Programféleség

Tisztán kell látnunk és nem minden körülmény segít ebben. Azonban van néhány nagyon fix pont, amiben bízhatunk és ezek mentén előre is léphetnénk. Mik ezek?

Kezdjük talán azzal, hogy a nagypolitika a takarító szektort nem „látja”. Ez alapvetően köszönhető annak, hogy nem ad okot arra, hogy lássák. A szektor csak annyira jó, hogy nem ugrik ki semmivel és csak annyira gyenge, hogy még éppen nem botrányos. Tehát belesimul a mindennapokba és senki észre sem veszi. Ezen a helyzeten lehet keseregni, de a tény, a szomorú tény marad.

Miért van ez?

Hát, több oka is van.

Az első talán az, hogy a társadalom tisztaság iránti igénye valójában egy különleges fogalom. Erre már Herzberg (1923 – 2000) is rájött, csak nem erre fokuszált. Azonban kutatásainak és elméletének alapja éppen az volt, hogy a higiéniainak nevezett faktorok nem léte panaszra ad ugyan okot, de a meglétük önmagában nem tölt el elégedettséggel. Ebből következően nem is vagyunk különlegesen motiváltak ez elérése irányában és ezért ez nem is olyan igazi társadalmi érték.

Ebbe a kategóriában még több másik ilyen fogalom is van. Például ha a főnökünk nem ért a munkájához panaszra ad okot, de ha igen az normálisnak hat, azt nem tekintjük különösebben értéknek. Ezzel szemben, ha vágyunk egy tárgyra (autó, lakás, ruha, cipő, stb.), ami a társadalmi értékrendben fontos és kiemelt, akkor, ha az a dolog még nincs meg, nem vagyunk elégedettek, viszont nem vagyunk elégedetlenek, és ha megszerezzük az adott terméket, elégedettek leszünk (egy pillanatra). Viszont ez, ad elég belső motivációt ahhoz, hogy elérjük az áhított dolgot. Ez az emberi társadalom működési alapjának egyik meghatározó elmélete.

Mondhatjuk azt is, hogy általában a szolgáltatások tekintetében, ha azok nem járnak az elvárt eredménnyel alapvetően felháborodunk és panasszal élünk. Ezzel szemben bizonyos termékek birtoklásának hiánya, önmagában még nem tesz boldogtalanná viszont megszerzésük elégedettséggel tölt el.

Ez talán úgy is megfogalmazható, hogy az ember 10 000 vagy kitudja hány éves kultúrtörténetében bizonyos termékeket mindig nehezebben tudott beszerezni, mint rávenni embereket arra, hogy bizonyos szolgáltatást nyújtsanak neki.

Fontos, hogy ezt jól értsük, mert különben hamis úton járunk. Ha tehát a takarítás eredménye nem motivációs faktor „csak” higiéniai, akkor két út áll előttünk. Egyik nehezebb, mint a másik, de egyik sem könnyű.

Már megint az a fránya történelem: 100 évvel ezelőtt 1920-ban még nem volt egy takarító cég sem Magyarországon. A takarítási igényeket a cselédek elégítették ki és takarító cégek elődei, a cselédközvetítők voltak. Gondolom, nem kell különösen ecsetelni, hogy a közvetítőket milyen jogi és erkölcsi normák szabályozták. Semmilyenek!

Továbbá van egy második ok is, ez pedig az érdekképviselet teljes hiánya. Ne áltassunk magunkat, az a 40 vagy 50 ezer takarító, aki 100 évvel később a pályán van, ma is pontosan olyan kiszolgáltatott, mint annak idején. Fogalma sincs mit kéne, hogy csináljon és nem is tudja számba venni milyen lehetőségei lennének. Mert ugye ez nem olyan egyszerű, mert, hogy van ebben szakmai és marketing kérdés is nem csak érdekképviseleti.

Ugyanis ha az 500 000 Forintos prémium kapcsán egy kicsit tovább gondolom a helyzetet, akkor egy aljas modellben dolgozunk mindnyájan, hiszen a takarítást azért szervezik ki, mert a közvetítők olcsóbbak, mint a saját alkalmazott. Miért is? Hát nem azért mert hatékonyabbak…