Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több száz bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

LAST MINUTE

LAST MINUTE
2015.10.15.

Tudja Ön mi az, hogy tabu? Van egy helyzet. Az eddig megkérdezett létesítménygazdák és üzemeltetők, gondnokok azt mondták, ha ez a konferencia meg lesz tartva, ha ezek az előadások így lemennek semmi sem lesz már az, ami régen volt. Olyan témák vannak amelyek…

Jövő hét kedden valami olyasmiről fogok beszélni, ami eddig tabu téma volt. Mert, hogy mindenki az gondolja, hogy a takarító, a takarító szervezet tévedhet és kihagyhat területeket. Mi lenne a légiközlekedéssel, ha a repülők motorjai néha kihagynának? Mára már véglegesen összeállt az konferencia programja, aminek elemei szorosan és pontosan illeszkednek egymásba. Minden előadás, minden előadással összefügg.

Paár Zoltán majd ezt részletesen elmondja.

Első lépés a szakértői oklevelek átadása

Az előadások a szakma legmélyebb problémákat feszegetik.

Rögtön az első előadás - Karácsonyi Noémi egy nagy, Európát behallózó családi vállalkozásának romániai ügyvezetője – el kezdi boncolni az árakat. A szakmai háromszög egyik csúcsa a szolgáltató. A cégvezető nem csak egy országról beszél, fókuszban az egész Kelet-közép európai piac. Ez egy olyan kontextus lesz, ami megalapozza a konferenciát.

Rögtön ezt követően – mivel, hogy ez egy szakmai háromszög – színre lép egy létesítménygazda, Beck Ottó. A háromszög másik csúcsa. Miképpen hat a mindennapi munkára egy minősítés megszerzése? Tudja azt valaki, hogy egy létesítmény LEED minősítése mit jelent a takarítócég számára? Milyen lesz a jövő, ha belép az előminősítés rendszere?

Az előbbi két előadást zárja keretbe a harmadik előadás, ami csak látszólag nem szakmai téma. Baranyi Attila a piac legfontosabb eleméről, a szakmai gondolkodás egyik hiányosságáról, a megrendelő és a szolgáltató közötti virtuális hídról fog beszélni. Ennek központi témája az értékteremtés.

last minute1Erre az előkészített hangulatra jön az én előadásom (Ritz Tibor). Mérhető-e a szolgáltatás? Lehet-e objektív a minőség megítélése? Minden mindennel összefügg: fontos az ár, de nyilván kategóriák vannak. Érti ezt egyáltalán az ügyfél? Végül is a megrendelő megkapja-e azt, amire vágyott? Elégedett lesz-e? Mert ha igen, akkor a fizetendő díjat nem fogja magasnak tartani.

 

Kávészünet

A konferencián lesz egy mini kiállítás is.  A kávészünet 20 percében emészteni kell a felvetéseket, de ne hagyják figyelmen kívül a kiállítókat. Különösen, hogy lesz pár visszautasíthatatlan ajánlat is. Az idei konferencián több mint 150 résztvevő lesz, azt gondolom, hogy ez nem csak szakmai esemény, hanem ünnep az emberi kapcsolatoknak is.

A második blokk: a részletek!

Szabó József – a járulékos kockázatok „borzasztó” világa, biztosítási stratégia. Nagy Sándor – Gépek nélkül nincs megfelelő szolgáltatás, az eszköz park, és ami körülötte van. Oberfrank Zoltán: szex és szolgáltatásértékesítés, az értékteremtés intim részletei.

Harmadik blokk: a megrendelők véleménye az, hogy…

Czinderi Gábor, Chiuan Erika, Radócz Csaba létesítménygazdák a pódiumon. Szembesítés a valósággal. Miképpen látja a megrendelő a helyzetet. Mihez is kell alkalmazkodnia a szakmának? Hogyan tovább?

Visszatérve a háromszög gyártói és forgalmazói csúcsára most következik majd az innovációs díjak átadása. Ebéd alatt mindenki elgondolkozhat majd azon, hogy melyik innováció milyen kitörési pontot jelenthet a saját cége számára.

Negyedik és egyben a legkeményebb üzletpolitikai blokk

Óradíjak a biztonsági szakmában és az építőiparban. Németh Ferenc és Koji László vezeti fel a témát, de a blokk lényeg a takarítási óradíj és a munkaerő utánpótlás égető kérdése. A blokk sajátossága, a World Café Workshop ahol mindenkinek alkalma nyílik kifejteni a véleményét, sőt a vélemények még ütközni is fognak.

Eközben zajlik a CleanEurope verseny. Hat csapat méri össze tudását és valójában két nyertes is avatunk majd, egyet az aktuális versenyre és egyet az egész éves versenyre. A versenyt Püsök Ferenc vezeti.

Szerintem ezt nem lehet majd kihagyni. Tudjátok: minden mindennel összefügg.

Belépőjét itt rendelheti meg!

Vissza

Szakanyag megrendelő









A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől












A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!
Kapcsolat

+36-70-317-5641

tiborritz@gmail.com

Kövessen minket