Takarító cégek megítélése III.
A mítoszok meghatározzák életünket és nem egykönnyen tudjuk őket lerombolni. A takarító cégek megítélése nemzetgazdasági szinten olyan kérdés, mintha arról szerveznénk konferenciát, hogy a tengerparton a homokszemeket mi alapján lenne célszerű megkülönböztetni.
Örülök, hogy ez egy ilyen figyelemre méltó téma és ennyien érdeklődtök iránta, viszont van néhány tisztázni való dolog, ami fontos lenne ahhoz, hogy mélyebbre mennyünk abban, hogy a megítélés abszolút és relatív értelemben miként fogalmazódhat meg.
A NEMZETI CÉGTÁR publikusan elérhető, statisztikai adatai szerint 2019-ben Magyarországon, 560 210 cég konszolidált árbevétele 117,4 ezer milliárd forint volt (2018-as adat). Ez a halmaz nem tartalmazza az egyéni vállalkozókat, viszont tartalmazza az állami tulajdonú cégeket is, akik a piacon jelen vannak, és ennek megfelelően, nevezzük őket termelői szférának.
A termelői szféra ezt a 117,4 ezer milliárd forint árbevételt (2018-as adat), a szervezetek 3 023 290 munkavállalóval érték el. Ebbe természetesen minden munkavállaló benne van, a takarítótól a vezérigazgatóig. Az adatok azt mutatják, hogy amennyiben az árbevételt leosztjuk a munkavállalókra, 12 hónapra és 168 órára, akkor a Magyar munkavállalók átlagos teljesítménye 2019-ben, óránként 19 257 Forint volt. Ez az az úgynevezett rezsióradíj, vagy a takarítási szolgáltatások szintjén a TOD.
Természetesen nem tudjuk, hogy ezek a számok mennyire pontosak/naprakészek, de ezek ismertek, fogadjuk el őket kiindulási alapnak. Ugyanis ezeken keresztül érthetjük meg, hogy a társadalom jelenleg miképpen ítéli meg a különböző szegmenseit, vagyis hogyan értékeli a különböző munkatevékenységeket és ezen keresztül, az adott munkát végző embereket.
Ebből a 117,4 ezer milliárd forintból (2018-as adat) 2,9 ezer milliárd forintot (2019-es adat) állít elő az úgynevezett Létesítménygazdálkodási ipar (továbbiakban FM). Tehát a létesítmények fenntartására és az azokhoz szorosan kapcsolódó szolgáltatásokra, a cégek a megtermelt bevételeik hozzávetőlegesen 2%-át költik. Ebben nincs benne az energia.
Ami viszont még ennél is fontosabb, hogy az FM ezt az árbevételt, mintegy 30 000 cég (a termelői szféra 5%-a), majdnem 300 000 munkavállaló foglalkoztatásával képes megvalósítani. Tehát az FM szektor a nemzetgazdaság egy meghatározó foglalkoztatója, hiszen a termelői szférában foglalkoztatottak 10%-a kapcsolódik hozzá.
Ugyanakkor e tevékenység társadalmi/gazdasági megítélése lényegesen elmarad az átlagtól, ugyanis ebben a szektorban a rendelkezésre álló számok alapján az egy főre jutó, átlagos óránkénti termelési érték, csupán 4 817 Forint/óra, ami a termelési szférában megismert átlagnak a durván 25%-a. Elgondolkodtató különbség. Így viszonyul a gazdaság megítélése ehhez a szektorhoz. Ennek okai sokrétűek, mondhatni, hogy elsősorban menedzsment hatékonysági probléma, másrészt a cégek bizonyos értelemben alárendelt szerepben vannak és a megrendelők árleszorító képessége jól tud érvényesülni. Ugyanakkor bele játszik ebbe a szakszervezetek nemléte is, mert a munkavállalói bérigényeinek érdekérvényesítése valamelyest tudná ellensúlyozni az árleszorító szándékot, mert, hogy a vállalási díjak meghatározó része bérköltség.
Most jutottuk el, a takarító szektorhoz, aminek a helyzete az FM-hez képest, még sokkal rosszabb.
A takarító szektor 4 684 cégének konszolidált árbevétele 2019-ben 209 milliárd Forint volt és ezt mintegy 47 128 alkalmazott foglalkoztatásával érte el, ami viszont már csak 2 200 Forintos rezsióradíjat jelent.
Ez a termelői szféra átlagának mindössze, csak a 11%-a!
Ebből nem lesz egyszerű továbblépni. Az okok nagyjából ismertek, amit az FM kapcsán mondtam az itt is teljes mértékben áll, amit aztán tetéz az is, hogy a munkavállalók meghatározó része szakképzetlen, tehát a megítélés ilyen szempontból arányos.
Alapvető kérdés lenne a hatékonyság javítása, mert jelenleg a termelői szféra alkalmazotti állományának 2%-a van itt foglalkoztatva és ezek termelési értéke, a teljeses termelő szektor termelési értékének pusztán csak 0,2%-a. Ez tükröződik a takarítói bérekben. Igen ám, csak 2019-ben volt egy kereslet-kínálat alapú kényszer is! Tehát a cégek kénytelenek voltak magasabb béreket fizetni, mint, amit a termelési érték indokolt volna, ami nyilván hosszútávon nem fenntartható. A vírus hatásai ilyen szinten jelenleg még nem ismertek.
Egy szóval, innen szép nyerni!