Fontos dolgok
Vészesen közeledik az év vége. Tisztán kell látni azt, hogy a rendszer fenntartása sok munkába és valamennyi pénzbe kerül. Ennek megvalósítása során fontos kérdés, hogy a rendszer élvezői miként reagálnak. A ÖTK közgyűlés alapvető szempontja az, hogy mindenki, aki részt ebben a feladatban elmondhassa, hogyan látja a dolgokat. Továbbá fontos kérdés az is, hogy mit tud, mit tudunk ebben vállalni.
Az egyesületnek alapvetően két meghatározó feladata van: egyrészt fejlessze az embereket másrészt pedig teremtsen olyan érdekképviseletet, amely hatékonyan tudja védeni a rászorulókat.
Ha ezt a két dolgot megfelelően tudjuk csinálni akkor talán jövő év végén már eljuthatunk oda, hogy 4 000 embert tudunk képviselni. Ma 1.750-et tehát a jövő évi cél egy kicsit több mint a tagság megduplázása. Ez valahol az jelenti, hogy minden ember 1 év alatt legalább 2 embernek szól, hogy lehetne a világ egy jobb hely.
Ehhez persze nagyon sokat kell dolgozni a rendszeren és mindez abból a szempontból is fontos, hogy ti magatok is népszerűsítsétek a programot. Tudom, hogy ez nem egyszerű, de ha nincs összetartás, nincs semmi.
A közgyűlés jellentősége azért nagy, mert aki vállalja, hogy eljön és részt vesz az ott meghatározott folyamatban, jobban fog élni. Tényleg ebben nincs semmi túlzás. A képzés hasznossága nem kérdőjelezhető meg és csak a jól felkészült és motivált emberek élnek meg majd a pályán.
A következő 5 évben nagyon sok minden meg fog változni a szakma körül és benne is. Nagyon fontos kérdés, hogy képesek vagyunk-e az idők szavát követni és valóban tudunk előbbre lépni?