Az sem látszott, hogy mindezt ki gondolja komolyan és ki nem. Persze, ha kritikusak és realisták vagyunk, még mindig csak az út elején járunk, és még nem lehetünk felhőtlenül boldogak, de azért ettől függetlenül ez még egy valódi európai sikersztori. Különösen Kelet-Közép-Európa vonatkozásban.

Az akkori határozatot tett követte és egy évvel később már rendelkeztünk oktatható tematikával, továbbá szakmai és vizsgakövetelményekkel. Az államigazgatás malmai lassan őröltek, de 1999-ben már elindult az első gépi takarító munkaügyi képzés és 2000-ben pedig a piaci alapú KonfirMATISZ program és ezzel a szellem tényleg kiszabadult a palackból. Az 1500 fő alapképzése és 60 fő mesterszintű képzése pedig jó alapnak látszott a szakképzett szint beindításához.

2005 volt az áttörés éve, kialakult a kezdetleges rendszer és megkezdődött az államilag elismert képzés. Az idevezető úton sokan beleszólhattak a folyamatba, sokan nem is értették, hogy mire megy ki a játék, de elindult a fejlődés. Az első gyerekbetegségeket 2007-ben javítottuk és addig, míg a takarító cégek részéről töretlen volt az érdeklődés az egész rendszer rendkívül egészségesen fejlődő dolognak látszott. Ekkor indult el a szakképzés a strukturálás útján is, és ekkor jelent meg a takarítógép kezelő, mint részszakképesítés. Ekkor azért lényegesen javult a vizsgarendszer is és összességben optimizmusra adott okot. Ennek a rendszernek voltak elvi hibái, de hát a kompromisszumok mindig is jelen voltak a képzésfejlesztésben.

A képzésben az állam is látott fantáziát és bár csak munkanélküliek képzésében vett részt, mindez összességében a szakma fejlődését szolgálta. A tanfolyamokat állami vizsgák követték, ahol központi írásbeli tételekre volt szükség, gyakorlati tételeket kellet lektorálni és hozzáértő vizsgabizottságokat kellett felállítani. A háttérmunkák során sokan kerültek kapcsolatba a rendszerrel és sokan látták be, hogy a takarítás nem is olyan egyszerű, mint ahogy az kívülről látszik.

2011-ben nagy és éles váltás lépett életbe a szakmai és vizsgakövetelmények fejlesztésével. Ezzel egy időben a szakképesítés neve is változott, Tisztítás-technológiai szakmunkás lett és megjelent a rendszerben a Szolgálatvezető is, mint ráépülés. Sajnos az új név még nem hozta magával automatikusan a képzés általános minőségjavulását, de valami elindult, csak aztán ezt az ívet be is zárta a 2013-as módosítás, mint derült égből a villámcsapás. Ekkor eltörlésre került az ígéretesnek látszó szolgálatvezető, pedig több mint 50 hallgató volt ezen a szinten. A szakmunkás szint 4 modulos lett, bevezetésre került az idegen nyelvi modul és a maximum 600 óra helyett bevezetésre került a minimum 480 óra (maximum 740 óra). Ez utóbbi tulajdonképpen kinyírta a piaci képzést, mert a cégvezetők egyik ámulatból estek a másikba és belemerevedtek egy elég tartós döntésképtelenségbe.

Ettől függetlenül vagy éppen emiatt a 2014-es év sok fejlesztéssel és sok képzéssel telt. A Tisztítás-technológiai Tudományok Intézete jelenleg két engedélyezett programmal rendelkezik, az egyik 500 órás, a másik pedig az alacsonyabb bemeneti szint kompenzálása érdekében, egy speciális felzárkóztatóval kiegészítve 640 órás. Ezen programok kapcsán megfelelő tapasztalatokat is gyűjtöttünk: az 500 órás képzésben egy kicsit több mint 1 200 hallgatót képeztünk 2014 során, míg a 640 óráson, már az idén majdnem 300-at. Ezeken kívül sokféle tréninget tartunk és egyik fontos tevékenységünknek tartjuk a szintfelmérést is. Itt tartunk most.

Milyen további változások várhatóak?

A Tisztítás-technológiai szakmunkás szakmai és vizsgakövetelményei napirenden vannak. A munka a BKIK kezdeményezésére indult és a MATISZ is bekapcsolódott és itt már nem csak az OKJ van terítéken, hanem a teljes életpálya modell is.

Ez azt jelenti, hogy mivel már nem csak az OKJ az egyetlen állami szabályozás a szakképzés vonatkozásában, fontos figyelembe venni, hogy lehetséges elismertetni más képzéseket is, és azok az MKIK hatáskörében, egy úgynevezett B képzési körben kerülnek elfogadásra. Ez egy nagyon fontos szempont, mert a kisebb horderejű változásokat gyorsabban és egyszerűbben lehet elvégezni, és ha azok beválnak, akkor egy egyszerűbb folyamat során átemelődhetnek az OKJ-ba is. Ilyen államilag elismert kimenet lesz a Tisztítás-technológiai szakmunkásra épülő Szolgáltatásvezető, aminek a követelményrendszere már elfogadott és hamarosan indulhatnak a képzések is. A szakmunkás szint alatt viszont elkezdődhet újra egy strukturálódás, abban a pillanatban, ha eldől, hogy a szakmunkás szint pontosan hol helyezkedjen el.

Másik fontos kérdés, hogy a piac a zöldülés irányába alakul át. Ez ma már nem csak egyszerűen az, hogy holnaptól ökocímkés termékeket kezdek el használni, hanem az is, hogy milyen technológiákat alkalmazok és az embereim mennyire képesek azokat megfelelően végrehajtani.

Mit tegyen most egy takarítócég vezető?

A legfontosabb, amit tehet az, hogy tesz valamit. Vagyis kilépve a döntésképtelenségből a szakképzés mindkét dimenzióját elkezdi vizsgálni. Mert a szakképzés tudáskérdés és végzettség igazolás egyszerre. Eddig mindenki ennek a végzettségi oldalát látta elsősorban, most azonban, ha hatékony akar lenni abban, hogy milyen ráfordításokkal, mennyi igazoltan képzett embere lesz, nagyon előtérbe kerül a tudáselem és a tudás struktúrája is (szakmai szintek). Vagyis mi az, amit tud az ember és mi az, amit még tudnia kell, hogy sikeresen vizsgázhasson. Itt jön be majd a jelentősége annak, hogy egy nagy lépcsőfokot kell megugrani vagy több aprót. Ezért aztán rendkívül fontos, hogy hol húzódnak a szinthatárok.

Tulajdonképpen most jött el az idő, hogy a cégvezetők magukba nézzenek és megvizsgálják, hogy nyújtanak-e valódi szakmaiságot vagy nem. Utóbbi esetében pedig reális a megrendelők attitűdje, miszerint nem látnak hozzáadott értéket, ergo nem is akarják a semmit megfizetni. Itt nem arról van szó, hogy szembenézünk az igazsággal és aztán hangosan zokogva hamut szórunk a fejünkre, hanem nézzük meg és egyelőre tudják meg maguk, mi az a szakmai szint, amin az embereik állnak. Sajnos vagy szerencsére mindenkinek fejlődni kell, mert aki nem fejlődik, az leépül.

Miért jó ez?

Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy mindent tökéletesen tudnak. Vannak olyanok is, akik tényleg tudják, és persze vannak olyanok is, akik csak azt hiszik. Ezért aztán izgalmas lehet ezt pontosan felmérni, olyanok által, akiknek több ezerszeres képzési tapasztalatuk van. Végső soron lesz egy tiszta kép, ami nem csak diagnózis, hanem a felmérés természetéből adódóan egy dokumentált terápia is. Ennek jelentősége nem csak az igazság megismerésében van, hanem abban is, hogy a cég meg tudja azt határozni, hogy végül is mennyire igaz, amit a menedzsment gondol, vagy nem gondol a saját állományról.

A szintfelmérés tulajdonképpen ugyanaz, mint egy szakmunkásvizsga, csak egy kicsit keményebb, viszont konkrét visszaigazolást ad az elért szintről. A szintfelmérés 4 elméleti és 1 gyakorlati vizsgából áll. A szintfelmérésnek még marketing értéke is lehet, amennyiben a cég erre komolyan felkészül, ugyanis ha az itt elért eredmény 90% feletti, akkor az adott személy mentesül a modulzáró költsége és tortúrája alól. Ez azért publikálható helyzet, különösen, ha a cég állományának nagyobb része képes erre. Aki viszont ennél gyengébb eredményt ér el, az tudja, miben erősítsen és egy bizonyos idő után újra próbálkozhat. A felkészülésnek rengeteg módja van: szakirodalom, munkafüzetek, tannapok, központi tréning, belső képzés, nyílt napok, továbbképzések, stb.

Mi az a modulzáró?

A modulzáró egy olyan vizsga, amelyet mind a négy hatályos modulból (Foglalkoztatás1, Foglakoztatás2, MEB, Tisztítás-technológia) le kell tenni és ez a feltétele a szakmunkás vizsgára való bocsájtásnak.

A rendszer logikája

Tanfolyamok és tréningek vannak, mindenki úgy tanul, ahogy akar. Van, akinek csak a tanfolyamon megy és van, akinek távképzésben vagy autodidakta módon is. A szakmai és vizsgakövetelmény nem írja elő, hogy aki szakvizsgát akar tenni, az miképpen tanuljon. Csak az a lényeg, hogy tudjon. Ezért aztán annak az iskolának, aki vizsgára jelenti a személyt, egy kötelezettsége van, hogy ellenőrizze le, eléri-e az egyén a szükséges szintet. Persze elsőre azt gondolhatnánk, mi érdeke van egy iskolának abban, hogy valaki tanfolyam nélkül vizsgázzon. Ha azonban mélyebbre nézünk, a rendszerben felfedezhetőek az érdekek. Például a továbbképzésnek máris szereztünk egy embert, aki hálás, hogy azzal kapcsolatban, amit már tud, nem kell unatkoznia egy felesleges tanfolyamon és haladhat gyorsabban a ranglétrán.

Na de azért ne veszítsük el a fonalat

A szintfelmérő szerepe nem az, hogy valaki rossz szájízzel távozzon, hanem az, hogy tudja meg, miben van hiánya, ha pedig az derül ki, hogy minimális ez a hiány (10%), akkor az Intézet egy bónusszal jutalmazza őt és máris letudottnak érezheti a modulzárót, vagyis kész a szakvizsgára. Ha ez nem így történt, mert a tudása még nem elégséges, akkor viszont pontosan tudja majd, hogy miben szenved hiányt. Nagyon fontos, hogy a szakmában tevékenykedők önállóan is részt vehetnek a havonta/kéthavonta szervezett szintfelmérőkön, sőt, hiszen így kapnak egy tiszta képet arról, hogy jelenleg hol állnak.

Mit várunk a rendszertől?

A takarítási szolgáltatás egy nagyon alacsony hozzáadott értékű szolgáltatás. A piac is nehéz, a cégek sem pozícionálják magukat megfelelően és minimális profitból pedig nem tudnak fejleszteni. Késő bánat azt mondani, hogy bezzeg a 2000-es évek elején a profitot ide kellett volna költeni, az a vonat már elment. Most tehát klasszikus értelemben be kell ruházni.

Ha viszont a cégekben megjelenik a tudás minden szinten, akkor javul a hozzáadott érték, és az is egyfajta tudás, hogy ezt miképpen ismertetem el a megrendelővel. Ezek új tapasztalatok a megrendelőnél is és ez egy rendkívül értékes piaci előny lehet.