Hogyan őrizzem meg hosszútávon a megrendelőimet I.?
A szolgáltatói szerződéses viszony olyan, mint egy házasság, vagy éppen azt is lehet mondani, hogy olyan, mint egy barátság. Előbbinek a záloga az őszinteség, utóbbinak pedig a pontos elszámolás. Ezután jön a 10 pontos kulcskérdés: a szakmaiság hol van a skálán?
Az gondolom, hogy manapság Magyarországon, egy kb. 100 - 150 cég kivételével a szakmaiság nincs jelen még nyomokban sem. Ezt azért merem ilyen határozottan kijelenteni, mert 1995-től van rálátásom a takarító cégekre és személyesen ismerek nagyjából 1 500 cégvezetőt, de 600 – 700-nál többel soha nem jutottam semmire, csak beszélgettünk és pocsékoltam az időmet. A szakmaiság alapproblémája pedig az, hogy ezek a cégvezetők nem tartják szakmának a takarítást, a tisztítás-technológia pedig csak egy érdekes szó számukra.
Visszatérve az alapgondolatokra és a két alapfogalomra, ami az őszinteség és a pontos elszámolás, azt mondhatjuk itt a deficit még a szakmaiságnál is nagyobb.
A magyar takarítóipar a rendszerváltás pillanatában egy takarító cégből, egy szövetkezetből és kb. 25 - 30 TSZ melléküzemágból állt. A 90-es évekre ezek a szervezetek gyorsan leépültek és többszörösen is átalakultak annak függvényében, hogy kinek mennyi mozgósítható pénze volt és mit viselt el a gyomra.
Egy dolog azonban tisztán látszott és most ez így utólag egyértelmű is, ezek a szervezeteknek a vezetőinek fogalma sem volt a piacról. Itt csak egy fajta szemlélet uralkodott megszerezni a piacot és aztán majd meglátjuk. 5 – 10 évre senki nem gondolkodott előre, és azért váljuk be a gazdasági és politikai környezet is olyan volt, hogy nem is nagyon lehetett volna.
A 90-es évek sok változást hoztak. Megjelentek a forgalmazó cégek és olyan választékot kínáltak, hogy hypóhoz, lustafához és háztartási sósavhoz szokott takarító csak kapkodta fejét. Megjelentek a nyugati szolgáltató cégek is, de új kultúrát nem hoztak, belesimultak az általános piaci mocsárba. Ekkortájt azért fontos megjegyezni, hogy a legnagyobb cégek sem érték el az 500 millió Forintos árbevételt és a minimálbér egy évtized alatt bruttó 5.000-ről 25.000 nőtt, azonban a takarítóipari termelékenység növekedésé ehhez képest nem, hogy 500%-os nem volt, hanem még egy minőségi alapról sem lehetett beszélni. Amikor 2000-ben elindult a MASTER OF CLEANING kurzus rendesen küzdöttünk még a nyirkos és a nedves elhatárolásával és a felmosás a legtöbb takarítónak az volt, hogy felvizezik a padlót és hagyják megszáradni. Ezen kívül minden egy olyan gazdasági környezetbe játszódott le, ahol az évtized elején még 35%-infláció volt és ez 2000-re 10%-ra mérséklődött.
Így vizsgálva nem volt ez olyan rossz időszak és nem is voltak benne nagy hibák.
Mindez azonban csak a látszat, ebben az időben, igazi vadkapitalizmus dúlt. Az Adóhivatal évekkel volt lemaradva önmagához képest és évtizedekkel a valóságban. A fekete foglalkoztatás, a cégek eltüntetése hétköznapi dolgok voltak. Ebben a helyzeteben a szakmai sztenderdekkel senki nem foglalkozott és bár nagyon sok szakma ebben az időszakban alapozta meg magát, a takarítóipar egy évtizedet késett ezzel. Ugyanis bár a minimálbér 500%-ot nőtt a vállalási árak a alig csak 100%-ot és ez akkor senkit nem aggasztott, ugyanis a 90-es évek elei szolgáltatási díjak (3 – 4 Ft/m2/nap) túlértékeltek voltak és ezért az évtized végére hatalmas konkurencia alakult ki és ennek köszönhetően 2000-re a 8/m2/nap Forint nagyon jó árnak számított.
Azonban az igazi hibát a következő évtizedben követte el a szakma, amikor 2003 – 2008 között a legfontosabb változások közepette az évtized felében nem volt se koncepciója se érdekképviselete és hagyta, hogy bizonyos piaci résztvevők felégessenek mindent, ami az évtized elején létrejött. Ezt majd egy következő cikkben.