Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több mint 600 bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

Hátra vagy előre menekülés?

Hátra vagy előre menekülés?
2017.05.03.

Tegnap nem küldtem ki hírlevelet, mert kíváncsi voltam, hogy csak pusztán a FACEBOOK mit „hoz” és ennek kapcsán egészen meglepő tapasztalatokra tettem szert. Felvetődik tehát a kérdés, hol van a bibi?

A FB-n megosztott cikkek utóélete nyilvános

Hát igen, az FB-t lehet szeretni vagy utálni, de ma egy megkerülhetetlen médiahatalom. Nyilán ez is, mint sok minden más megosztja az embereket és sok legenda is kering körülötte. Egy viszont biztos, hogy elég sok embernek ez az alap hírforrás és nem az ilyen olyan érdek mentén manipulált fősodrú média. Ezen embereket elsősorban a barátaik vagy éppen ellenségeik sorsa jobban érdekli.

Párbeszéd

Ha a számok oldaláról közelítem meg a dolgot, akkor a TISZTASÁG oldalnak van kb. 1 200 kedvelője és ebből több mint 300 elértem már első nap, amiből aztán majdnem háromnegyede (198) meg is nyitotta a cikket. Ez az arány lényegesen jobb, mint a hírlevélnél, ahol az átlag megnyitás jó, ha a 100-at eléri.

Mindezek mellett a legfontosabb, hogy a 198 olvasóból 3-4 reagálnak írásban és 6 – 7-en felhívnak telefonon. A hírlevél esetén ritkán van 1-2 írásos reakció, ezzel szemben van olyan nap, amikor 15-en is felhívnak egy-egy jól sikerült provokatív cikk kapcsán. Ilyenkor aztán jól le lehet szűrni ki és mit gondol, milyen korlátok közt őrlődik, és miről álmodik.

Aktualitások

Az árversenyről áttérni a minőségi versenyre nem lesz egyszerű és nem is lesz gyors. Egyelőre sokan – mármint a takarítócég vezetők - gondolják, hogy még egyelőre nem is aktuális, azonban ezzel szemben a létesítménygazdák már mást mondanak. Nyilván az ár, a költség továbbra is fontos marad, de ugyanakkor már kezdenek megfogalmazódni konkrét elvárások.

Az, hogy a pályázatok bírálati szempontjai között legyenek szakmai szempontok is, az sínen van. Az, hogy ezek mennyire szakmaiak, azt a következő években dől majd el és nagyrészt a szakmán is múlik. Viszont ezek a szakmai szempontok előrevetítik a számonkérést is.

Vissza

Szakanyag megrendelő
















A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!