Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több száz bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

Év végi gondolatok III.

Év végi gondolatok III.
2020.11.25.

A helyzet nem egyszerű, több okból is. Már régebben írtam arról, hogy a takarítószektornak van egy több évtizedes bűne, amit nem elég meggyónni, az ki is kéne javítani. Természetesen bevezethetünk egy olyan fogalmat is, mint a szakmai lelkiismeret, aminek az lenne a lényege, hogy ezekben a nehéz időkben is, a szektor felelős vezetőinek és a középvezetőknek is, három prioritása kell, hogy legyen.

Első prioritás

Fontos, hogy ezt a válságot, ne csak túléljük, hanem nyertesként, vagy legalábbis gazdagabban kerüljünk ki belőle, mint ahogy beléptünk. Mit értek pontosan ez alatt? Tehát túl kell élni személyként és szakemberként is. Ennek a személyi része, hogy egészségesen kell élni, vitaminok, természetes pro biotikumok és megfelelő mennyiségű szellemi és fizikai pihenés. Aki krónikus beteg a megfelelő gyógyszerek stb. A szakemberként való túlélés már nem ennyire „egyszerű”. Különleges időszakban vagyunk, minden féle szempontból egy átalakulás kellős közepén, a vihar „szemében”. A szakmai túlélés alapvető mérföldkövei: végzettségek rendezése – hiányzók pótlása (legalább elindítása), tapasztalatok rendezése publikációkban, csatlakozás egy szakmai alkotó közösséghez vagy annak az életre hívása. A válság elmúltával ennek és a személyes brandépítésnek / kapcsolatoknak rendkívüli jelentősége lesz.  

Második prioritás

A család és a közvetlen közeliek túlélése, ami persze szorosan kapcsolódig a személyes túléléshez.

Harmadik prioritás

A személyi és szakmai túlélést támogató szervezetek túlélése. Függetlenül attól, hogy melyik szervezetben milyen tisztet vagy státuszt tölt be, meg kell határozni azt, hogy mely szervezetek (for- és non profit egyaránt) túlélésért vállalok felelősséget és milyen mértékben. Természetesen ennek rendkívüli jelentősége van a szakmai túlélésben és itt az eredmények már nem csak pénzben mérhetőek.

Mindezeknek megfelelően, az én szakmai túlélésem sarokkövei a következően néznek ki:

  1. FELELŐS SZAKMAI VEZETŐ projekt
    1. Önképzés
    2. Mentorálas/személyi fejlesztés
    3. Munkalapalapú menedzsment
    4. Minőségirányítás és minőségmérés
  2. QUAD program
    1. ÉRTELMEZŐ projekt
      1. Szavak
      2. Tananyagok
    2. A LÉTESÍTMÉNYGAZDA KÖNYVE projekt
    3. PEL projekt
    4. TÁDÉ projekt
  3. Tanácsadás és szakértés
  4. TAKARÍTÓ MÚZEUM projekt
  5. BUTIK projekt
  6. BLOG projekt
  7. SZAKMAI ÉRDEKKÉPVISELET projekt

Durva évnek nézünk elébe.

Vissza

Szakanyag megrendelő









A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!
Kapcsolat

+36-70-317-5641

tiborritz@gmail.com

Kövessen minket