A jelenlegi helyzet sok helytelen gyakorlatra mutat rá, ugyanakkor arra is, hogy 100%-ban kiszolgáltatottak vagyunk a technológiai világnak és egyben a világpiacnak is. Ez valójában azt jelenti, hogy ebből nagyon nehezen lehet kilépni és sajnos a túlélés azon múlik, hogy a kritikus infrastruktúra meddig tart ki. Ez a társadalom elektromos áram nélkül, kb. egy napig élne túl.

Mit tehetünk?

Sok mindent, de leges legelőször szakítani kell a beidegződésekkel. Újra kell építeni a rendszert és más elvek alapján. Azonban ez olyan érdekkel megy szemben, ami hatalma igen nagy. Sokan azt mondja, van valamilyen arany középút is, ami egy fajta meghasonulás, de hát idő kell a teljes felismerésig.

A termékek szabad áramlása nyilván egy fajta vívmánynak látszik. Fantasztikus, hogy egy távoli ország gyümölcsét ehetjük, vagy, hogy egy adott alkatrész éppen mondjuk, Kínából jön (vagy éppen most nem és ezért leáll egy német gyár). Valójában persze azt nem látjuk, hogy ez az ide-oda szállítás milyen környezeti terheléssel jár és, hogy ennek természeti forrás költségét eddig nem, de előbb vagy utóbb megfizetjük.

A takarítással is így vagyunk

A társadalomnak fogalma sincs arról, hogy a piac milyen helyzeteket hoz létre az érdekképviselet és potenciális erő nélküli társadalmi rétegekben. Nyilván időnként a pokol elszabadul, és akkor majd megfizeti a társadalom a felhalmozott adóságokat, de addig mi van? Nyomor és szenvedés!

Egyrészről. Másik részről azonban nem jön létre a szükséges minőség sem…