KÉNYSZERhelyzet, helyzetKÉP, KÉPtelenség
A takarító szektornak, legalábbis Magyarországon fogalma sincs, hogy mit kéne tennie. Halvány elképzelése sincs arról, hogy mit tehetne, vagy mire lenne képes. Ezt tetézi még az a helyzet is ami, még ennél is rosszabb, hogy sem a társadalom, sem a nagypolitika nem számol vele.
Egy mondatban: a helyzet rendkívül nehéznek látszik és minden stratégia, az is, ami nem működik csak szőrmentén próbálja a helyzetet kezelni. Pedig ez a kép az soha nem volt szép és most ráadásul össze is gyürködött egy kicsit!
Nem akarok pesszimista lenni, és alapjaiban nem is vagyok, viszont reálisan kell látni azt, hogy bármilyen remény is lenne azzal kapcsolatban, hogy valamilyen központi intézkedés kihúzna a csávából, az nincs és nem is lesz!
Ennek több oka van, de leginkább az a 30 év, amikor sokan azt gondolták, hogy a vállalkozói lét csak azt jelenti, hogy azt csinálok, amit akarok. Ha pedig sok pénzem van, akkor még annál többet is! Tulajdonképpen bármit, bármikor és büntetlenül.
Pedig ez most nagy lehetőség lehetett volna, de elpuskáztuk. Az okok egyértelműek nem kell ide most leírnom, mindenki pontosan tudja, hogy az elmúlt 30 év mit hozott, mit kínált és ki mennyire élt vele. Erre rakodott még egy különleges politikai helyzet is és ezzel párhuzamosan egy egészen sajátos piaci szerkezet. Ez így együtt pedig egy fenntarthatatlan és ugyanakkor mégis kemény kényszerek, napi erőszakok mentén stabilnak látszó ökoszisztéma. Ami soha nem látott változásokon fog átmenni a következő egy-két hónapban.
Ne legyünk meglepődve
A takarító szektor sajnos az, ami és nem sokkal több, mint 40 évvel ezelőtt. Iszonyat módón van lemaradva önmagához képest is, de aztán a világviszonylattól meg pláne. Egy szóval gyengék vagyunk, mint az őszi légy tavasszal. Nincs igazi érdekképviselet, nincs szakmaközi kommunikáció, belső szakmai elismerés, külső aztán meg végképpen nincs. Nincs szakszervezet. Nincs semmi. Az egyetlen, ami van, és amiért ez az egész cirkusz még működik, az, hogy vannak lelkes, értelmes emberek és kurv@ nagy kényszerhelyzetek, amiért nem hagyják az egészet a fr@ncba. Tovább nem megyek, mert úriember vagyok.
Minimális szakmai munka folyik, pedig csak egy egészséges szabályozás menthetne meg. A visszajelzések azt mutatják, hogy a szakma megosztott, és csak egy kis része vágyik újabb kihívásokra, aminek aztán meg kéne felelni, különben nem takaríthatna, sem vállalkozóként, sem takarítóként. Ettől nehéz ez a helyzete, mert már pontosan látszik, hogy hol húzódnának a szakmai/adminisztratív szintek, de a szubjektív megítélések miatt (különösen az önértékelés területén), nem tud kialakulni értelmes, reális és konstruktív párbeszéd.
A visszajelzések azt mutatják, hogy egy különleges, a technikai lehetőségeket maximálisan kihasználó online konferenciára van most szükség. Ugyanakkor nem mindenkinek a fejében van még megérve az az igény, hogy igazából is kéne, hogy legyen az eredmény. Túl az egyéni a felismeréseken a szakma játékszabályait kéne lefektetni. Ez egy évekig elhúzódó folyamat, aminek vannak szakmai részei és van törvényalkotási része. Az előző meg kell, hogy előzze az utóbbit. Az én vízióm az, hogy jó szabályozás csak akkor születhet, ha minden olyan játékszabályt, ami még a mi szintünk, azt a szakma meglépi önszabályozásban. Ami aztán majd okoz felismerést az államigazgatásban, addig semmi jóban ne reménykedjünk.
Most lehet, hogy úgy látszik, az az igényünk, hogy a vélt demokráciát valamiféle diktatórikus módszerekkel kéne bevezetni, miközben erőteljesen hiszünk a szerzett előjogokban és nem adnánk fel semmi olyan pozíciót, amit ugyan nem fenntartható módon birtoklunk, de ez nekünk most kedvező.
Ez lehet, hogy egy Kelet európai probléma, aki ma hatalomban, döntéshelyzetben van az a 60-as években született és egy különleges és tudathasadásos világban szocializálódott. Aztán élete delén rájött, hogy a világ nem az, amit addig megérteni vélt. Minden értékét, vagy annak látszó meggyőződését nem tudta sutba dobni, az újakból pedig nem mindegyiket értette vagy értette Ö, csak nem tudta elfogadni. Ezért azt a fejében egy különleges rend vagy éppen rendnek látszó káosz van -nézőpont kérdése - ami aztán alapjaiban meghatározza a rövid-, közép- és hosszú távú döntéseit.
Ez a sajátos gondolkodás vagy előre viszi öt egy új ismeretlen és minden szempontból más világba, ami néha vagy gyakran évezredes szabályokat rúg fel és konfliktusokat generál, ugyanakkor valójában ott folytatja, ahol a második világháború kitört, van olyan is, aki ott ahol az első. Vagy visszaviszi valamilyen nosztalgikus idealista, forradalmi vagy éppen merev paternalista ködbe.
Tehát a mi evolúciónkból kieset akár 100 év is. Nyugati kollégáink ez alatt újraépítették a szakmát és az egyszeri cselédből Műemlék-, homlokzat és épülettisztító szakember lett. A szakma mester és mérnöki, menedzseri szintre jutott a szabályozások pedig olyan piacvédelmet alakítottak ki, hogy aligha lehet arról szó, hogy a szolgáltatások szabad áramlása megvalósuljon keletről nyugat felé.
Tudom, ezt az anyagot a nagy cégek vezetői, még székbe kötözve sem olvasnák el ezeket a sorokat, nem hisznek abban, az érték abszolút, mert a világ, amiben felnőttek, olyan volt, hogy csak pillanatnyilag és csak relatíve kellet, hogy valami jó legyen, aztán majd meglátjuk. Az etika, pedig soha nem volt kulcskérdés. Jókor, jó időben ez a mottó.
Igen, tudom sok ez már egy blognak, de kikívánkozott belőlem. Ha hozzáfűzni valód van, itt megteheted. Most ez a helyzet azért is érdekes, mert megynitottam a lehetőséget, hogy miután a saját kommentjeidet megtetted, megnézhesd, hogy ki mit mondott eddig, az utobbi cikkek kapcsán! Tehát azt gondolom, az igazi párbeszéd csak most kezdödik.