Az állatok hoznak döntéseket. Ezeket érzéseik és ösztöneik szerint hozzák. Az emberek ezzel szemben gondolkodnak, de soha nem a döntéseik előtt. Az ideológiák pedig akkor születnek, amikor valaki meg akarja indokolni a sehova nem vezető döntéseit. Szóval az ember is, alapvetően zsigerből dönt.

Másik fontos szempont az a bizonyos komfort zóna. Jó oda begubózni és onnan csak akkor előjönni, ha már nagy a kényszer, vagyis ha már eléggé fáj…

A megrendelők ma már egyre inkább abban versenyeztetik a takarító cégeket, hogy ki tud olcsóbban foglalkoztatni takarítószemélyzetet. Ez egyelőre rövidtávon működik, mert a takarító szektor folyamatosan és lelkesen keresi a még éppen legálisnak tekinthető vagy úgynevezett határeset megoldásokat. Ez természetesen egyáltalán nem teszi vonzóvá a szakmát a munkavállalók szemében. Viszont a takarító szektor 30 évig bátran építhetett arra, hogy a társadalomban mindig van egy olyan réteg, aki olyan élethelyzetben van tartósan vagy átmenetileg, hogy elfogadja a kompromisszumokat és beáll takarítónak.

Az utóbbi 10 évben aztán sok minden elkezdett változni és mára már a társadalom és ezzel együtt a munkaerőpiac jelentősen átalakult. Még nem érkeztünk meg a Kánaánba, de tisztán látszik, hogy ez a bizonyos kompromisszumra hajlandó réteg jelentősen elvékonyodott és képességeiben is gyengült. Vagyis abba a bizonyos élethelyzetbe egyre kevesebb jó képességű ember kerül, mert a gazdaság már elég fejlett és valós alternatívákat kínál.

A helyzet tehát az, hogy miközben a takarító szektornak lennének növekedési lehetőségei, mert a növekednek a takarítandó területek és ezzel egy időben növekszik a tisztaság iránti igényesség is, ennek durván gátat szab az, hogy a cégek nem tudnak jó és vonzó szolgáltatásokkal a piacra lépni, mert ehhez nincs megfelelő személyzetük. Hiába érhető el a legfejlettebb technika és technológia óriási hiány van a megfelelő műszaki/technikai érzékkel megáldott, jó szolgáltatói attitűddel rendelkező és fizikai munkát vállaló munkavállalókból.

Egy olyan társadalomban, ahol kevés a bevándorló csak az a réteg marad erre, akik relatíve kiszolgáltatottak és ez a réteg egyre vékonyabb. Vagyis egyre inkább olyanok alkotják ezt a réteget, akik alig rendelkeznek hasznos képeségekkel, amiket eladhatnak a munkaerőpiacon. Kérdés, hogy a takarítószektor hogy ítéli meg ezt a leépülést és mikor döbben rá arra, hogy a korszerű technológiát már nem bízhatja erre a rétegre, vagyis mikor jön el az a pont, amikor már nem lesz olyan munkavállaló, aki képes lesz teljesíteni a megrendelő igényeit?  

Nyilván a másik oldal, a megrendelők is elgondolkodhatnak, hogy engednek igényeikből vagy növelik a költségvetést. A probléma azonban az, hogy az előbbiekben felvázolt helyzet miatt a költségvetés emelése rövidtávon még nem hozna semmilyen eredményt. Így ez nem más, mint egy jókora gordiuszi csomó!

Van azonban egy harmadik probléma is. Ez pedig az, hogy vannak évtizedes reflexek, amiket nagyon nehéz elhagyni és ezen nem segít se az értelem, sem a logika. Nézzünk ezekből néhányat a teljesség igénye nélkül:

1. A takarítás cseléd munka, az ember ezt jókedvében nem vállalja csak akkor, ha az élet rákényszeríti
2. A takarító vállalkozók mindig visszaélnek a kiszolgáltatott emberek helyzetével
3. A takarítás nem igényel semmilyen különösebb szakértelmet, azt bárki el kell, hogy tudja végezni, ha otthon megfelelő nevelést kapott (ez alól természetesen kivételt képeznek a polgári és arisztokrata rétegek…)
4. A takarítást nem kell tervezni, azt meg kell csinálni.

…és még sorolhatnánk, azonban a nagy kérdés az, hogy miként lehetne ezen változtatni? Ezen belül pedig, mindenek előtt a kulcskérdés az, hogy mi adna reményt arra, hogy a dolog egyáltalán megváltoztatható vagy minden olyan mélyen van kódolva a társadalomban, hogy ez egyszer és mindenkorra így marad?