Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több mint 600 bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

Vezető szerepvállalás - Leadership

Vezető szerepvállalás - Leadership
2018.09.18.

A 2015-ös szabványokra való áttérések befejeződtek, most kezdődik az a munka, amikor mélységében is meg kell vizsgálni, hogy tartalmilag is teljesítjük a szabványkövetelményeket és a dolog nem marad csak egy formális rendszer. Ebben az évben nagy viták voltak és még nem zárultak le, de van már néhány cég, ami úgy működik, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.

Az új szabványok a MIR, KIR, MEBIR és IBIR vonatkozásában 10 fejezetből állnak, de felkészítés általában 8 napot vesz igénybe a belső audittal együtt. A sorrendben az első mindig az 5. fejezet a VEZETŐI SZEREPVÁLLALÁS

Ezt követően a 6. 7. 8. 9. 10 –es fejezetek kapnak egy-egy napot és a nyolcadik nap 1. 2. 3. 4—es fejezetek és a belső audit. Ez követően pontosan látjuk, hogy a szervezet integrált irányítási rendszer tekintetében hol tart. Három hónapos próbaüzemet követően pedig jöhet a tanúsító szervezet és vizsgálódhat.

Az első nap tematikája itt letölthető: 5-vezetosegi-szerepvallalas.pdf

A kritikus kérdések: a patriarchális rendszerben szocializálódott vezetőknek nehéz elfogadni bizonyos irányokat. Ugyanakkor a takarító cégek alkalmazottai nincsenek felkészülve a MEBIR szabványban megfogalmazott konzultáció és munkavállalók részvétellel kapcsolatos javaslatokra és követelményekre.

Mégis hogyan lehetne ezen továbblépni?

Tölts le az anyagot és konzultálhatunk. Bár a folyamat bevezetése nem egyszerű a várható eredmények kárpótolni fognak. Beszéljük meg!

Vissza

Szakanyag megrendelő
















A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!