Ami azonban most a kulcskérdés, hogy hogy a képes-e a személy, vagy a szakmai közösség közös nevezőt alkotni az egyéni világiból. Mert ha igen, akkor újra előjön a morális kérdés, hogy végül is van-e annak racionalitása, hogy egy versengő piacon legyenek egységes irányelvek, kvázi szabványok, vagy adott esetben tényleges szabványok?

Amikor egy világot csak elképzelni kell, és csak saját örömömre, a rendszernek nem része a precíz szabályozás. Amennyiben viszont ez a világ egy közös szakmai társadalom, a piac kínálati oldalán, akkor bizony rögtőn előre lép a nagy kérdés. Ez a kérdés egyszerre morális és politikai természetű is, mert lehet másolni az áhított példákat, ki lehet találni új, de lényegesebben testre szabottabb rendszereket. Hosszasan lehet vizsgálni ezek hatékonyságát és egyben az erkölcsösségét, de végül is egy a lényeg, a szakmai társadalom elhiszi-e, hogy ez lesz a legjobb irány és ki is tart mellette. Ezzel szemben van ma az, hogy nincs rendszer és az uralkodó káosz semmilyen fejlődést nem hoz létre és még csak nem is támogat.

Egy mondatban!

A rendszer sajátossága az összefüggés és az interaktivitás. Ha nincs interaktivitás, az a valószínű azért van, mert nincs elég számú és minőségű összefüggés, tehát értelemszerűen rendszer sincs. Ez a káosz!

Még több mondatban:

Az elmúlt 25 – 30 évben, a vállalkozói világ formálta a társadalom egy részét. Ez különböző szinteken működött, a személyisége/szaktudása és (nem létező) tőkéje által korlátozott kis- és vagy kényszer vállalkozótól, a privatizációba beszálló arctalan multiig. Ez mind ugyanaz a mentalitás: élni egy lehetőséggel. Van, aki egyszerűen csak túl akart élni és van, aki maga akar többet, mert becsvágyó volt vagy olyan felelősséget kapott, ami alól nem bújhatott ki, de az is lehet, hogy kifejezetten meg akart neki felelni. Röviden az elmúlt 25 – 30 évben a világ újrafelosztására tett kísérletet a társadalom majd minden tagja, és kísérletezik tovább is, ki egy-egy háztömbbnyi szinten, ki megyei szinten, ki országosan és olyan is van, aki a világban kíván meghatározó szerepet játszani. Ez nem más, mint a fogyasztó társadalom manipulációs hatása és az őszintének hitt belső meggyőződés valamilyen oldata, ami csak a célra fókuszál, az a politikájának fő motivációja és megfullad benne minden, ami morális mérlegelés lenne, vagy azt igényelne.

Ez tehát az a modell, amin belül mozoghatunk?

Lehet, hogy igen és lehet, hogy nem. A kérdés mindig aktuális, mert mindenki realitása más és ebből adódóan a meglátása és a világ érzékelése is. Tehát lehet, hogy vannak olyan emberek is, akik igazából nem is látják az akadályokat és egyben elég elkötelezettek és kemények, hogy bizonyos falakon átmenjenek.

Tehát a lehetőség, legalábbis matematikailag adott bármire. Viszont a kérdés továbbra is az, hogy merre indul a szakma. Sok alternatíva nincs, mármint a szakadékon kívül.

A közgazdasági megközelítés

A takarító szektor makró közgazdaságilag a hivatalosan 140 egynéhány milliárdos teljesítményével nem üti át sem a közgazdászok sem a politikusok ingerküszöbét. Ez egy spontánul/szabályozások nélkül egy általános (nem szakma specifikus) jogi környezetben versengő piac, alapvetően kis szereplőkkel. Kifejezetten csak takarításból a legnagyobb szereplőnek sincs nagyobb részesedése 5%-nál. Azonban a szereplő döntő többsége mintegy 95%-a még a 0,1%-ot sem lépi át. Nyilván a piacon vannak anomáliák is, például vannak érdekközösségek, titkos szövetségek vagy az állam által preferált cégek is. Azonban ezek mind eltörpülnek amellett, hogy a piacon nincs olyan innováció/szakmai teljesítmény, ami meghatározó piaci pozícióba lendítené/tartaná valamelyik céget, a 4 000 bejegyzett közül. Részletek a TAKARÍTÓ SZEKTOR JELENTÉS 2017.

Marketing megközelítés

A piacon a takarítási szolgáltatás egy a létesítménygazdák és gondnokok nyűgnek érzett társadalmi kötelezettségeiből. Tudom, hogy ez fájdalmas, de hát minden nap találkozom ennek csalhatatlan jeleivel. Tehát az elsődleges piac nem figyel a szakma szereplőinek üzeneteire, nem beszélve arról, hogy ezek az üzenetek sokszor a legkisebb mértékben sincsenek kapcsolatba a valósággal. Tehát, mindez lehet egy önvédelmi reflex is a Facility Management részéről. Ugyanakkor a piac keresleti oldalán nincs meg az a tudás, de az igény sem annak megszerzésére, ami birtokában eldönthető lenne, hogy melyik ígéret reális és melyik nem.

Ugyanakkor azt is tisztán kell látni, hogy a takarító szektor nem ígérhet tisztaságot, mert alapjában nem azt vesznek tőle, hanem cselédeket, nem megfelelő időben/létszámban. A piac keresleti oldalán tehát az idő megállt 1876-ban és azóta is ott áll rendületlenül, mint az ólomkatona.

Történelmi megközelítés

Az 1867-es (Ferenc József/Deák Ferenc – Andrássy Gyula) kiegyezés utáni Ferenc József legfontosabb tettei közé tartozott a törvényalkotás. Ennek során megszületett a nemzetiségi törvény 1868-ban, amely széles nyelvhasználatot biztosított az egyes nemzeteknek, a magyar csak a legfelsőbb (törvényhozás) szinten volt kötelező, a megyék, városok stb. szintjén akár négy nyelven is folyhatott ügyintézés, egyesületeket alakíthattak, stb. Bevezették a kötelező iskolába járást a 6 és 12 éves kor közötti gyerekek számára. Modernizálták az adórendszert, az igazságügyet, a büntetés végrehajtást (megszüntették a testi fenyítést). Az 1872. évi ipartörvény napi 16 órában maximálta a munkaidőt, amely ezekben az évtizedekben átlag 12 óra volt, vasárnapi munkaszünet nélkül. Állandó munkásmozgalmi követelés a korban a 10 órás munkaidő bevezetése, ám a vasárnapi munkaszünetet is majd csak 1891-ben írja elő törvény a gyári munkásoknak. Az 1878-1889 közötti években csak 15 sztrájkra került sor, de 1890-ben a számuk 30. A főleg budapesti gyáripari munkabeszüntetések fő követelései bérekre vonatkoztak, ritkábban a munkaidő csökkentése és a munkavédelem javítása volt az indíték. Az utóbbit illetően az 1893-ban bevezetet iparfelügyelet intézménye jelentett előrelépést. Az 1875-től 1890-ig terjedő időszak, azaz Tisza Kálmán miniszterelnöksége a dualizmus korának nyugalmi időszaknak tekinthető. Ebben a gazdasági, politikai és a feudalizmus még teljében lévő környezetében született az 1876-iki XIII. törvénycikkel.

Cseléd: Az, hogy ma mit takar számunkra a cseléd szó és mi volt a jelentése 1876-ban az, azt hiszem két fogalom. A cseléd és a gazda közötti viszonyt szabályozó 1876-iki XIII. törvénycikkely, ami egy szakmaspecifikus munka törvénykönyvének is tekinthető, érdekes módon nem határozza azt meg, pontosan, hogy ki számít cselédnek, inkább csak azt, hogy ki, nem tekinthető annak. Annyi van benne, hogy aki magát szerződésileg bizonyos háztartási vagy gazdasági körüli személyes és folytonos szolgálatoknak legalább is egy havi időtartamon át bérért való teljesítésére kötelezi, cselédnek tekintik. Végső soron egy olyan munkavállaló, aki folytonos szolgálatot lát el, tehát a munkaadójánál is lakik. Vagyis nincs munkaideje, egész nap rendelkezésre áll.

Ezt pontosítja aztán három bekezdés, elöször is „azok, akik tudományos előkészültséget s általában magasabb műveltséget feltételező, habár folytonossággal tartó szolgálatokat teljesítenek;” Tehát ha valaki olyan szolgáltatást nyújt, amiért előtte tanulni kellett, vagy magasabb műveltséget igényel, mint mondjuk a nevelő- vagy társalkodónő akkor az, nem tekinthető cselédnek.

Másodszor „azok, akik személyes és bizonyos időre folytonos, de nem háztartási vagy gazdasági szolgálatra vannak lekötelezve, mint például kereskedő- vagy iparos-segédek, tanozok, gyári- és iparos munkások stb.;”

Végezetül pedig „azok, kik háztartási teendőkre ugyan, de naponkénti díjazás mellett, vagy bizonyos részért vannak lekötelezve, például napszámosok, részes munkákat teljesítők, szakmányosok, varrónők stb.” Ők azok a munkavállalók, akik nem laknak a gazdánál és ilyen értelemben van munkaidejük is.[1]

Tehát akkor szépen körvonalazódik, hogy mindenki más, aki nem valamiféle úr (saját vagyona vagy vállalkozása kapcsán van jövedelme) az mind cseléd vagy jobbágy. Ezek a korabeli elképzelések szerint a röghöz kötött rabszolga különböző formái.

Mindezeknek természetesen jogi előzménye, hogy 1785. augusztus 22-én adta ki II. József magyar király (uralkodása 1780-1790) aki Mária Terézia (uralkodása 1740-1780) fia,egyik leghíresebb pátensét, melyben eltörölte az örökös jobbágyságot, és – többek között – a szabad költözködés és szakmaválasztás, illetőleg az ingó vagyon feletti rendelkezés jogának biztosításával igyekezett javítani a legalsó – és egyúttal legnépesebb – társadalmi réteg életkörülményein. „A jobbágypolitika alakításában II. József szociális érzékenysége és az a rengeteg személyes tapasztalat is szerepet játszott, amit a „kalapos király” – még trónörökösként – inkognitóban tett utazásai során szerzett. József pátensének kiadását emellett jelentős mértékben meggyorsította, hogy 1784-ben, Crisan, Closca és Horea vezetésével az erdélyi román jobbágyok felkelést robbantottak ki Erdélyben. Az uralkodó, aki nemes céljaitól vezetve már trónra lépésétől fogva arra törekedett, hogy kontaktust teremtsen alacsony sorsú alattvalóival, az 1784. évi lázadás idején is igyekezett elkerülni a vérontást, ám halogatásával és tépelődésével sajnálatos módon éppen ahhoz járult hozzá, hogy a felkelők decemberig számos vármegyét végigpusztítottak.” Tarján M. Tamás.

Azonban nyilván gondoljuk, hogy egy jogszabály megjelenése egyből átírja a fejekben a „szoftvert” és minden egy csapásra megváltozik. Itt most gondoljuk a társadalom egészére, és ne csak az úgynevezett egyik vagy másik fél szemszögéből nézzük a realitásokat. Mert, hogy azt látjuk is, majd 300 évvel később a helyzet bizonyos tekintetben nem változott sokat.

Jógi megközelítés

Az 1876-os törvényt a századfordulóra már elváltnak tekintették, legalábbis a politikai szempontból, ezért 1900. évi XVI. törvénycikk rendelkezik a gazdasági munkás- és cseléd segélypénztárról, majd 1907. XLV. törvénycikk újraszabályozza a gazda és a gazdasági cseléd közötti jogviszonyt (Ekkor már Wekerle Sándor a miniszterelnök, második kormányzási időszak, 1906-ban alakított koalíciós kormányt a súlyos belpolitikai válság és Fejérváry-kormány bukása után).

[1] A munkások státuszát csak később szabályozzák, az 1898 II. törvénycikk által, ami aztán a cselédkönyvhöz hasonlóan előírja a „Munkás igazolvány” bevezetését.