Sokak, sok féle módon ítélhetjük meg a helyzetet és túl azon, hogy az állam nem igazán érdekelt sem a létesítménygazdálkodás, sem a takarító szektor szabályozásában, az egyén, a szakember viszont, kell, hogy tegyen valamit, aminek a központjában a saját szakmai és emberi fejlődése van. 

Kétségtelen, hogy ösztönzőleg hatna a régi és új szakemberekre egyaránt, ha az bizonyos, áhított szabályozás megfogalmazna bizonyos minősítési kritériumokat, de ugyanakkor a jelenlegi helyzet legalább megmutatja, hogy ki gondolja komolyan a személyes szakmai működését. Ennek megfelelően tehát, mindenkinek saját magát kell ösztönöznie.

Az év végéig letudjuk az OKJ megszűnéséből adódó feladatokat. Ez abból a szempontból mindenképpen jó, hogy a vezetők és hát a szakemberek is most végiggondolhatják, hogy meddig mennek el. Két lépcsőfok van, aminek most itt az aktualitása. Tehát mennyi van most ebben a három + három hónapban? Egy szakmunkás, vagy még ott lapul egy szolgáltatásvezető is?

Legyünk ezúttal, egoisták!

Rendben, valószínű, hogy a kollektív felismerés egyelőre még nem következik be. Tehát úgy összességében a szakma szereplői nem látják, hogy van néhány meghatározó kérdés, amiben állást kéne foglalni és ennek megfelelően egyszerre lépni. Viszont a személy helyzete ettől függetlenül is bizonytalan és talán az a felismerés megjön, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyeket önmagunk kapcsán kell megtenni.

A takarítói társadalom, jelen pillanatban egy részt el van öregedve, másrészt nagyon alacsony az képzetsége és ezzel együtt az iskolázottsága is. Ami ehhez pedig szorosan hozzá tartozik, hogy a magas képzettség a cégvezetőknél/vállalkozóknál is relatíve alacsony. Tehát érdemes tanulni, mert egyrészt a helyzet ezt megkívánja, másrészt gyorsan lehetne kiemelkedni a tömegből.

A szolgáltatásvezető, valójában egy mester!

Ha valaki ténylegesen végigjárja a szakmát és iskolai végzetségek szerint is leérettségizik, akkor azt mondhatjuk, hogy a szakmailag, a szolgáltatásvezető végzetséggel ténylegesen is csúcsra ér. Persze vannak még ennél magasabb szakmai csúcsok is, de hát kell még cél a következő 5 – 10 vagy 15 évre is, kinek mennyi adatik meg a szakmában.

Tehát szakmailag megállni soha nem lehet, mindig van egy magasabb cél, egy magasabb lehetőség. Szakértővé válni és publikálni, az egy másik ilyen magasság. Ugyanakkor ez egy igen nagy szükség is, hogy a szakemberek pontosan lássák azt, mennyi féle tudományterülete van a szakmának és mennyiféle olyan terület van ahol messze nem sikerült még elmélyülni. Mindez meglapozhat bizonyos szakosodásokat is, ugyanakkor előkészítheti azt, hogy tényleges megértés alapon tegyünk majd javaslatot bizonyos szabályozások irányába.

Kritikus tömeg

Önszerveződés nélkül nincs érdekképviselet!

Ha munkaadói megközelítésből akarjuk a célokat kitűzni, akkor olyan szakmai szövetségre van szükség, ami 1 000 cégvezetőt/vállalkozót tömörít. Ebben természetesen kihívás az országos lefedettség, a demokratikus önszerveződés és nem utolsó sorban a működőképesség és termelőképesség elérése és megtartása. Nagy kihívás, de van rá ismert és bevált módszer, a legnagyobb gát, valójában a szándék hiánya.

Ha mindezt a munkavállalók szempontjából nézzük, az a bizonyos szervezet, ami képes lenne megtestesíteni a kollektív szerződés ellenérdekelt felét, szintén országos lefedettséggel kéne, hogy rendelkezzen és legalább 20 000 tagot számláljon.

Hatékony menedzsment és politikai erőviszonyok

A társadalmi szervezetek, a valódi spontán társadalmi szervezetek sajátos működése, különleges menedzsmentet és törődést igényel. A világban működnek olyan szervezetek, amelyek pontosan azért működnek úgy, hogy be tudják tölteni szerepüket. Ezen a területen van tapasztalat bőven, ugyanakkor szélesebb körben ismeretlenek.

Egy olyan szervezet, függetlenül attól, hogy a munkaadói vagy munkavállalói, amely semmilyen történelmi hagyománnyal nem bír, nincsenek legendái és csak minimális társadalmi alapjai vannak, igen nehéz helyzetben van. Ebben a helyzetben nem hibázhat, és csak biztosra mehet. Ezt a helyzetet pedig még tetézi egy sajátos, diktatúrákban szocializálódott Kelet-közép Európai kulturális örökség is.

A sodródás vagy az útválasztás politikája?

Természetesen sokan gondolhatják és gondolják is, sőt meg vannak győződve, hogy ezek a célok túl meredekek, nem tűzhetőek ki, mert semmiféle, még a leghalványabb remény sincs arra, hogy megvalósuljanak. Sem az elkövetkezendő 5, sem 10 és még a következő 50 évben sem. Természetesen mindez igaz, mert amennyiben ebben az irányba semmilyen terv nem indul, nyilvánvalóan véletlenül nem is jöhet létre és a méhek sem fogják összehordani. A sodródás politikája, tehát reális és kézenfekvő, sőt mondhatni kényelmes is, csak a szakadékon kívül nem vezet sehova.

A másik nagy probléma, hogy akik viszont azt gondolják, hogy mégiscsak el kéne kezdeni építkezni, azok elég rendesen megoszlanak. Itt minimum kettő vagy három tábor van és azon belül is vannak még csoportosulások, ami aztán kioltják egymást. Eddig legalábbis ez történt.

Ha mélyére nézünk a helyzetnek, akkor törésvonalak alapvetően ott húzódnak, hogy a munkaadói csoportok szükségesnek látják-e a szakszervezeteket vagy nem, ugyanakkor a szakszervezetek létrejöttének egyelőre nem nagy a valószínűsége, ugyanakkor van egy olyan csoportosulás is, akik sajátosan vad keleti megközelítésben a munkaadói és munkavállalói érdekek képviseletét egy szervezetben látja reálisnak, mint egy XXI. századi, a mai kor minden vívmányát magában hordozó céhben.

Utóbbinak, aztán sok féle olvasata lehet és mindez vegyülhet egyes cégek érdekeivel is. Van, aki mindezt demokratikus keretek között látja és van, aki csak abban hisz, hogy mindezt keménykézzel kell irányítani. Ugyanakkor ennek működésének és termelési prioritásinak megértése sem biztos, hogy mindenki számára egyszerű. Ebben az esetben a termelés alatt a szabályozások és összefüggésrendszerek megalkotását kell érteni.

Természetesen a döntés mindig nehéz, de döntés nélkül csak sodródás van.