Természetesen minden takarító ember nem vehető egy kalap alá. Az általánosítás nem jó, de mégis egy út egy új felismerés felé. Sok féle takarítót ismerek és sok féle motiváció és élethelyzet viszi/hozza az embert a takarító szektorba. Aztán itt előbb vagy utóbb mindenki belesimul a hétköznapokba.

Ez a szektor nem feltétlenül díjazza a kiugró, másként gondolkodókat. Ugyanakkor elvárja az alázatos viselkedést. Lehet, hogy mindenre a magyarázat a takarító cégvezetőknél van, akik nem szakadnak bele a fejlesztésekbe és alapvetően nem látják a szakmában rejlő lehetőségeket. Már megint az a fránya általánosítás…

Ha valaki a tenger mellett, a tengerből él és megtapasztalt már tengeri vihart, az pontosan tudja, hogy mire képesek az elemek. Mit tehet? Jobb hajót épít, többet tud meg a meteorológiáról és alkalmazza a technika minden vívmányát, hogy növelje vele a túlélési esélyeit. Ugyanakkor elismeri, hogy a tenger egy akkora hatalom, amivel az ember nem tud szembeszállni.

A takarító szektornak van egy súlyos öröksége. Sokat beszéltem és írtam már erről, de nem győzőm hangsúlyozni, a ma takarítója, még 100 évvel ezelőtt egy 16 éves naiv falusi lány volt, aki jobbágyként nőtt fel egy idilli falusi környezetbe, és aki semmit nem tudott a kibontakozó ipari forradalomról és a társadalomban elindult mélyreható változásokról. Amikor pedig a városba ment szolgálni egy célja volt, meghúzni magát és összegyűjteni a kelengyére valót, különben vénkisasszony marad. Ez volt a kulturális realitás, amiben felnőtt.

Az hogy egy nő lehet egy szakterület mestere, az ebben az időben a láthatáron sem volt.

A kérdés persze az, hogy a szakma mai gyakorlói, mennyit fejlődtek az elmúlt 100 évben és menynyire látják ma másképpen a világot?