Hibák, és ahogy nem látjuk őket
Egy szakterület szabályozása komoly dolog. A visszajelzések szerint sokat szeretnék, hogy legyen szabályozás a takarítóiparban. Na de milyen? Mi van akkor, ha a szakmának mondott nem szakma még nem készült fel semmiféle szabályozásra? Mert, hogy az is tény, hogy mindenki változást akar, de senki ne akar változni.
Milyen helyzet ez?
Ebben a helyzetben izgalmas kérdés, hogy az érdekképviselet konzervatív vagy forradalmár legyen. A takarító cégek rövid távú érdekei szerint konzervatívnak kéne lennie, de eközben mindenki látja, hogy ez nem vállalható, mert a takarító cégek olyan mély szakmai és morális szinten vannak, hogy az nem lehet képviselni. Ezen kívül van egy másik nézőpont is, a munkavállalóké. Ma őket nem képviseli senki és szép lassan kihalnak, eltűnnek. Akkor már késő lesz újragondolni a demokráciát.
Az elkövetett hibák vezettek ide
Sok visszajelzést kaptam, amikor megjelent az a bizonyos hibalista. A visszajelzések egy része kritikus hangnemet ütött meg, és kikérte magának. Olyanok is voltak, akik azt mondták, hogy mindez igaz és sajnos még további hibák is vannak. Ezért aztán most kiegészítem a listát, és még mindig a teljesség igénye nélkül.
- A vállalkozók és cégvezetők hozzáállása a szakmaisághoz nagyon rossz. Kevesen képezték magukat (tisztelet a kivételnek) és szakismereteik felületesek. Ez persze nem tartja őket vissza attól, hogy villogjanak és aztán ilyenkor a hozzáértő átlát rajtuk. Ennek kárai felbecsülhetetlenek. Az igazi nagy gond, hogy nem csak saját képzésükben nem érdekeltek, hanem mást sem hagynak fejlődni.
- Ebből adódóan a beosztottak szakmai fejlődése nem, hogy nem meredek, hanem negatív előjelű. Nincs semmilyen kényszer arra vonatkozóan, hogy valaki valamilyen szakmai szintet el kell, hogy érjen.
- Ennek megfelelően a szolgáltatásokat nem tudják pontosan tervezni, teljesíthetetlen ajánlatokat adnak, amibe belerokkan a végrehajtó állomány és a középvezetők.
- A mindennapokra a kézi vezérlés jellemző, nincsenek munkatervek és az egyéni munkalapok és értelemszerűen ebben a helyzetben nem lehet egyéni értékelés és teljesítménybérezés sem. Mivel a jókat nem ösztönzik és a rosszakat nem büntetik, jók leromlanak és a rosszak még rosszabbak lesznek.
- Ezek után öngyilkosság lenne bevezetni egy szakszerű minőségmérést. Azonban a piaci trendek szerint ez elkerülhetetlen.
- A vállalat- és üzletág szintű meggyőződések és szabályozások hiánya, vagyis nincs semmi központi akarat, ami a trendeket megfordítaná. Egyszóval a szakma az elmúlt 30 évben nem volt képes önmagát megszervezni úgy, hogy az üzletág szintjén, legalább a piac háromnegyede által elfogadott legyen.
- Még pontosabban a cégvezetők nem az egészséges és tisztességes verseny kialakításán fáradoztak, hanem folyamatosan keresték azokat a kiskapukat ahol versenyelőnyre tehettek szert, és amikor kiskapuról beszélek, akkor gondolom, hogy mindenki tudja, hogy a legtöbbször valahol a törvénytelenség határán mozgunk. Ami pedig a katasztrófához vezetett, hogy ebben a keresésben semmi nem számított, sem a törvény, sem a szakma, sem az ember.
