Szakmapolitika „2022 Első lépések”
Lehet, hogy sokakban már felmerült a nagy kérdés: hogy van-e valós szakmapolitika a takarító szektorban? Ha van, akkor azt csinálja-e valaki vagy az csak valami olyan, ami spontánul alakul. Ha pedig tényleg valakik vagy valaki csinálja, akkor azt milyen pozícióból teszik, teszi? Adott-e felhatalmazást bárki bárkinek? Ha pedig nincs, akkor miért nincs?
A szomorú tény, hogy a Magyar takarító szektornak jelenleg nincs formális szakmai önkormányzata. Ennek megfelelően nincs hivatalos szakmapolitikája sem. Tehát senki nem tudja, hogy mihez tartsa magát, a szakma valójában sodródik az „űrben” és nincs semmilyen koncepció, ami valamilyen határozott és átgondolt irányba vinné az evolúciót. Evolúció természetesen mindig van, csak az lehet, hogy nem fejlődést jelent.
A politika lényege, hogy egy adott rendszer egészét átfogó, valamilyen formában létrehozott és ciklikusan megújuló hatalom és gazdasági erő koncentráció, egy határozott értékrend és/vagy prioritások mentén alakul. A demokratikus rendszerek lényege, hogy a választott képviselők egy része kormányt alakít és egy másik részük, a kissebség pedig ellenzékbe vonul, vagy ha éppen úgy tetszik, szorul.
Ha Európai vagy nemzeti szinten vizsgáljuk a dolgokat, akkor mindkét esetben fontos kérdés, hogy a hatalom nyilvántartja a választókat és időről időre megkérdi a véleményűket. Ezért van az, hogy ahol a szakma szabályozott, ott minden esetben kötelező a céh tagság. Tehát időről időre a céhet alkotó cégek vezetőinek megkérdik a véleményét: a következő időszakban, ki csinálja a szakmapolitikát?
Ez minden nyugat-Európai országban alulról szerveződő rendszerek voltak, amik 30 – 40 év alatt elérték, hogy reprezentatívak legyenek (az aktív szervezetek 20 - 25%-át képesek voltak tömöríteni) és ennek megfelelően az állam is el kezdte szabályozni az adott szektort. Az állami szabályozás kötelező tagságú céhet írt elő, ami feltétele lett az adott szakma gyakorlásának. A céhek nem egyszerű tagságot jelentettek, hanem a hagyományosan mester minősítést is. Tehát a B2B szektorban tevékenykedő takarító cégvezetőnek kell, hogy legyen egy a céh állttal is elismert mesteri végzettsége és vezetői tapasztalata. Ezzel a minősítéssel nem rendelkező takarító cégek csak magánembereknek szolgáltathatnak, cégeknek nem!
Ez a rendszer Ausztriában és Németországban is, kb. 60 év alatt forrta ki magát, aminek 1995-ben volt az a mérföldköve, hogy az állam szabályozta a szakképzést. Tehát nagyjából 30 év kellett, ahhoz, hogy az állam szabályozza a szakmát és kb. 25 ahhoz, hogy a kiforrjon egy olyan rendszer, amiben szabványos és jogi keretek közé lehessen szorítani a takarító szektort.
A mi helyzetünk azért érdekes, mert mi, viszonylag rövid küzdelem után (5 év) az állam látóterébe kerültünk és az Német meg osztrák szabályozás 1995-ös bekövetkeztéhez képest, mi 2005-ben már elértük az első mérföldkövet. Ezt akár eget rengető pozitívunkként is elkönyvelhetnék, ha nem tudnánk, hogy ez az elismerés túl gyorsan jött és a honi szakma sem felkészülve nem volt erre, se nem volt megszervezve olyan szempontból, hogy ki tudja használni ezt a történelmi lehetőséget. Nem beszélve arról, hogy az állami elismerés nem jelentette automatikusan a társadalmi elismerést is. Utóbbi a legnagyobb szakadék vagy fal a szakma útjában.
Lassan letelik a mi 25 évünk is és nem látszik, hogy jutnánk valamire, mert nem tudatosult, hogy az első időszak évtizedeit nem spórolhatjuk meg. Ennek megfelelően egy nagy szakmapolitikai restanciánk van éspedig az, hogy a szakma nem szervezett és még csak nem is nyilvántartott, ahogy jobb helyeken mondani szokták, szakembereket nem jegyzi senki.
Ki, kicsoda a takarító szektorban
Az, hogy létrejöjjön egy szakmai nyilvántartás és bárki felhatalmazást kapjon a szakmapolitika csinálására, mindnek előtt szükség van egy rendszerre, ahol a piac és szakma is tiszta képet kaphat arról, hogy egy-egy személy milyen potenciált képvisel. Sarkosabban fogalmazva, kinek mit ér a neve a szektorban.
Ez az a lépés, vagyis az a szint, amit a Németek vagy az osztrákok már 80-as években elértek, tehát bőven azelőtt, hogy a szakmát az állam elismerte volna. Nekünk ez kimaradt, de ne gondoljuk, hogy ezt meg tudjuk spórolni. Ez tehát egy olyan szakmapolitikai koncepcionális, ha úgy teszik stratégiai tartozás, amit viszonylag gyorsan meg kell lépnünk.
Az alapvető akadályok Egy rendszert felállítani a nulláról rendkívül nehéz és költséges. Általában itt bukik meg a dolog, mára azonban előállt egy olyan helyzet, amikor részben a digitális világnak köszönhetően a körülmények úgy alakultak, hogy a pénzt, mint akadályt kivehetjük a rendszerből.
A második gát viszont annál keményebb, mert itt most arról van szó, hogy a 40 – 50 000 fős szakmát kell meggyőzni arról, hogy egy határozott lépést kell tennie a szervezettség felé. Meggyőzni őket úgy, hogy nagy részük csak kényszerből takarít és nincs takarítói szakmai tudatuk. Mondhatni innen szép nyerni.
Természetesen itt a megoldás egyrészt a szakmai becsvágy, mint motiváló erő, ugyanakkor a cégvezetőknek is fel kell ismerni, hogy van egy szerves fejlődési út, amit nem tudunk elkerülni, és amin mindenképpen végig kell menni, ha meg akarunk érkezni egy jobb világba.
A tiszta célkép lépései
- 1999-ban létrejött egy egyesület, ami azokat a takarító cégvezetőket tömörítette, akik fontosnak tartották azt, hogy a szakát ismerje el az állam. Ez a MATISZ MAGYAR TISZTÍTÁS-TECHNOLÓGIAI SZÖVETSÉG Egyesület, ami több mint 20 éve működik. Mindenképpen az lenne az üdvözítő, ha ennek a szervezetnek a tagsága gyarapodna. El kell érni a kritikus tömeget, tömeg nélkül nincs szakmapolitika.
- Szerveződik egy társadalmi szervezet, aminek lényege, hogy az csatlakozik hozzá, aki szakmaként/karrierként tekint a takarításra, és mint olyan folyamatosan szeretne fejlődni szakmailag és személyiségileg is. Tagjai tehát magánemberek, függetlenül attól, hogy cégvezetők, vállalkozók vagy takarító munkatársak. Ez az ÖTK ÖNKÉPZŐ TAKARÍTÓI KLUB Egyesület, ami jelenleg bejegyzés alatt áll, működését még nem kezdte meg. Fontos, hogy erre alapvetően úgy kell tekinteni, mint a szakemberek fórumára és semmiképpen nem úgy, mint egy szakszervezetre. Az első prioritás, hogy mindenkinek meg kell szerezni a kritikus tudást. Szaktudás és szakmai kultúra nélkül nincs szakmapolitika.
- A fentiekben adódik, hogy a szakszervezet alapítását sem úszhatjuk meg, de előbb ki kel, hogy fórja magát az a közösség, ami majd képes lesz azt megcsinálni. Munkavállalói érdekképviselet nélkül nincs egyensúly és értelemszerűen nincs szakmai demokrácia sem.
- 2021-ben elkészült egy EXPLAIN nevű értelmező szótár, ami jelenleg több mint 1 000 takarítási szócikket és magyarázatot tartalmaz egy átfogó tematika szerint (itt megrendelhető). Ennek a tematikának része az is, hogy idéntől a szavak adatbázisába bekerülhetnek a jegyzett szakemberek nevei és rövid bemutatkozásuk is illtet a link egy központi nyilvántartásra vagy a honlapjukra. Ez a rendszer egy profit orientált vállalkozás, amit a RITZ BT működtet, és ami ugyan szakmapolitikai célokat szolgál, de a finanszírozását biztosítani kell, ugyanis a rendszer mindenki számára ingyenesen elérhető! Nem csak ingyenesen, de praktikusan is, hiszen applikáció formájában ott lehet mindenki okos telefonján: végtelen tudás a zsebben.
Év eleje van, nézzük a lehetőségeinket lépésről lépésre
Van három program, ami valamilyen prioritások mentén el szeretné érni a szakmát. Nem tudjuk melyik lesz ezek közül a legsikeresebb, de az biztos, hogy a három rendszerben előbb vagy utóbb összeáll az a reprezentatív szakmai grémium, ami alapot képezhet arra, hogy felhatalmazást adjon a szakmapolitika csináláshoz.