A szolgáltatásvezető a cég szakmai lelke

Az „Y” generáció nem mozdul rá a szakmára. Ugyanakkor felmerül egy kérdés is: vajon ma minden gyakorló szolgáltatásvezető a helyzet magaslatán van-e? Sajnos nem! Ugyanis az a helyzet, ami jelenleg a takarítóiparon belül uralkodik az részben köszönhető a szolgáltatásvezetőknek is. Nyilván nem ők az egyetlen hibásak, de sajnos oroszlánrészük van benne.

A cégvezetők realitása

Amikor a 90-es évek végén felmerült, hogy legyen szakma a takarítás, mindenki le volt ragadva a szakmunkás szintjén és nagyon érdekes, hogy az akkori vállalkozók két féleképpen ítélték meg a szükséget. Egyesek abban gondolkodtak, hogy az államilag elismert szakmunkás lényege az, hogy később mester lehet és alapvetően az ideális szolgáltatásvezető képe lebegett előttük, míg mások abban gondolkoztak, hogy a szakmunkás egy olyan ember lesz, aki önállóan dolgozik, szakmailag minden tud és nagyon könnyű lesz vele vállalkozni, nagyobb lesz a társadalmi elismerés és a profit.

A két realitás nincs messze egymástól csak a „vagy” szemlélettel van a gond. A helyett az „és” lett volna a jó megoldás, és akkor ma már nem ezen a szinten lennénk.

Az indulás diagnózisa

A rendszerváltás óta, eltelt idő nyomot hagyott a vállalkozókon, ügyvezető igazgatókon is. Az a generáció, aki a rendszerváltás után kezdett vállalkozni 50-es, 60-as és 70-es években született.  Minden évtized többé kevésbé más gondolkodású embert „nevelt”. Bár a szociológusok a 60-as generáció felét még a „baby boom” csoportba sorolják, ennek a szétválasztanak is meg van a maga jelentősége. Ugyanis az „X” generáció (1964 – 1979) sem homogén.

Az 50-es években született vállalkozók a 30-as éveik végén voltak, sok mindent megéltek az elmúlt rendszerből, a szocializációjuk meghatározó volt ebből a szempontból, volt már valamilyen egzisztenciájuk és egy helyzetet mentettek át az új világba. A gondolkodásuk inkább hierarchikus volt. Mondanom sem kell, hogy ők a „mester” gondolkodás hívei voltak nagyobbrészt.

Azok, akik a 60-as években születtek már kevésbé kötődtek az elmúlt rendszer gondolatvilágához, de függetleníteni sem tudták magukat annak a szocializációs hatásától. Ők azért még nem hoztak létre semmi lényegeset és tele voltak ambícióval arra vonatkozóan, hogy megéljenek és meg is valósítsák önmagukat. A gondolkodásuk is kettős volt, jellemzően nem voltak hierarchia tisztelők, de alapvetően a jövőt mégis konzervatívan látták.

Akik a 70-es években születtek már egészen máképpen látták a világot. Sajnos erre a látásmódra rányomta a bélyegét a felületesség és a még nagyon gyenge hagyományok iránti nulla tisztelet. Ez a generációban már lényegesebben több az „fehér galléros” végzettségtől függetlenül is és alapvetően a „menedzser” gondolkodást helyezték előtérbe.

Remélem senkit nem bántottam meg ez csak egy attitűd pillanatfelvétel.

Az idő vasfoga

Mára az 50-es években született generáció lassan már nyugdíjas és élete prioritásai sokkal inkább magánjellegű, mint, hogy azzal foglalkozna, hogy szakmailag miképpen alakultak a dolgok. Néhányan még aktívak, de az idő eljárt felettük. Az, hogy az elmúlt 30 évben letettek volna valamit az asztalra, ami nem csak és kizárólag saját érdekük volt, nehezen ítélhető meg. Ezért aztán örökségük kétséges.

A 60-as generáció van most a generációváltás dilemmájában. Tulajdonképpen nagy kérdés, hogy amit elértünk az tartós lesz, lehet rá építkezni vagy a következő generáció lerombolja és újat épít? Nehezen megfogható, hogy itt van-e örökség vagy nincs.

Persze a helyzet nem ennyire egyszerű, hogy emberéleteket meg lehet „fogni” pusztán csak a generáció skatulyázással. Minden élet egyedi és megismételhetetlen ugyanakkor utánozhatatlan is. Egy azonban biztosnak látszik, alig van valaki a takarítóiparban a 80-as évek generációjából és aztán 90-es évek generációja pedig sehol.

Mit jelent mindez?

Körülbelül annyit, hogy hatalmas szakadék tátong a rendszerben és hamarosan elérjük az a pontot, ahonnan már nincs se vissza és tovább út. Ezért aztán most sokkal izgalmasabb, mint bármikor, hogy összerakjuk, mink van és mink nincs. Pontosan kell látni, hogy mire építkezhet a jövő generációja és mit kéne a kukába dobni. Persze lehet, hogy ebbe már kevés beleszólásunk lesz, de az is lehet, hogy érdekesen alakul a helyzet, mert nem mindegy, hogy melyik generáció lát majd fantáziát a takarításban: a 80-as, 90-es vagy 2000-es, vagy esetleg egy még későbbi… Mit kezdünk tehát az „Y” (1980 – 1994) és a „Z” (1995 - ) generációval? Mindenkinek más és más realitása van a dolgokról, egy azonban egyértelmű, és az a helyzet!

Azt gondolom, hogy bárki bármely generációnak a tagja érdemes lenne átgondolni a jövőt. z idén nagyon tudatosan szántam rá időt és energiát, hogy összerakjam azt, hogy hol tartunk jelenleg és bárki tisztán láthassa, hogy ö maga személyes hol tart ehhez képest. A SZOLGÁLTATÁSVEZETŐ könyv készen van és az INTÉZMÉNYTAKARÍTÓ is. Most vagyok a GÉPKEZELŐ és a SZAKMUNKÁS utolsó simításainál. A cél az, hogy beinduljon egy egyértelmű követelmény meghatározás és a személyes megfelelés objektíven értékelhető legyen. Mindentől függetlenül azt gondolom, hogy e nélkül nem lesz előrelépés. A szolgáltatásvezető nap ezt célozza!