Ki, kicsoda a takarító szektorban?
Fontos szempont, hogy nem elég jónak, becsületesnek lenni, annak is kell látszani. Ezzel szemben a takarító szektor résztvevői pedig rejtőzködő életet folytatnak. Nagy kérdés tehát: maradjon minden a régiben vagy változtatni akarunk ezen?
Nem teljesen egyértelmű, hogy a világ milyen irányban halad. Alapvetően van egy olyan tendencia, hogy egyre inkább csak annak van értéke, amit bizonyos körök hirdetnek, sulykolnak, kirakatba állítanak vagy nap, mint nap napirenden tartanak. Ez egy nagyon drága tevékenység, de végül a szinte megszállottakká tett fogyasztok, kifizetik, tehát nekik megéri.
Mi a helyzet velünk?
A takarító ember 100 éve még cseléd volt, 200 éve pedig jobbágy vagy rabszolga. Ma lehetne már szakember is, de egyelőre ezzel a lehetőséggel nem sokan akarnak élni, vagy egyszerűen nem tudatosodik bennük, hogy nem elég jónak lenni, annak is kell látszani!
Látszunk-e egyáltalán?
Korlátozott eszköztár áll a rendelkezésünkre, és bárki, bármit is gondol, vannak lehetőségeink. Nyilván a lehetőség adott, de azért tenni is kell valamit. Az EXPLAIN értelmező szótár applikáció egy ilyen lehetőség. Nemzetközi projekt, végtelen tudás a zsebben és ennek egy kiterjesztése a KI, KICSODA SZEKTORBAN vagyis, egy olyan szakmai adatbázis, amin keresztül leinformálható a takarító személy. A nemzetközi példák, úgy néznek ki, hogy aki nem leinformálható, az nem is foglalkoztatható a bizalmi szektorokban. A briteknél például az ajánló lével mai napig elengedhetetlen kelléke a munkaerő-felvételnek.
Mit tud a rendszer?
Ha valaki jelentkezik a rendszerbe, eldöntheti, hogy egy évre vagy akár 5 évre regisztrálja magát és megadja az alapvető adatait illetve egy rövid leírást önmagáról. A rendszer képes kezelni egy linket is, ami aztán ráirányíthat egy saját honlapra, vagy blogra, vlogra. Ezen felül a neve mellékerülhet egy kód, ami azt jelzi, hogy milyen szakmai szinten van és a rendszerben e szerint is kereshető.
A jövő személyi minősítése
Nagy valószínűséggel előbb vagy utóbb nálunk is bevezetésre kerül a bértarifa rendszer, ami már Nyugat-Európában működik és ennek mindenképpen fontos eleme lesz az, hogy a felelős szakmai vezetők miképpen minősítik a dolgozók kompetenciáját. A személynek pedig az lesz az alapvető érdeke, hogy ez a minősítés lehetőség szerint egységes legyen szektor szinten. Tehát a rendszert ki kell érlelni, hogy amikor eljön a szabályozás ideje, mindez ne érjen váratlanul.
Tehát a legújabb projekt, hogy adjunk magunkról hírt, engedjük magunkat leinformálni. kezdjük meg a karrierünk és szakmai integritásunk tudatos építését!