Ja, hogy mi ez az ISZÉ? Igény, Szakszerűség, Élmény! Ezen talán el lehet gondolkodni egy kicsit. Mert az igény, az, ami mindent vezérel.

A rendszer, ami jelenleg működik, a takarítás minden terület egy kalap alá veszi. Természetesen vannak kivételek, van, ahol elkülönül a nagytakarítás vagy az ugynevezett műszaki takarítás. Azonban összességében, ha a végrehajtó állomány szemszögéből nézzük, akkor a takarító, mint olyan egyrészt nem szakember, másrészt nincs előtte semmilyen fejlődési/minősülési perspektíva. Ezért teljesen reális számára, hogy a fejlődés ezen a területen nem meghatározó, sőt nincs is jelentősége. Egy mondatban összefoglalva a szektor szereplői igénytelenek. Érdekes helyzet, hogy egy igénytelen szektor egy igényes piacon miért tud túlélni. A válasz egyszerű, a keresleti piac csak a felületes szemlélő által látszik igényesnek, alapjában véve igénytelen és kompromisszum kész, a tisztaság alig csak pár helyen kiemelt jelentőségű.

Ezért a szektor előtt két választás van: fejleszti a piacot és magát, majd hosszútávon pénzt keres. Vagy alkalmazkodik, és rövidtávon keres pénzt. Nyilván vannak, akik teszik magukat és vannak, akik ezt nyíltan felvállalják, a piac nagy része azonban el sem gondolkodik a választási lehetőségein.

Mindezeknek megfelelően a fejlesztés vonatkozásában még az, az minimális lehetőség sem működik, ami működhetne. A társadalmi elismerés pozitív irányba való fejlődésének a legnagyobb megakadályozói maguk a takarító cégvezetők, akik nem fizetik meg a szakmunkás bért a szakmunkás takarítóknak!

Persze a probléma nem ilyen egyszerű, mert sok szakmunkás nincs a helyzet magaslatán, aztán meg a cégben sincsenek megfelelő eszközök és szakmaiság úgy általában, tehát ha lenne is megfelelő tudása egy szakmunkásnak, ha egyedül van, nem sok vizet tudna zavarni. Ugyanakkor azt is be kell látni, hogy a jelen lévő problémák sokaságának nem az a természetük, hogy egyszerre lehetne őket megoldani. Lépésről lépésre kell haladni és úgy kell felszámolni, a rettenetes káoszt.

A másik megközelítés miszerint, hogy „a megrendelők nem akarják megfizetni a szakmunkás bért” ez egy borzasztó korlátolt álláspont. Nyilván a vevőt nem érdekli a kivitelezés költsége, a vevő az eredményt veszi meg. Az a cégvezető, aki azt gondolja, hogy képzetlen emberekkel jobb minőséget ér el, mint képzettekkel, azzal más baj is van. Persze a minőség egy dolog, de mindez mibe kerül? Hát én egyértelműen ki tudom jelenteni, elég nagy tapasztalatom van ebben, hogy képzett emberekkel, sokkal hatékonyabban lehet dolgozni. Akkor mit nem fizet meg a vevő? Ez egy nagyon rossz duma.

Ja, nyilván az reális helyzet, hogy a „rabszolga-kereskedő” cégvezető fejébe nehezen fér be, hogy szakmai vezetés is kellene, mert a vak vezet világtalant állapotból, qrv@ nehéz átlépni egy magasabb szakmai szintre. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy egyszerre kell széles fronton és több területet fejleszteni: a végrehajtó állomány, a szakmai vezetést és a cég ilyen irányú szakmai rendszerét és kultúráját.

Hagyjuk ezt a témát egyelőre nyitva és lépjünk egyet előre!

Egy cég haszna, a forgalom egy kis százaléka. A legtöbb cég felületes elképzelése a piacról az, hogy ezt a forgalmat kell növelni minden áron. Pedig ez nem pontosan így van, legalábbis a takarító szektor jól működő részében nem. Itt sokkal fontosabb kérdés, a vevő elégedettségének és ezzel egy időben a hatékonyság fokozásának kérdésköre. A minőséget meg kell valósítani az nem kérdés, a kérdés csak az, hogy milyen áron valósítom meg.

A bekerülési ár pedig akkor lesz alacsony, ha az ember kezébe megfelelő eszközöket, kezelőszereket adok és a szakember ezeket megfelelő tudással/készséggel úgy tudja kezelni, hogy azt öröm nézni. Na, ekkor lehet eljutni, idővel a lehet leghatékonyabb szintre. Nyilván ezt fékezi, ha az ember kilép és újat kell betanítani, különösen, ha az új ember semmiféle szakmai tudással, sőt egyenesen technológiai fegyelem hibás, beidéződésekkel jön. Itt szálnak el a költségek.

A nagy kérdés tehát az, hogy mivel kezdem? Richard Branson szerint nem a vevő elégedettsége az első, hanem az alkalmazottaké és szerinte az elégedett alkalmazott majd gondot fordít a vevőre. Ilyen értelemben, ahol a költségek nagy része bér nagy kérdés az is, hogy ki hatékonyabb az elégedett vagy az elégedetlen alkalmazott?

Az „Achilles” pont

A káosz felszámolásához kell egy biztos pont, mert különben a tárgyvihar téged is elkap, ledönt és megsemmisít, mielőtt bármit léphetnél. A biztos pont az a rendszer, ami igazságosan megmondja a tutit.

Ez a belső személyi minősítés! Ugyanakkor, ha a személyzet nincs felkészülve egymás objektív megítélésére, akkor ez egyben a rendszer gyenge és ugyanakkor egyben halálos pontja. Tehát akkor mivel kell kezdeni? Megfelelő rendszert kell építeni és megfelelő alkalmazási gyakorlatot kell kialítani. Ez ma nem szokásos eljárás, ezért nagyon idegennek tűnhet, pedig nem ismert más eredményes és semmilyen kényszert nem alkalmazó út. Hangsúly az utobbin!

A legjobb motiváció a pénz!

Ez alapjaiban sem igaz, de a magyar helyzetben kiváló manipulációs eszköz, de motiváció semmiképpen. Miért?

Mert a közelmúltig a takarító „röghöz kötött” volt és igazából ez sokkolja a cégvezetőket, hogy most már nem így van. Miközben sehol, semelyik takarító cégnél (tisztelet a kivételnek) nem fizetnek szakemberi béreket a dolgozók elkezdtek keresgélni. A fluktuáció pedig egekbe szökött. Mivel azonban a dolgozók számára nincs objektív visszaigazolás, azt gondolhatják magukról, hogy szakemberek és többet érdemelnek. Mindenki félreérti a helyzetet és ez így nem csak süketek párbeszéde, hanem némák ordítozása is.

A megközelítéssel van a baj. Az emberek belső motivációjukat tekintve különböző szinteken mennek át és valóban van egy olyan szint is, ahol a pénz a fontos, de se alatta, sem felette nem az. Itt a lényeg. A Mashlow piramis rendben van, az önmagában helyes, de a motivációnak csak egyik dimenzióját mutatja. Van egy másik dimenzió is és ez a cselekvőkészség. A szolgáltatásvezető könnyben több oldalt is szántam rá: az elme sebességváltója, cím alatt.

Ne reménykedjünk abban, hogy a helyzet majd magától megoldódik, ide kell egy konkrét stratégia. Holnap küldöm a második rész egészen konkrét példákkal, amit persze honosítani kell, és az sem lesz egyszerű. Amit most erről gondolsz, nyugodtan leírhatod.

Mary-Kate Grant szerint: „a hiteles szakember felépítése a XXI. században már csak egy módon lehetséges, semmiről nem beszél, csak amiről már előzőleg írt és publikált. Ennek a fordítottja is igaz, ha még nem publikáltál a témában, ne beszélj róla légy szíves! Az írás ugyanis más féle gondolkodást tesz lehetővé, mint az ábrándozás, vagy a beszélgetés, netán a Brainstorming. Nem állítom, hogy ezekre nincs szükségünk, csak azt állítom, hogy stabil szakmai álláspontot csak olyanról állíts beszédben, amiről már oldalakat írtál, mélyen elemezted a témát és adott esetben lektoráltattad is. Minden más az ötlet kategóriája, akkor jónak tűnik, de később kiderülhet, hogy borzasztó taktikának bizonyult.”