Tehát a kérdés, mégiscsak kérdés, mert akkor szervezet szintű döntés kérdése, hogy a támasztunk-e követelményeket a különböző takarítói pozíciók betöltésére? Ez végül is, a takarító szektor kulcs kérdése és meghatározza a szolgáltatás jövőjét a következő 5 évben.

- Amennyiben nem támasztunk követelményeket, még az is lehet, hogy a szektor megszűnik (visszaszervezés alternatívája).

- Amennyiben viszont támasztunk követelményeket, akkor ez egy végül is egy minőségi szempont lesz, ami viszonylag új helyzetet jelent majd a piacon és alapvetően a kritikus pont az, hogy a dráguló munkaerő és a hatékonyság növekedés illetve a magasabb minőség milyen árszinten kerül egyensúlyba?

Jelenleg egy olyan átmeneti időszakban vagyunk, amikor az állam ezt még nem szabályozza, de a piaci viszonyok már bizonyos mértékben kezdik korrigálni a helyzetet. Ezért ma azok a nyugati szakmapolitikusok, (akik értik a Kelet-Európa sajátos helyzetet) is azt mondják, hogy most a takarító cégvezetőknek kell lépni és meg kell határozni, a takarító szektor szakmai hierarchiáját, struktúráját és adott esetben a bérszinteket is.

Azért nem mondhatjuk, hogy semmi szabályozás nincs, mert ott van a vezető takarító (FEOR 5241), ami attól függetlenül, hogy csak szakmunkás vagy szolgáltatásvezető végzettséggel tölthető be, lényegében az a szakember, aki minden területen és minden műszakban 10 emberig legalább egyre szükség van.

Ugyanakkor mivel a takarító szektorban nincs szakszervezet, és tulajdonképpen esély sincs rá, hogy legyen, az intenzív párbeszéd. A mai párbeszéd hangsúlya a megrendelőkkel való kommunikációra helyeződik át és ez sokkal inkább szervezeti szintű kérdés, mind szektor szintű.

Tehát ilyen szempontból ez egy sokkal nehezebb helyzet, mint ami ma nyugaton van. Ezért aztán most az igazi versenyhelyzet az, hogy kik azok a cégvezetők, aki ezt a lehető leggyorsabban megértik és lépnek a kényszerpályáktól a valóban fenntartható megoldások felé.

Ez egy nagyon kemény feladat. Nem csak azért mert önmagában egy nehéz helyzet, amit nem lehet jobban leegyszerűsíteni annál, hogy a szolgáltató cégvezetőnek egyszerre kell képviselni két természetükben is ellentétes érdeket (bérszint/hatékonyság és a minőség). Mindezt egy olyan féllel szemben, aki eddig soha nem kényszerült semmilyen alkura és alapvetően olyan mértékben diktált, hogy a szolgáltatási szerződések 95%-át is ö maga fogalmazta meg, semmi olyan szempontot nem véve figyelembe, ami takarítás szakmaspecifikus.

Tehát bármilyen furcsán vagy bántóan is hangzik, a takarító cégvezetőknek (ebből a szempontból mindegy, hogy kicsi vagy nagy cég) először is „nagykorúsítaniuk” kell magukat a megrendelő szemében és aztán meg kell kezdeni a tárgyalásokat. Mindenre talán van egy bő negyed év! Az, hogy ezt követően mi várható, arról később.

A konkrét számok vonatkozásában az nemzeti szintű munkaadó/munkavállaló egyezség bérfejlesztése 8% egy ennél fele ilyen mértékben és trendjében lassulóan bővülő piacon. Ugyanakkor vannak cégek, akik idén 20% feletti bérfejlesztést hajtanak végre és ezzel komolyan hatnak a saját üzletágukra is, de regionális szempontból más üzletágakra is.

Ez feltehetően annak a következménye, hogy a 2016 – 2018 vonatkozásában tapasztalható javulás sok elodázott kérdést is felhalmozott. Mindezekkel párhuzamosa a takarító szektor nem lendült fel (az fontos szempont, hogy részben saját hibájából), az továbbra is stagnál.

Ugyanakkor a média zaj és a növekedés irreális ünneplése a dolgozói szubjektív várakozások ennél lényegesebben magasabb szinten vannak és ez nem hagyható figyelmen kívül. Ez most egy történelmi helyzet a Gordiuszi csomó nem oldható és nem is vágható, a megoldás csak egy úton képzelhető el.

Ez az út új tudás, új kultúrát és ezzel együtt új játékszabályokat kell, hogy hozzon, különben a kényszer eltörli ezt a kiszervezés alternatívát. Miért mert előnyei kezdenek egyensúlyba kerülni a hátrányaival, ha trendet nem fordítjuk meg, a hátrányok túlsúlyba kerülnek. Abszolút értelemben, nyilván a szakmai tudásra a jövőben is szükség lesz, de ez már az egyéni inspiráció kérdésköre.