Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több száz bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

Évzáró

Évzáró
2018.12.21.

Itt a vége, nem teljesen, de a blog szempontjából ez az idei utolsó bejegyzés. Van még néhány dolog az év végéig, de az idén már nem születik több bejegyzés. Az idén bőven átléptem a 100 bejegyzést és azt gondolom, hogy bőven vannak még olyanok, akik nem mindent olvasták el.

Az idei év termése pontosa 135 bejegyzés. Voltak köztük egészen népszerűek és voltak olyanok is, amelyek egy kicsit gyengébbre sikerültek. Egy biztos, hogy jelenleg a szektorban nincs még egy másik valaki, aki az aktuális gondolatait megosztaná a szakmáról a szakmának. Lehet, hogy erre nincs is igény, vagy ami rosszabb, hogy igény lenne, de senki nem gondolja, hogy azt ki kéne elégíteni. Vagy ami még rosszabb, hogy lehet, hogy néhány álmodnak ilyen tevékenységről, de képességük és bátorságuk nincs rá és erőfeszítéseket sem akarnak tenni. Végül is mindegy mi az ok, a lényeg, hogy a takaritz.hu jelenleg egy egyedi jelenség. Jelenleg körülbelül 500 rendszeres olvasom, van, ezeknek körülbelül a 40%-ával napi-heti kapcsolatban is vagyok, apró tanácsadói kérdésekben.

Persze vannak még blogok a szakmában, de ezek nem feltétlenül ezt a vonalat követik. Nyilván mindenkinek meg van az elképzelése, hogy mi célból írogat.

Az idei év messze nem úgy alakult, ahogy én szerettem volna. Nem panaszkodom, de nem vagyok elégedett, ezért a jövő évi terveimből egy kicsit visszavettem és szelektáltam. Az sajnos tény, hogy mai napig néhány ember képtelen volt meghozni néhány döntést, amiért az év tervezhetősége számomra nem 100% de ezt is áthidalom.

Nézzük mi történt az idén!

Az első negyedév kemény munkával és kísérletezgetésekkel telt. Indult néhány tanfolyam és volt néhány vállalkozó szellem, aki az autodidakta tanulás útjára lépett, több, kevesebb sikerrel. Minden szakmai szinten volt tanfolyamom részem volt kb. 100 bizonyítvány kiadásában, ezt 100 ember, aki rálépett valamilyen útra, de, hogy rajta is marad, az kórunk nagy kérdése.

Mindez azt jelentette, hogy újragondoltam mind az Intézménytakarító, mind a szakmunkás és a szolgáltatásvezető tananyagot és annak jegyzeteit. Ennek eredményeként, megszületett a Tisztítás-technológiai SZOLGÁLTATÁSVEZETŐ könyv, ami már a piacon is elérhető. A könyv A5 méretű kemény borítós és 350 oldal. Azonban vannak dolgok, ami kimaradtak belőle, mert a képzésekkel párhuzamosan tartottam néhány tréninget is és ezek tapasztalatai alapján született egy kb. 150 oldalas (A4) munkafüzet is. Így teljes az anyag.

A szakértés ebben az évben döbbenetes méreteket öltött és sajnos ezek között volt húsznál is több apró munka, ami aránytalanul sok időt vett el, ahhoz képest, hogy mennyit fizetett. Összességében nem panaszkodhatom sok izgalmas munka volt és néhány helyen egészen meglepő eredmények születtek. Az idei szakértői munkák során több mint 300 oldalnyi tanulmányt írtam. Az idei legnagyobb szakértői projektemet három hónapja kezdtem és itt aztán még sok minden van hátra.

Az idén megszületett a TAKARÍTÓ SZEKTOR 2017 JELENTÉS és talán lesz jövőre is. A siker mérsékelt volt, de azért rendben van. Persze az adatok sem felemelőek, de hát ezt tudtátok összehozni. Nincs kollektív felelősség, de azért mindenki végig gondolhatja, hogy mit hibázott személy szerint.

Ezek mellett előadtam néhány konferencián és kemény munka folyt az amszterdami kiállítás kapcsán is, mert alakulgat most egy informális közösség, aminek van egy nagyon tág célja és fontos volt, hogy legyenek személyes megbeszélések is.

Nekiugrottam az igazságügyi szakértői projektnek is, de a jogi vizsgán kívül, nincs másra lehetőség, molyt folyik a lobbi munka, hogy a takarítás is legyen hivatalos szakértői terület. Ez azért eltart egy ideig.

A MATISZ halad egy úton, bizonyos dolgokban nem tudott megszületni a megfelelő döntés, sőt semmilyen, ezért erről most nem írnék semmit.

Jövő évi célok!

A blog írása folytatódik, van néhány új ötletem és azt gondolom, hogy erre érdemes energiákat áldozni. Az idén volt egy próbálkozás kitörni a szűk szakmai körből és ez elég jól is sikerült. A rendszeres olvassa a blogot tudja, hogy miről van szó.

A képzések területén azt látom, hogy a jövő a céges projektek irányába viszi a dolgokat, nem nagyon látom, hogy túl sok nyílt tanfolyam indulna. Ez az idén érdekes helyzetet teremt majd, meglátjuk miképpen alakul, de én mindenesetre az egyéni felkészüléseket szorgalmazom. Ennek megfelelően 2019-ban cél, hogy a komplett szakmunkás anyag megjelenjen könyvben. Az, hogy ez 2 könyv legyen vagy 3 még nem eldöntött kérdés.

A szakértés folytatódik, a kör egyre bővül és folyamatban van két nagyobb projekt is. Az élet gondolom itt sem áll meg, haladunk szépen előre. A tervezési rendszer sokat tökéletesedett ebben az évben és sok tapasztalatot gyűjtöttem a képzés és a mindennapi munka során elérhető változások kapcsán is. A jövő úgy látszik, hogy inkább afelé megy, hogy a szakértés és a munkahelyi képzés összefolyik.

A főiskolai és egyetemi képzések talán folytatódnak, ez alapvetően a jelentkezőkön múlik és fel vagyok készülve sok mindenre. Folyamatosan fejlődik egy jegyzetcsomag, ami most már sok olyan dolgot tartalmaz, amivel a szektor egyáltalán nem foglalkozik, pedig kéne. Majd meglátjuk, hogy az új generáció mit lép.

Zárásként, mindenkinek nagy kihívásokat kívánok és igazi elégtételt. Legyen a jövő évetek sokkal nehezebb, mint amilyennek elképzeltétek és legyetek ügyesebbek, ravaszabbak és kitartóbbak annál, amit gondoltok magatokról. Ha ezek bejönnek mindenkinek bőven lesz mit mesélni az unokáknak, mert végül is csak ez számít!

Erőt, s erényt! Ahogyan a Gladiátor mondaná.

Vissza

Szakanyag megrendelő













A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!
Kapcsolat

+36-70-317-5641

tiborritz@gmail.com

Kövessen minket