Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több mint 600 bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

Idén az utolsó bejegyzés

Idén az utolsó bejegyzés
2017.12.31.

Vége egy újabb évnek és itt az ideje a számvetésnek is. Természetesen nem csak a múlt feldolgozása fontos, hanem a jövő megtervezése is. Az idei évkezdés nem igazán volt sikeres, sőt majdnem semmilyen nem lett, bízom benne, hogy jövőre ezt százszorosan bepótoljuk.

Célok

2018 A tudás éve.

Az emberi erőforrás olyan szintű fejlesztése és egyben ennek olyan eredményes menedzselése, hogy a személyzet képes legyen olyan szintű értéket teremteni, amiből a mindenkori jogszabályok mellett egy személyi fejlődést és új élményeket garantáló juttatásrendszer valósítható meg.

Mit teszek én ennek érdekében?

Azt hiszem, hogy talán az első legfontosabb lépés, hogy ezt a célt megfogalmaztam. A második, hogy ezzel kapcsolatban, majd tudatosan rá is kérdezek év közben, hogy ki hol tart ebben.

Alapozzuk meg a dolgokat és nézzük mi történt 2017-ben.

Január és február mondjuk úgy, hogy egy intenzív önismereti tréning volt, a halál szájában. Utóbbi tényleg nem túlzás. Január végére már, úgy ahogy lábra tudtam állni és február végére már agyilag is 100%-os voltam. Lehet, hogy kellett is ez a leállás, mert nagyon sok felismerés született.

A március, a tavasszal együtt meghozta az életerőt is és hirtelen elöntöttek az ötletek. Első időszakban igazán nagy probléma az volt, hogy miként szelektáljam őket.

Nézzük a 2018-as terveket

A következő évben némi kis erőforrás és figyelem korrekciót hajtok végre. A TTT-vel kapcsolatban megszűnök tisztítás-technológiai szakmai vezető lenni talán valamiféle tanácsadás még megmarad. A cég fő profilja is változott, nincs is itt már akkora szükség rám. A MATISZ kapcsán maradok elnökségi tag, de a napi operatív munkában már nem veszek részt. MATISZ szakértő is maradok, de a szakértői csapatot sem vezetem szakmailag, ami azt jelenti, hogy ennek a feladatnak szakma fejlesztése sem az én feladatom.

Mi történik ennyi felszabadult energiával?

Tulajdonképpen 100%-ban koncentrálok a nagy célra.

Az emberi erőforrás olyan szintű fejlesztése és egyben ennek olyan eredményes menedzselése, hogy a személyzet képes legyen olyan szintű értéket teremteni, amiből a mindenkori jogszabályok mellett egy személyi fejlődést és új élményeket garantáló juttatásrendszer valósítható meg.

Nézzük mit kínálok ennek elérése érdekében. Mint ahogy a célmegfogalmazásból is látszik, két terület van. Az egyik a kifejezett tisztítás-technológiai szakmai fejlesztés és a másik, pedig a szakirányú menedzsment fejlesztés.

Szakmai fejlesztés

Menedzsment fejlesztés

Bronz fokozatú klubtagság

Ezüst fokozatú klubtagság

Arany fokozatú klubtagság

Platina fokozatú klubtagság

Akadémia program

Gyémánt fokozatú klubtagság

Önképzés mentori segédlettel

Felkészítés a környezetbarát védjegy megszerzésére

Projekt szponzorálás

Intézménytakarító, önjáró (vezetőüléses) felülettisztító gépkezelő vagy tisztítás-technológiai szakmunkás

Tisztítás-technológiai szakmunkás

Szolgáltatásvezető

Felületspecialista

Tisztaságtervező

Minőségmérő

Vissza

Szakanyag megrendelő
















A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!