Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több száz bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

Helyzetjelntés I.

Helyzetjelntés I.
2020.09.14.

Csak a tisztán látás kedvéért, a Magyar Takarító szektor úgy néz ki, hogy növekvő cégalapítási kedv mellett a piacon egyre kevesebb cég tevékenykedik. Ez két dolgot jelenthet, mármint végletként: vagy kegyetlenül „fiatalodódik” a szektor, vagy az új cégek gyorsan tönkremennek és a piacon nem változik semmi?

Valószínű, hogy az igazság valahol a kettő között van. 2014-ben 273 olyan céget alapítottak, ahol a takarítás elsődleges tevékenységként volt megjelölve és közben ebben az évben 378 cég szűnt meg. Fontos, hogy akkor az év végén több mint 5 000 cég 42 824 főt foglalkoztatott, legalábbis a Nemzeti Cégtár adatai szerint.

A 2015-ös év ennél durvább volt, mert alakult 253 cég, de megszűnt 560. Majd a 2016-os évben továbbra is töretlen vállalkozási kedv mellett alakult 283 cég és megszűnt 481, aminek eredményeképpen a takarítócégek létszáma 5 000 alá esett jócskán, és a foglalkoztatottság is, durván 1 000 fővel.

Az alapítási kedv, az utóbbi években sem hagyott alább, és ugyanakkor a megszűnések is viszont rendre 400 cég fölött vannak és ez alól csak a 2019-es év a kivétel. Így mára ott tartunk, hogy a piacon már csak 4 571 cég tevékenykedik, bár nem tudjuk, hogy ezekből mennyi az alvó cég, az viszont elárulja a statisztika, hogy a foglalkoztatottság is durván visszaesett, mai nap 39 214 fő.

2014 óta megszűnt 2 866 takarító cég és közben persze alakult 1 141, de ennél többet nem tudunk. Valószínű, hogy az újonnan alakult cégek közül a fele nem érte meg a mai napot, de ez egyben azt is jelenti, hogy a régebbi cégek közül majd 2 300 szűnt meg. Az én személyes tapasztalatom az, hogy az utóbbi 6 évben durván 1 000 cég, ami eltűnt a látókörömből.

A piacon tehát nagy áthalkulás zajlik, még ha ezt nem is látja/érzékeli mindenki.

Azt gondolom nagyon eredményes hetet zártunk a tegnap és egy még eredményesebbnek nézünk elébe. A szeptember így fog eltelni, hétről hétre történik majd valami kiemelkedő.  Kezdhetjük azzal, hogy az idén lezárul a ma ismert tisztítás-technológiai szakmunkás és szolgáltatásvezető rendszere, tehát akinek ezek rajta vannak a bakancslistáján, az jobban teszi, ha csipkedi magát.

Jövő héten, szerdán és csütörtökön a MyBridge KFT képzőcég előzetes tudásfelmérést szervez és ez lesz az a pont, ahol eldől, mire leszünk képesek, milyen képzések indulhatnak el az idén és ezzel le is zárul a szakmai képzés első 15 éve.

A jövő, még senki számára nem ismert, csak sejtések vannak. Önmagában nem feltétlenül jelenti azt, hogy rosszabb lesz, de arra fel kell készülni, hogy néhány kiváltság vagy lehetőség elvész a jövőben. Erősen kérdéses, hogy az új rendszerben szerzett képesítéseknek milyen lesz a nemzetközi elismertetése. Nyilvánvalóan ez nem érint majd mindenkit, de nagy jelentősége van.

Másik fontos kérdés, hogy miképpen reagál majd a változásokra a megrendelői szektor. Érdekes lesz, hogy mi lesz a közbeszerzésekben, ahol majd lesz vita bőven és mi lesz a piaci beszerzések kapcsán. Utóbbi esetben nyilván sok féle terület van, ezek között van, ahol számít a képzettség és van ahol, egyáltalán nem.

Harmadik fontos kérdés, hogy a megváltozott helyzetet hogy kezelik majd a cégek egyénileg és, hogy lesz-e valamilyen szektor szintű koncepció. Mert nem tudom mennyire tudatosult, de most a szakma nagyon pengeélen táncol és akár az is előfordulhat, hogy visszazuhanunk a 2005 előtti vagy a 2000 előtti állapotokra.

Tisztán kell látni, hogy a jövőben sokkal több tudatosságra van szükség a cégvezetők részéről. Azt tudjuk, hogy az elmúlt 6 évben létrejött és még működő 7 – 800 takarítócég alig rendelkezik szakmunkásokkal, de megfelelő tudás sincs ezekben a cégekben. Mindezt persze még a cégvezetők nem érzik, de az igazi feketeleves egyszer csak eljön és akkor nagyon keserű lesz.

Izgalmas idők jönnek!

Vissza

Szakanyag megrendelő









A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől












A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!