Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több száz bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

Ki mit gondol és mit hisz el?

Ki mit gondol és mit hisz el?
2018.01.18.

Ha arra várunk, hogy minden magától megoldódjon, akkor az a mi életünkben még nem következik be. Viszont ha a folyamatokat csak kicsit gyorsítanánk, érdekes dolgokat tapasztalnánk a spontán változásban is. Azt mondják, hogy a rövidtávú feladatoknál képességeinket túlbecsüljük, míg a hosszútávon várható eredményeket alábecsüljük. Vagyis…

Vagyis a legtöbb ember gondolkodása úgymond földhözragadt, elsősorban a beállatható dolgokra koncentrál. Úgy is szokták mondani, hogy ha nincs semmi víziója, akkor két lábbal áll a földön.

Lépjünk ezen túl egy pillanatra és nézzük, meg a mi van az emberek fejében.   

Rövid távú célok és reakciók a környezeti változásokra. Az evolúció során így alakultunk ki. Ilyen az átlagember. Természetesen az átlag nem igazán jó megközelítés ezért jobban meg tudjuk fogni a helyzetet, ha felállítunk egy skálát, aminek a legmagasabb pontjára olyan embereket sorolunk, aki egészen komoly vagy nagy dolgokat vittek véghez és az aljára pedig olyanokat, aki még soha semmit nem tettek le az asztalra.

Nevezzük ezt cselekvési képesség skálának

Mit jelent az, hogy letettek valamit az asztalra? Hát elhitték, amit gondoltak és megvalósítottak valamit, amire előttük senki nem gondolt. Hangsúlyozón nem csak az ötlet izgalmas, hanem az, hogy az hogyan materializálódik. Vagy lehet ez a dolog egy megoldás is, egy már régóta ismert, de senki által nem megoldott problémára.

Tehát a skála tetején olyan emberek vannak, akik hosszú távra terveznek és vannak köztük olyanok is, akik még saját életén túlra is. Ezeknek az embereknek a relatív tudatossága a legnagyobb.

Álljunk itt meg egy szóra!

Gondold, végig milyen terveit vannak és azok milyen távra szólnak.

Ha terveid döntő többsége órás vagy napi, ha pedig csak ilyen van, akkor bármilyen szomorú is, és remélem nem bántalak meg, de a BÁNYÁSZ BÉKA szinten vegetálsz. Ha a terveid nagy része hónapos vagy netán éves, akkor te egy PROFI ZSOLDOS vagy. Nem tudom, hogy ezt hogy éled meg, de nem törvényszerű, hogy ma egy adott szinten vagy, akkor mindig is ott maradj. Akinek már évtizedes tervei vannak a GONDOZÓ szintnek hívjuk és van ennél egy magasabb szint is az ALKOTÓ.

Beszélgessünk róla!

Ajánlom szakértő társaimnak is, egynek különösen.

Vissza

Szakanyag megrendelő










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!
Kapcsolat

+36-70-317-5641

tiborritz@gmail.com

Kövessen minket