Személyes
Tegnap a Tisza tó környékén oktattam és hazafelé jövet betértem egyik kedvenc csárdámba korhelyesen készített halászlevet enni és haza is hozni. Január során 7 alkalommal voltam itt, nem volt nagy forgalom és mindig ugyanaz a pincér szolgált ki.
A szokásosat kérem!
- Mit is pontosan? Kérdezte a pincérlány.
- A szokásosat – mondom – tényleg nem ismer meg?
- Nem! Jött a határozott válasz.
- Szuper, hányszor kell ide jönni egy vendégnek, hogy törzsvevőnek számítson?
- 1 000-szer? Hangzott a bizonytalan, inkább kérdés, mint válasz.
- Ok, nem kínozom. Kérek 5 korhelyesen elkészített harcsa halászlevet, amiből egyet itt elfogyasztok és négyet elviszek. A legutóbbi 7 alkalommal is ezt kértem. Nem emlékszik?
- Ne haragudjon, de annyian járnak ide…
Na, szóval, ha valaki emlékszik még a Herzberg féle megközelítésre, akkor azt tudja, hogy az étterem nem azért jött létre, hogy a megrendelő „csak” egy jót egyen vagy jól lakjon, mert az „csak” higiénés tényező lenne, tehát nem forrása a boldogságnak. Ha az étterem elégedett és boldog vendégeket akar, akik visszatérnek, és újra fogyasztanak, annál egy kicsit többet kell nyújtania, mint, hogy jó ételt főz.
Most jön a nap fénypontja!
Ez pontosan így van a takarítással is. Tehát az étteremnek nem elég jól főzni, számít a berendezés és a pincér is. Ha ezzel egyetértünk, jön a sokkoló felfedezés: a takarító szolgáltatásban sem elég csak tisztává varázsolni a területet, mert számít még valami más is. A takarító is része a játszmának. Tehát ha előre akarunk lépni, akkor erre nagy hangsúlyt, kell helyezni.
Tudta-e ez a pincérlány, hogy mi az ö felelőssége?
Tudta-e ez a pincérlány, hogy mi is pontosan a felelősség lényege?
Lassan már nem fogjuk tudni elkerülni, hogy a feltett kérdésekre jöjjenek válaszok is. A felismerés, pedig majd új szintekre emel. Ugyanis a takarítónak van szerepe a vevő elégedettségében azon túl is, hogy kitakarít.
