Új alapokon
A mostani helyzet nem véletlenül alakult ki. A rendszerváltás, az áttérés a szocializmusból a kapitalizmusba továbbra is egy nagy kísérlet. A jólét reménye mozgatja ma is az embereket, viszont túl sok csalódás éri őket. Utóbbiaknak viszont meg van a konkrét negatív hozadéka is.
Mostanában kezdte bontogatni szárnyait egy új koncepció. Az új modell túllép az elvi osztályozásokon és besorolásokon, elve hogy az ember akcióképességét pontosan mérni és segíteni tudjuk. Ez nagyobb felelősség vállalással és hosszabbtávú tervezéssel jár együtt, ami viszont olyan önálló és önfejlesztő embert eredményez, aki képes lesz majd a legendás szolgáltatást megvalósítani.
Küzdünk a lojalitás hiányával és a nagy fluktuációval az új HR modell erre is megoldást kínál. A leglényegesebb szempont, ha marad a „lehető legolcsóbb előállítási ár” stratégia, továbbra is az, hogy a jövőben olyan emberekkel kell majd dolgoznunk, akik nem tudják, hogy mit kezdjenek magukkal.
December 12 egy olyan nap lesz, ahol nem csak a diagnózis hangzik el, hanem a terápia is. Több út áll mindenki előtt. A cég számára is több lehetőség van és az egyén is több stratégiából választhat. Azonban ez mindenkinek saját magának kell eldöntenie. Gyere el, hogy lásd tisztán az alternatívákat. Ez egy igazi stratégiai nap lesz, a LURDY ház mozijának 6 termében, ahol 2000-ben beindult a képzés.