Tehát a rendszer most egyszerű. A takarítóipar az elmúlt 15 évben megtanította a piacot, hogy takarítás csak egy féle van, aminek fontos ismérve, hogy nem csinál meg mindent, amit ígért, viszont minden elkövet, hogy azt olcsóbban adja mind a konkurencia. Ez persze egy olyan attitűd, ami néha az illegalitás határára sodorja, vagy éppen bele is nyomja az üzletágat. Szóval ez egy olyan filozófia is, miszerint a szolgáltatás színvonala egy sztenderd (hogy milyen azt tudjuk) és csak az a kérdés, hogy mindez mibe fáj?

Na azért mégsem ilyen egyszerű. A takarítóiparban már több mint 10 éve van európai szintű szakképzés, mégis a cégek döntő többsége csak mutatóba rendelkezik szakmunkásokkal.  Hogy is van ez? Most már akkor szakma vagy nem? Lehet, hogy azért az a bizonyos ígért minőség tulajdonképpen egy erkölcsi és egyben szakmai zsákutca is?

Még ennél is bonyolultabb. Mert miközben a minőség kérdéses van rá szabvány is, hogyan kéne ellenőrizni. Vagy lehetséges, hogy a tisztaság léte, vagy megvalósulása iránti igény, tulajdonképpen csak egy képmutatás? Igen, most a megrendelőkre gondoltam?

Az én szerény véleményem az ügyben az, hogy van igény, de ezt fel kell tárni. A megrendelőknek vannak álmaik, vágyaik és van problématudatuk, de nincs lövésük se, merre induljanak. Fogalmuk sincs arról, hogy mit üssenek be Gugliba. Tehát a takarítócégek menedzsmentjének a dolga, hogy megtalálják azokat a takarítási szolgáltatás kiegészítőket, ami értéket képvisel egy adott vevő szemében, és amit megfelelő csereviszonyok mellett kész kicserélni pénzre, elismerésre és/vagy valami másra.

Mennyire akarsz naprakész lenni?

>> ŰRLAP <<