Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több mint 600 bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

Világkiállítás III.

Világkiállítás III.
2016.05.18.

4 napon át, napi 7 órában, vagyis 28 óra alatt áttekinteni 800 kiállítót nem egyszerű feladat. Ez azt jelenti, hogy 1 680 perc áll rendelkezésre, ami kb. 2 perc/kiállító, ha az egyik standtól a másikig való sétát nem vesszük figyelembe. Ez kemény munka, még akkor is, ha a tapasztalt szakember egy szempillantás alatt fel tudja mérni, hogy milyen újdonságot kínál egy adott kiállító.

Az 1967-ben a RAI által alapított és két évente, Amszterdamban, az ISSA szakmai segítségével rendezett XXVI. ISSA-INTERCLEAN négy napján 134 országból 30.289 szakember látogatója volt. Ez a tavalyi évhez képest 3%-os növekedés. A látogatók 24%-a helyi szakember és 76% külföldi. A legnagyobb növekedést az óceániai, a nyugat afrikai és a délkelet ázsiai szakemberek produkálták. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a rendezvény a tisztítás-technológiai szakma világkiállítása.

Miért jó egy ilyen kiállítás?

Nekem, azért mert van kb. 40 - 50 szakember, vagy szakmapolitikus, vagy médiaember, akikkel csak ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken találkozom. Egy részük kiállító, egy részük látogató. Tehát ez egy fajta kapcsolattartás és szocializáció.

vilagkiallitas iii 1

Továbbá azért, mert egyre inkább azt látom, hogy egy gyártói koncepció vagy újdonság nem minden esetben forrott még ki, amikor itt bemutatják. Ezért aztán a dolog vagy abban adhat ötletet, hogy miképpen fejleszthető tovább vagy hogyan kell megérteni egy adott szakmai helyzetet. Ilyenkor nagyon fontos, hogy az ember tudjon beszélni azzal, akik kigondolta a megoldást, mert a teljes megértés csak így állhat össze. Ez persze nem csak szakmai tudás, hanem újabb emberi kapcsolatok forrása is.

vilagkiallitas iii 2

Ha takarító cégvezető lennék, nyilván nézném, hogy konkrétan mit tudnék felhasználni itthon, mi az, ami lenyűgözné a meglévő és potenciális megrendelőimet. Ez már egy nehezebb kérdés, mert az idén is relatíve sok újdonság volt, de ezek bevezetése a szolgáltatási koncepcióba nem egyszerű helyzet. Nem azt mondom, hogy lehetetlen, de nem egyszerű, mert ehhez kell egy marketing gépezet is, vagy ha az nem is legalább egy szoros vevői kapcsolati rendszer. A fenti képen például egy ózonnal fertőtlenítő gép látható, amivel szállodai párnákat lehet fertőtleníteni.

Nekem személy szerint egy ilyen rendezvény új ölteket is ad. Például most a négy nap alatt kialakult a FELÜLETSPECIALISTA tréning új koncepciója. Néhány gyártóval (még van néhány részlet, amit egyeztetni kell), kitaláltuk a konkrét eszközparkot és egy sokkal gyakorlatiasabb, az eszközök „specifikus problémalátó/megoldó” előnyeit kihasználó tréning koncepcióját alkottuk meg. Tudjátok, a felületspecialista tréning nem csak szakma, hanem eladástechnika is, a szolgáltatás eladásának művészete.

vilagkiallitas iii 3

Miképpen kapcsolódik mindez az itthoni helyzethez?

Azt gondolom, hogy a piacunk „éhezik”. Nem éhen hal, mert a napi betevője az megvan, hanem éhezik, olyan értelemben, hogy nem kapja meg azt, amire igazán szüksége van. A Magyar Tisztítás-technológiai Piac,mint egység, nem egy innovatív piac, nem jellemző rá a folyamatos fejlesztés és ezért a megrendelők is unottak. Nincsenek rendszeresen felpiszkálva újabb és újabb megközelítésekkel és lehetőségekkel. Ebbe a piacba nincs már semmi fantázia, dög unalom az egész.

Ha a meglévő vagy a potenciális megrendelők nem látják, hogy nemes harc folyik a kegyeikért, ha nem érzékelik a törődést, ha nem kerülnek nap, mint nap kémény döntéshelyzetekbe és nem kell választaniuk két vagy három jó megoldás között, ellustulnak. Ha pedig ellustulnak nehéz lesz őket újra felrázni, mert igényesebb felük figyelmét már más köti le.

Tehát egy regionális törekvés a megalapozója is lehet egy világkiállításnak.

Vagyis, miről beszélünk?

Tanulni kell a piac figyelmének a megszerzését és fenntartását. Miért a legfontosabb bírálati szempont az ár? Mert nincsenek kitéve az asztalra a valós és konkrétan „megfogható” szakmai bírálati szempontok. Például, ha bemegyek a kenyérboltba, vehetek fehér, félbarna vagy barna kenyeret, vehetek fél kilósat vagy kilósat, választhatok alapanyagokat, miből legyen a kenyér, persze van még kifli és zsemle is. Na de ugyanakkor milyen takarítások között választhatok?

vilagkiallitas iii 4

Emberek, ébredjetek, olyanok vagytok, mint a gödöllői cukrászda tulajdonos bácsi! Tőle visszhangzik az internet. 50 évig nem fejlesztett semmit és most kétségbe van esve, hogy a NÉBIH bezártja.

Folyamatosan a megrendelőt hibáztatjátok, de semmit sem kínáltok neki választásra. Nem tud a jó megoldások között választani, mert nincsen jó választások. Üres ígéretek vannak! Bemegyek a boltodba és polcon nincs semmilyen kenyér, csak egy gyenge szöveg van, hogy bármit legyártasz, ha megfizetem.

Vissza

Szakanyag megrendelő























A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!