Miért, miért?
A kérdés itt van, nyilvánvaló, hogy gond van. Mert miközben teljesen logikus, hogy mit kéne tenni, és mellesleg négyszemközt ezzel mindenki egyet is ér, mégsem tesszük meg. Talán jelen van, valami nem látható erőtér, ami az irracionálisba vonzza a mindennapi cselekvést? Vagy lehet, hogy mégsem tiszta a kép?
Az elmúlt egy évem igen izgalmas volt, az volt a célom, hogy egészen közel megyek a mindennapi szürke valósághoz és megnézem, ténylegesen is igaz, hogy patt helyzet van. 2018 végén napvilágot látott egy könyv, a SZOLGÁLTATÁSVEZETŐ és mára megérett egy másik, ami azonban kérdéses, hogy milyen formában jelenjen meg.
Tegnap néhányan arról beszélgettünk, hogy van-e egyáltalán kiút a jelenlegi helyzetből. Álláspontom szerint nyilván van, csak az erőfeszítés mértéke a valódi kérdés. Az elmúlt egy év alatt a gyakorlatban is kipróbáltam a MUNKALAP alapú elszámolást. Bár a rendszer önmagában nem tartalmaz semmi újdonságot, hiszen munkalapokat majd minden szolgáltatásban alkalmaznak, mégis a takarító szektor számára ez egy öngyilkos missziónak tűnik. Talán egyes cégek számára valójában is az, de azt gondolom, hogy a szolgáltatás fejlődése elkerülhetetlenné teszi a bevezetését.
A dolog racionalitása ott érhető tetten, hogy a MUNKALAP egyértelműen rögzíti a személyre leosztott feladatokat. Itt persze kell egy kis erőfeszítés, mert tervezésbe nem olyan jó a szektor, de ha ezen átlendülünk, sok előnyt élvezhetünk. Az első, hogy aki már megismerte az AT ELME SEBESSÉGVÁLTÓJA koncepciót, tudja, hogy a cél- a felelősségvallás a két meghatározó szempont a cselekvési képesség vonatkozásában. Tehát a MUNKALAP bevezetésének első és alapvető haszna az a személyiség egy fajta fejlesztése. A SZOLGÁLTATÁSVEZETŐ könyvben ezt részletesen kifejtem.
A második szempont, hogy ezzel csökkentjük az adminisztrációt és a megmaradt folyamatok sokkal hitelt elérdemlőbb dokumentumokat eredményeznek, tovább a TELYESÍTÉSI IGAZOLÁS ténylegesen is a dokumentált szolgáltatás havi összesítője lesz. Az már csak hab a tortán, hogy a jelenléti ív is megszűnik és azt egy olyan dokumentum váltja fel, ami nem csak azt igazolja (vagy nem), hogy az ember aláírt, hanem azt is, hogy adott időben milyen feladatokat végzett. Tehát a hitelt érdemlő dokumentumok egyre erősebbek lesznek!
Mindezektől függetlenül a folyamat persze nem sokat változik. Van sok foghíj, de végül is ma már mindenki számára egyértelmű, hogy a FŐTÁBLA, mint központi elem, a kiindulási alap. Persze vannak néhányan, akik ezt tagadják, de hát olyan is a szolgáltatásuk. Vagyis nem minőségi, nem az ígéreteknek megfelelő és nem is transzparens.
Kritikus kérdések:
1) Nincs sztenderd a szolgáltatási jegyzékek tekintetében. Minden megrendelő saját elképzelése szerint határoz meg valamit, amiről pontosan nem is tudja, hogy milyen kimenetel lesz. Ezen belül pedig a takarító nem tudja megtanulni, mert mindenhol más a rendszer, más a szabály. Ennek megfelelően a végrehajtás folyamatosan és erős kihívásokkal küzd. Kérdés, hogy van-e olyan ember vagy szervezet, aki ezt saját felelősségének érzi?
2) Nincs ágazati bértarifa, tehát nincs egy biztos kiindulási alap és ez a versenyt is bonyolultabbá teszi. Tehát a cégek olyan bérpolitikát valósítanak meg, ami a helyzetükből éppen adódik. Nincsenek szabályok, irányelvek a pillanatnyi túlélés és nem a fenntarthatóság az egyetlen és meghatározó szempont.
3) A tervezés szinte ismeretlen fogalom, a kézi irányítás a meghatározó. A szolgáltatásvezetői pozícióban levő emberek döntő többsége nem hogy nem csinál, hanem nem is látott FŐTÁBLÁT. Ennek megfelelően sem munkatervek, sem pedig munkalapok nem készülnek. A szolgáltatás olyan, mint a fül utáni hegedülés, a kotta ismeretlen és bár a fiúk, lányok nagyon tehetségesek, néha iszonyúan hamisan játszanak.
4) Ha nincs dokumentált szolgáltatás, nyilván minden fikció…
Tehát az ok, amiért ott vagyunk, ahol vagyunk az, egyszerű és egyben végtelenül bonyolult is, mert a szektor bizonyos házi feladatokat nem végzett el, ezért aztán bizonyos úgynevezett túlélési tapasztalatok nincsenek meg, bizonyos létfontosságú eszközök pedig nem állnak rendelkezésre. Tehát a tűz melegét nem tapasztaltuk meg, de egyébként kovakövünk sincs. Ugyanakkor mindez fordítva is igaz és úgy még elkeserítőbb.
Na, kb. erről beszélek majd 10-én a MATISZ konferencián és erre épül rá a kor követelménye a digitalizáció. Ez aztán rendesen majd megcsavarja a helyzetet. Ugyanis meg kell tanulni „kottát” írni. Nem tudom, de lehet, hogy még fájni is fog.