Erre vonatkozóan soha nem volt semmilyen központi döntés. A helyzet egy idő után megéret erre. A belátás volt a meghatározó.

Sámuel az apjától örökölte a céget, amikor 2035-ben átvette 150 dolgozó volt a cégben, zömében 4 órásak, most, 10 évvel később már régen túl van az 1 000 teljes munkaidős létszámon. A fejlődés töretlen volt, minden fontosabb mutatószámban.

Sámuel mindig erőteljesen hitt abban, hogy csak olyan ajánlatot szabad adni, ami tényleg mindenkinek megéri! A megrendelőnek, a takarító cégnek és az alkalmazottaknak, de magának az ügyvezető tulajdonosnak is.

Február táján azonban történt valami. A nagykörúti csatorna ünnepélyes megnyitóján találkozott két úrral. A jól öltözött és jól is fésült urak egy egészen új üzletet ajánlattak neki és igazából az volt meglepő, hogy erről a modellről soha életében nem hallott. Napokig emésztette magát mitévő legyen. Váltson-e egy évtized után, vagy maradjon a biztos üzleti modellben? Ekkor jött a szállodalánc ajánlatkérése.

Előzmények

Valamikor a 20-as évek elején, vagy még korábban megfogalmazódott egy gondolat, amivel először senki nem kezdett semmit. A lényeg az volt, hogy ha piaci szereplők belátják azt, hogy ha olyan árat adtak, amivel elsőre nyerek a versenyben, mert olcsóbban voltak minden versenytársaiknál, akkor a legjobb, amit tehetnek, hogy visszalépnek. Ebben az esetben a második nyer.

Nyilván ez nem egyszerű meglépni, a nyerés eufóriája kiiktatja a racionalitást, de a gondolat lényege az volt, hogy amennyiben a cégvezetők belátják, hogy legolcsóbbnak lenni a versenyben és ezzel nyerni senkinek sem tesz jót hosszútávon, ha belátják óriási változások jöhetnek a piacon. Nem volt semmilyen egyezség, nem volt kötelezettség, egyszerűen az volt a kérdés, hogy felismerik-e, hogy ennek hatalmas lehet a szektor szintű haszna…

Sámuel már nem vett részt a tervezésben. Barabás a fő szolgáltatásvezető tisztában volt azzal, hogy nem kell a legolcsóbbnak lenniük, ahhoz, hogy nyerjenek, azonban mindenképpen racionalizálni szerette volna ezt a szolgáltatást. A cég nem állt rosszul anyagilag bármilyen beruházást meg tudott engedni magának, ezért aztán egy kicsit „elgurult a gyógyszer”.

A robotok alkalmazása már hétköznapi volt a takarító szektorban, de volt valami, amivel még senki sem próbálkozott. Helyesebben próbálkozások voltak, de egyik sem jött be igazán. Barabás tehát beleállt a témában és végül egy egészen jó szolgáltatási szint kerekedett ki a dologból. Talán csak ott volt a hiba, hogy csak a szokásos adózás előtti eredménynél számolt. Pedig az elképzelése annyira forradalmi volt, hogy nyugodtan lehetett volna drágább is.

A szakma egymás közt csak hátszélnek nevezte ezt az attitűdöt. Sámuel apja többször visszalépett élete során, viszont elmondása szerint több sokkal több olyan eset volt, amikor előle lépet vissza az olcsóbb versenytárs. Sokan próbáltak erre a rendszerre rájátszani, de nehezebbnek bizonyult a második legjobb árat eltalálni, mint a legjobbat. Mondhatni a rendszer egészen jól működött. Aminek eredményeképpen a takarító szakma a 40-es évekre egészen szépen konszolidálódott és megszűntek a munkaerő utánpótlási gondok is. Ennek megfelelően aztán egy takarítócéghez bejutni nehezebb volt, mint tanárnak vagy asztalosnak menni.