazottak munka/teljesítmény attitűdjének változása, a szándék torzulása vagy megértése illetve meg nem értése kapcsán.

Ez elsőre úgy tűnhet két külön tudományterület, ugyanakkor valójában egy dolog, mert mindenkinek van főnöke és ugyanakkor ö maga is valakinek a főnöke!

Aki soha senkinek sem adott tanácsot, aki soha nem került olyan helyzetbe, hogy felelősséget keljen valakiért vállalni, azoknak ez a tanítás nem szól. Nekik nem fog mondani semmit. Itt abbahagyhatják az olvasást.

Az „én vagyok a saját főnököm” legendája

Abszolút értelemben felső vezető valójában nem létezik, mindenki csak egy adott csoport vonatkozásában tekinthető felső vezetőnek, mert fölötte is állhatnak olyan érdekek, szándékok vagy törvényszerűségek, amik egyrészt a vezető szándékait meghatározzák, a mozgásterét kijelölik és adott esetben a céljait is. Egy részvénytársaság esetében ott vannak a részvényesek vagy egy állami vezető esetében a mindenkori kormány, egy társadalmi szervezet esetében pedig a tagság.

Egy középvezető tudatosan vagy reflexszerűn nyilván törekszik arra, hogy a bizonyos mértékben függetlenítse magát a felettesétől. Ez nem tekinthető illojális viselkedésnek, itt pusztán csak arról van szó, hogy bizonyos problémákat a maga módján kíván megoldani, vagy bizonyos kihívásoknak a maga módján szeretne megfelelni. Ezt a helyzetet úgy kell elképzelni, hogy a lavina eltemetett és megpróbálsz úgy mozogni, hogy legyen legalább az orrod körül egy kis levegő, aztán majd vizsgálódhatsz, hogy ebben a helyzetben mit tehetsz, vagy nem. Sok esetben nem tehetsz semmit, mert nincs mozgástered és azt kell képviselned, amit mások fogalmaztak meg helyetted, de te ezt nem pontosan úgy látod és egészen másra helyeznéd a hangsúlyt.

Tehát, hogy ezt a folyamatot vagy helyzetet jó értsük, van egy valamilyen „legfelsőbb” szándék és vannak a középvezetői szándékok. Azonban ebben a rendszerben a középvezetői szándékok valójában részben arra jönnek létre, hogy a középvezető miként értelmezte a feledtesétől jövő torzított „legfelsőbb” szándékot. Tehát a nagy összefüggésrendszerben egy szándékról soha nem tudjuk pontosan, hogy az a vegytiszta legfelsőbb szándék vagy a különböző szinteken lévő középvezetők által torzított szándék.

A középvezető lényegi szerepe                 

A középvezető meg kell, hogy értse a vezetői szándékot. Melyiket? Egyértelműsítsük: a középvezetőnek tisztán kell látni a legfelsőbb szándékot és azt is, hogy a szintenként, lefelé jövet milyen torzulásokat szenvedett. Ezt követően viszi be a középvezető a saját torzításait. Mindez persze adott esetben és összességében akár még ellentétbe is kerülhet a legfelsőbb szándékkal.

Mi is pontosan a legfelsőbb szándék?

Közeledünk az összeesküvés elméletek ingoványos területére, de azért maradjunk tárgyilagosak. Mondhatnánk, hogy legfelsőbb szándék nincs, nem létezik, de ha egy ilyen valahol meg is fogalmazódik, vajon ki tudjuk-e hámozni a torzulások közül. Vagy ennek így nincs is jelentősége a legfelsőbb szándék minden esetben a közvetlen vezető szándéka?

Beszélgessünk ezekről!