Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több száz bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

Lépegetünk, és lépegetnénk előre, vagy néha hátra?

Lépegetünk, és lépegetnénk előre, vagy néha hátra?
2020.06.10.

A kép 1998-ban készült a budapesti FIDEN Konkreszuson. 22 évvel később 29-én lesz az a bizonyos csucs nap. Lehet, hogy átcsúszik júliusra, de minden jel arra mutat, hogy ilyen nyarunk nem lesz még egy, a következő évtizedben sem. Az előkészített projektek lassan beérnek és van, amiről már most beszámolhatok és van, amiről csak később.

22 évvel ezelött nem volt sem MATISZ, sem kapzés. Volt egy lassan formálodó piac. Az út elején áltam, csak álmaim voltak.

Tegnap halottam egy mondást, ami vicces és egyben drámai is volt: „a társadalom két kategóriára osztható, van, aki optimista a mai helyzetet illetően és van, akinek nincs pénze drogra.” Remélem azért nem ilyen kilátástalan a helyzet.

Egyesek szerint egy mély válság felé haladunk és már most sem túl jó a helyzet. Mások szerint a világgazdaság most éli meg a valamilyen forradalmat, amivel éppen elkerüli a IV. ipari forradalmat. Az, hogy ez milyen forradalom, azt kevesen sejtik, és még kevesebben tudják, de egy dolog biztosnak látszik, a jövőben már szinte semmi nem lesz az, mint eddig.

Kínai barátaink most szervezik a virtuális tisztítás-technológiai kiállítást. Viszonylag rövid időn belül meglátjuk mit találtak ki, viszont azért folyik arról is diskurzus, hogy milyen lehetőséget rejthet, és aztán hogyan lehet ez ütősebb, mint egy nagy web áruház. Ugyanakkor persze az is látszik, hogy erős értékrendezés indult be az offline rendezvények vonatkozásában. Ez nyilván hatással lesz a rendezvényszervező piacra. Amszterdam novemberben? Nem látom még a nagy vonzerőt, nem azért mert akkor a legdurvább az időjárás (89 mm eső) egész Hollandiában, hanem mert én is kezdek másképpen gondolkodni.

Mostanában az időmet nagyobb részt rendrakás foglalja el (elsősorban az adatok tekintetében), múlt hónap elején elindítottam az ÖNKÉPZŐ KLUB nevű FB zárt csoportot és most 350 tag fejlődését próbálom egyengetni. Fejlődésről még nem számolhatok be, de azért egy relatív magas érdeklődés kezd kibontakozni.

A szótárral (A fogalom ereje) szépen haladok, durván 400 szó van definiálva és másik 500 előkészítve. Folynak felmérések, kutatások igyekszem tudás terén még az eddigieknél is tisztábban látni és nagyobb hangsúlyt fektetni a határterületekre, alkalmazott tudományokra.

Ebben a hónapban lesz két Intézménytakarító vizsgám, a jövő hónapban egy Szakmunkás és érik egy Szolgáltatásvezetői is, csak pontosan nem látszik meg, hogyan. Lassan jön az új szabályozás is és egyelőre nem sokat tudunk róla, hogy milyen lesz. A pletykák szerint az Osztrák rendszert követné, de szerintem az annyira komplex és tartalomorientált, hogy azt Magyarországon kb. 3 év alatt lehetne bevezetni. Ha nagyon precízen csinálunk mindent! Tehát nem pontosan tudjuk mi lesz.

Az, hogy a MATISZ őszi nagyrendezvénye kapcsán mi lesz, mi várható, nem tudok semmit sem mondani. A helyzet drámaiságát a bizonytalansága tovább fokozza. A MATISZ közben tisztújító közgyűlésre is készül, és közben nem nagyon van semmi pozitív jövőképe. Én most csak egy kiutat látok a változás felé: kb. 100 cég belép a MATISZ-ba és eljön a tisztújító közgyűlésre. Persze tudom, ez maga lenne a csoda, nem is nagyon hiszem, hogy bekövetkezne. Ha viszont mégis, akkor ott lenne a következő iszonyat nehéz lépés, hogy milyen célokat kéne kitűzni és azokat ki lenne képes levezényelni. Ez már nagyobb kihívás lenne, mint a tömeges belépés. Azonban más út nincs, egy új egyesület, bármekkora lelkesedéssel is hoznánk létre, kb. 10 év alatt jutna el oda, ahol a MATISZ most van. Higgyétek el 20 évnél is több alapítói tapasztalom, van ebben.

Sajnos a honlap.hu még nincs készen az új rendszer komment részével, ezért, ha véleményed el akarod mondani, van határozott pozitív és konstruktív elképzelésed, akkor lépj be a MATISZ-ba és ott megteheted.

Vissza

Szakanyag megrendelő









A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől












A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!
Kapcsolat

+36-70-317-5641

tiborritz@gmail.com

Kövessen minket